Film Színház Muzsika, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-09 / 19. szám
ITTHON PARÁDÉS VENDÉGJÁTÉK-SOROZAT A Budapesti Katona József Színházban május 11-én Állva eltemetve című előadásával vendégszerepel a helsinki Komn Színház társulata. Május 16-án és 17-én délután 6-kor és este 9-kor a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatja be Ionesco egyfelvonásosait: a Különórát és A kopasz énekesnőt. Május 18-án Elvire Jouvet 40 címmel a párizsi Comédie- Française, a strasbourgi Nemzeti Színház és a Pandora Együttes közös produkcióját láthatja a Katona József Színház közönsége este 7-kor és fél 10-kor. OPERASZERTE ÜZENET A TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJÁN (1987. április 29.) Rohanó huszadik századunk végéről visszatekintve hosszú az út a múltba, a tánc forrásaihoz. Az út vége pedig szinte láthatatlan, mert az írott történelem előtti idők mélységeibe rejtőzik. Onnan haladva napjainkig a kép valamennyire feltisztul. Barlangrajzok, vázaképek, domborművek, falfestmények és mozaikok - ókori eposzok, drámarészletek, versek adnak hírt a régvolt táncokról. Az ikonográfiából, vagy az irodalom szövevényei mögül felsejlő képek vallási ünnepekről, termékenységvarázslásról, a fegyverforgatást gyakorló mozdulatokról, vagy a mitológiát megjelenítő táncelemekről tanúskodnak. A tánc útja - természetesen sok-sok áttétellel — egyenesen tart az előadásszerű színházi forma felé. Napjainkban pedig a huszadik század emberének már nemcsak egy színházi élmény, hanem az önkifejezés eszköze lett bálteremben, diszkóban, vagy a falusi-városi táncházakban egyaránt. A tánc napjainkban földrészeket köt össze. Ha valahol Dél- Amerikában lábra kap egy új mozgásforma - ha az jó -, holnap az egész világ táncolja. Bolgár, görög, magyar táncklubok alakulnak szerte a világban. Egy jelentősebb táncalkotó koreográfus műveit a színházba járók százezrei ismerhetik meg. A film, a tévé milliókkal láttat jelentős műveket. A koreográfus nyelvi határok nélkül mondhatja el véleményét a világ dolgairól, vagy üzenheti gondolatait az egész világnak. Nekünk magyaroknak a mozgás nemzetközi kifejezési eszköze különösen fontos. A magyar táncművészeknek kultúránk megismertetéséért, gondolataink közvetítéséért szép küldetésszerű feladat jut. A táncművészet világnapján gondolkozzunk el mindnyájan erről a küldetésről, táncosok, koreográfusok, tisztelt közönségünk és mindazok, akik sokat tehetnek ezért a műfajért. Novák Ferenc a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára A Magyar Állami Operaház együttese május 2-án A szevillai borbély című Rossinioperával vett részt a szegedi operai seregszemlén. Az Operaház a Német Szövetségi Köztársaságban vendégszerepel: Wiesbadenben május 8-án és 9-én a Don Giovannit, 10-én és 11 -én a Sylviát mutatják be. A Sylviával ismerkedhetik meg Ludwigshafen közönsége is 13-án és 14-én. A következő állomás Hamburg: 17-én A tűzmadár, a Változatok egy gyermekdalra és a Le sacre du printemps szerepel műsoron. Végül Dortmundban, a Magyar Napok rendezvényeinek keretében 20-án, 21-én és 22-én a Sylviát adják elő. Május 9-én Marija Gulegina szovjet szoprán énekli Az álarcosbál Ameliáját az Erkel Színházban. 9 A Litván Állami Operaház tagja, Jevgenyij Vasziljevszkij mutatkozik be Escamillóként az Erkel Színház Carmen-előadásában 12-én és 15-én. Új énekes beállások: május 9-én Farkas Katalin lesz Az álarcosbál Oscarja (korábban, beugrásként, már énekelte). 13-án a Don Carlos új szereplői: Csurja Tamás (Posa), Jász Klári (Eboli), Berczelly István (Főinkvizitor), Bárány Paál László (Egy szerzetes). 