Film Színház Muzsika, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1987-10-31 / 44. szám
SZÍNÉSZSZÍV A SZOMSZÉDOKBAN • A televízió műsorában kéthetenként sorra kerülő folytatásos teleregényről, a Szomszédokról nem kritikát írunk. Azt „nyomozzuk”, hogyan érzi és látja benne a maga hosszú távú alkotó szerepét a Színész. István: Zenthe Ferenc Mindegyik színész, aki a Szomszédokban játszik, örül a népszerűségnek, amit ez a sorozat szerez neki. Zenthe Ferenc azonban joggal mondhatja el, hogy ő a már megszerzett népszerűségét hozta be a Szomszédokba. Hol van olyan magyar tévénéző, öttől százéves korig, akinek be kéne mutatni Eke Mátét, azaz a Tenkes kapitányát? Ez a sorozat nem öregszik. Aminthogy hősi címszereplője, Zenthe Ferenc sem. — Pedig tudod, hány éves voltam, amikor Tenkes kapitányaként a nyeregbe pattantam? Még mielőtt gyors fejszámolásom végére jutnék, maga adja meg a választ. — Negyvenhárom. — De te akkor már rég eljegyezted magad a kuruc virtussal. — Rég? Akkor harminchárom voltam. Szegénylegényként kezdtem a filmszínészi pályafutásomat a Rákóczi hadnagyában. — Oly vitézül és vidáman harcoltál ebben a nagy sikerű kalandos, romantikus filmben, hogy minden néző azonnal a szívébe zárt. — Pedig, ha Fekete Miska szerepét, amit a Rákóczi hadnagyában játszottam, Molnár Tibor nem adja vissza valami okiból Bán Frigyes rendezőnek, a jó ég tudja, lett volna-e belőlem filmszínész. — A fő az, hogy lett. S ha jól emlékszem, akkortájt szerződtetett tagjának, hatévi vidéki színházi múlt után, a Madách Színház, ahonnan többé el sem jöttél. — De azért nem feledkezhetett meg arról, hogy a film népszerűsítő hatása engem a színpadra is elkísért. A második film, amelyben játszottam, a 2X2 néha 5 volt. Kedves, repdeső, zenés vígjáték. S amikor beléptem a színre, például Gorkij Nyaralók című drámájában, máris taps fogadott. A 2X2 .. .nek köszönhettem. Meg a következő filmjeimnek. — Ha most belekezdenék, hány színpadi alakításoddal érdemelted ki a közönség tapsait, sokára érnék a végére. Térjünk viszsza inkább a televízióhoz. A Tenkest hamarosan újabb sorozatok követték. — Igen, s ezek is Fejér Tamás rendező nevéhez fűződnek. A Princ, a katona, a Tüskevár... A hatvanas években megtörtént, hogy egyidejűleg két sorozat is ment a tévében, amelyekben főszerepem volt. — Sorozatspecialistának érzed magad? — A sorozatok többszörösen kibővítik a színész életét. Mégsem érezném teljesnek az életemet, ha csak sorozatokban játszhatnék. Hiszen akkor hogyan tehette volna fel filmszínészi pályámra a koronát — hiszem, nem csak az én megítélésem szerint — a Jób lázadása? S részesülhetnék-e oly gyönyörű televíziós feladatban, mint most? Tamási Áron műveiből, Bohák György rendezésében, készül a Gyökér és vadvirág, abban játszom. — Szilárd meggyőződésem mindamellett, hogy a Szomszédokból ki sem maradhattál volna. — Egy aktív nyugdíjas színész, amilyen én vagyok, keresve sem találhat magának lelkesítőbb elfoglaltságot, mint hogy a munkájával egy országnak példát mutasson: egy aktív nyugdíjast nem lehet leírni. Ráadásul engem ez az elfoglaltság személyesen keresett meg. — Hogyan? — Jött szembe velem Horváth Ádám a folyosón, s megkérdezte, nem volna-e kedvem hozzá. Volt. Azt senki sem mondhatja el rólam, hogy világéletemben egy Oblomov lettem volna, de ritkán éreztem nagyobb kedvet