22 A SZÍNHÁZNAK GYÓGYÍTANI KELLENE (Vidéken játszó színészeink alakításainak híte olykor méltatlanul lassan érkezik föl a fővárosba. Pedig Handke Kaspar című darabjának főszereplője, Bánky Gábor (képünkön) Pécsett sokoldalú művészi tevékenységével már jó ideje figyelemre érdemes.) — Hatodszorra vettek föl a főiskolára. Közben dolgoztam bábszínházban, segédszínészként Békéscsabán, majd a Nemzeti Színház stúdiósa lettem, mellette dolgoztam. Végtelenül hasznos időszak volt. Erkölcsi tartásom innen ered. Amikor a Lear király előadásán bementem egy alabárddal, s Kossuth-díjas színészek mellett lehettem a színpadon. Én minden színészt kivezényelnék pályája elején statisztálni, hogy megismerje az alapvető fegyelmet; azt, hogy mikor, mire, kire kell figyelni, más szóval, hogy megtanulja az alázatot. — A főiskolán nem éreztem jól magam. Tudom, szakmailag kiváló intézmény, de én a magam hitéből, egyéniségéből vesztettem a főiskolán. Úgy éreztem, azt akarják látni tőlem, ahogyan a magyar színpadon szokásos játszani, de az egésznek hozzám vajmi kevés köze van. Azért döntöttem úgy: a főiskola ideje alatt nem megyek ki szakmai gyakorlatra, inkább rendezőszakos hallgatók vizsgadarabjaiban működtem közre. A főiskola arra volt jó, hogy megtanultam napi tizenhat-tizennyolc órát dolgozni. Ezt itt Pécsett tudtam kamatoztatni: rengeteg zenés darabban, operettben, musicalben, vígjátékban léptem fel, holott korántsem vagyok énekes színész. De szívesen tettem. — öt-hat éve, amikor kezdtem a pályát, nagy lelkesedéssel vágtam bele mindenbe. Akármi, csak színpadon lehessek. Boldoggá tett, hogy nyolc-tíz premierem volt egy évadban. Ma már jobban szeretek kevesebbet, de tartalmasabban dolgozni, olyan szerzők darabjaiban játszani, akik kicsit másképp látják a világot. E darabok általában nem telt házakkal mennek, mégis ezek jelentik számomra az igazán értékes előadásokat. Mint színészt szembesítenek valamivel, olyan problémával, amelyet a saját életemben meg kell oldanom. Mivel nekem is komoly leckét adnak e művek, erkölcsi állapotomat befolyásolják elég intenzíven, gondolom, a közönségre is így hatnak. Ezért érzem gyönyörű feladatoknak, bár olykor hálátlanok. Ilyenek Radicskov Zűrzavar, Bond Kinn vagyunk a vízből, Poljakoff A természet lágy ölén, vagy a közelmúltban Handke Kasparja. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy megkaptam Kaspart, ördögi szerep, a szó szellemi és fizikai értelmében is. Mulatságos ellentmondás, hogy akkor érzem úgy, hogy szeretem játszani a darabot, amikor nem játszom. Mert nem egészséges az az ember, aki szeret a színpadon megdögölni, márpedig ebben a darabban azt kell. - Hat éve színészmesterséget tanítok a Bóbita Bábszínház stúdiójában és a pécsi Művészeti Szakközépiskolában. Volt tanítványaim megkeresték vezetőjüket és kérték, hogy rendezhessek náluk. Az ő ötletük volt. Amikor Csukás István Ágacska című darabját rendeztem, megkérdezték, jövőre mit rendezek. Tréfálkozva feleltem, azt már én is fogom írni. A viccből valóság lett, írtam a gyerekeknek egy mesedrámát. E játék félig élő, félig bábszínház, és a gyerekek kendőzetlen, mindennapi valóságáról szól: konfliktusaikról, a betegségről, a halálról, a válásról, a szeretethiányról. Happy end nélküli darab, amely érdekes módon nem a gyerekekben idézett elő zavart, hanem a pedagógusokban. Alapvető baj a felnőtt és a gyerekszínháznál egyaránt, hogy az értelmes, fájó, de gyógyító színház helyett valamiféle rózsaszín füllel díszített habostortát kívánnak a színpadra. A nézők nagy része elutasítja magától azt, ami fájóan az ő életét érinti. Hitem szerint a színháznak gyógyítani kellene, de úgy, mint a sebésznek: késsel. És itt nincs fájdalomcsillapító! (Fotó: Tér István) (Jálics)