szerephez, mint hogy öregedő éveimben magam adjak életkedvet, életmodellt, ha úgy tetszik, életet embertársaim öregedő éveinek. Takács Istvánnal azonnal megbarátkoztam, hiszen nagyjából olyan, mint én. — Testben-lélekben feltétlenül. De azért nem mindenben tudna követni. Meglepetést látok tükröződni az arcodon. Én még ennél is jobban meglepődtem, valósággal elállt szememszám, amikor betessékeltél ide, imponálóan szép zuglói lakásod nagy szalonjába. Itt áll a kellős közepén októberben ez a mennyezetig érő, gazdagon feldíszített, hatalmas karácsonyfa ... Amikor megláttam, azt hittem, álmodom. — Még nem volt időnk a fiammal leszedni. — Most már nem is nagyon érdemes. Közeleg a karácsony. — Meg, tudod, szeretem én ezt a meghitt, békességes hangulatot. A fenyőillatot. Nehezen válok meg tőle. Látod, milyen egyszerű egész évben karácsonyt varázsolni magunk köré ebben a zaklatott világban? — Engem ez a fenyő itt a szobádban a te örökzöld pályafutásodra emlékeztet. A Tenkes kapitánya, a Szabó család huszonöt-harminc éve kíséri az életed. Gondolod, hogy a Szomszédok is megéri ezt a „matuzsálemi" kort? — Rajtam nem fog múlni. — Van a színésznek beleszólása a filmben a dolgok menetébe? — Ha van beleszólnivalónk, meghallgatják. De közvetve is érvényesül a szavunk, bizonyos esetekben. A múltkor Komlós Juci, aki Lenkét, az én drága, hűséges feleségemet játssza a Szomszédokban, panasz Fotó: Horváth Veronika kotlott Horváth Ádámnak, hogy a lakásunkban, mármint a Takácsék lakásában, kényelmetlenek a fotelek. Nem tud bennük ülni, megfájdul a dereka. Percig sem töprengett a rendezőnk. Rávágta: — Kicseréljük! Na jó, de hogyan lehet az egyik folytatásról, a másikra kicserélni Takácsék lakberendezését? Fel fog tűnni a nézőknek. Mivel magyarázzuk? Azt mondja erre Ádám: — Csinálunk itt a házban egy nagy csőrepedést. Elázik minden a lakásokban. Tönkremennek egyes bútorok. A nézők így még örülni is fognak, hogy milyen szép új fotelek kerültek a Takács-lakásba, Jucikának pedig többé nem fog ültében megfájdulni a háta. — A legutóbbi folytatásban már láthattuk is a csőrepedést. De én azt hittem, hogy ez annyiban követi az életet, mint az ebbe a folytatásba belevett bruttósítási vita. Direktben. Hiszen éppen eleget olvashattunk róla, úgy emlékszem, a tévében is láthattuk, mennyi lakás ázott be a gazdagréti lakótelepen. — Számunkra az is a való élet egy szelete, ha egy színész valami okból nem érzi jól magát a forgatáson. Az ilyen bajon ugyanúgy kell segíteni, mintha a valóságos lakókat érné bántódás. — Komlós Juci mesélte nekem, hogy kicsit rosszul érezte magát egészségileg az egyik felvételkor. Ugyanazt a kedves körzeti orvost hívták ki hozzá, aki a környék lakóit gyógyítja. Az orvos ezt természetesnek vette. — De mi azért általában remekül érezzük magunkat a forgatásokon. Horváth Ádám jól összefogja a munkát. Olyannyira, hogy én ezt nem is érzem munkának. Ha nem volna ilyen jókedvű és összetartó a mi kis közösségünk, hogyan tudhatnám én, mint Takács István, a közösségi élet hitében, akarásában megerősíteni, buzdítani a nézőket? — Téged máris legenda övez a Szabó családból eredően. — Igen, ott egyszer már a vízbe fullasztották. De a közönség tiltakozására egy másik szerepben feltámadtam. Számomra különben is egy életelixír van. A közönség. S. Gy. Következik: Böhm úr — Máriáss József 22