Film Színház Muzsika, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-18 / 29. szám
babelsőkről írott metsző kritikájában Pauline Kael úgy vélekedett, hogy „éppen a rá jellemző basáskodás az akadálya, hogy jelentős filmeket készítsen”. Akik azonban úgy érzik, hogy Woody Allen igenis jelentős filmeket készít, azok határozott irányításában éppen sikerének kulcsát látják. A filmcsináló A Variety 1973. október 21-én hírül adta, hogy Allen már-már misztikus meggyőződéssel vallja, hogy egyik filmjének sem szabad egymillió dollárnál többe kerülnie, és bár ma, tizenkét évvel később, nyilván nőtt ez az összeg az infláció miatt, mégis elmondható, hogy Allen továbbra is éberen őrködik filmjeinek szoros költségvetése fölött. A Family Weekly egy 1982-es cikkében így emlékezett vissza a Cicababára: „Ha valaki négymillióért csinál szuperfilmet (ami ma nem nagy összeg, de az volt 1964-ben, amikor a Cicababa készült), akkor körülnyüzsgik különböző pasasok, akik azért ólálkodnak ott, hogy ellenőrizzék, mire négy el a befektetésük. Necis-szexis filmet akartak, hogy meggazdagodjanak rajta. Nekem egész más terveim voltak. Nőcis film lett belőle, amin meg is gazdagodtak.” Azóta kevés filmje hozott nagy kasszasikert, de mindegyik olyan lett, amilyennek eltervezte. „Van a United Artistsszal egy kellemes szóbeli egyezségem — nyilatkozta egyszer. — Lemondtam róla, hogy filmjeim milliókat hozzanak, de jogot kaptam a teljes művészi kontrollra.” Woody olcsón csinálja a filmjeit, és mindegyik szerény hasznot hoz a filmvállalatnak. Amíg ez így megy, a United Artists (később az Orion) elégedett vele. Békén hagyják, neki csak az a dolga, hogy átadja a kész filmet. „Ha elkészül egy forgatókönyvével — mondja gazdasági igazgatója és producere, Jack Rollins —, mindig ideadja elolvasni, de csak akkor, ha teljesen elkészült vele.” Woody másik őrangyala, Charles Joffe pedig így beszélt: »Mindig ez a szava járása. „Ha csak egy dollár hasznot hozok, belekezdhetek a következő filmembe.”« Woody nemcsak hogy a munkakópiáktól a vetítési kópiákig mindent ellenőriz, de anynyira szívén viseli filmjei sorsát, hogy még a reklámozásukba is beleszól. „Ösztönös megérzései mindig beválnak, legalábbis az ő filmjeinek határozottan a wwwtwwm-áív javukra válnak” — vélekedett Lloyd Leipzig, a United Artists, majd az Orion reklámigazgatója. Az Annie Hall elkészültekor Woody például kikötötte, hogy csak a sajtóban, és ott is csak szerény terjedelemben szabad hirdetni, televíziós reklámokat pedig egyáltalán nem engedélyezett, amíg nem vetítették a mozikban már jó néhány hete a filmet, nehogy a kiragadott muszterek félrevezető képet alakítsanak ki róla. Bámulatos, hogy egy olyan időszakiban, amikor kevés a pénz, és a filmvállalatok szeretik rajta tartani a szemüket a filmkészítés minden fázisán, Woody olyan filmeket csinálhat, amelyeknek még munkacímük sincs (1984-es filmjét elkészültéig csak „nyári filmként” emlegették), és a finanszírozóknak még az alapcselekményről sincs tudomásuk. Kezdetben minden nagyon egyszerűnek tűnt. «•Nincs semmi rejtélyes a filmrendezésben — nyilatkozta Woody a Los Angeles-i Herald Examiner-nek 1971-ben. — A s vígjátékműfajban csupán mindent alá kell rendelni a poénnak ... Chaplin mondta, hogy „a tragédia premier plánban, a komédia nagytotálban lefilmezett élet”. Ha a néző jól látja, mi van a vásznon, akkor ez már a siker kilencven százaléka.« Amíg egyszerű vígjátékokat filmezett, ez a rendezői alapelv elégségesnek bizonyult. Korai filmjei eléggé vegyesek voltak, mivel összehordott bennük mindent: szóvicceket, némafilm-betéteket, harsány, üsd-vágd helyzetkomikumokat, váratlan társadalmi szatírát, régi filmek paródiáit. De egy stílus kereséséről tanúskodtak, azéról, amely végül érettebb, bonyolultabb filmjeiben, a Manhattanban vagy a Zeligrben kristályosodik ki. Ahogy fejlődött, kezdte visszaszívni korábbi kijelentéseit, hogy nincs semmi rejtélyes a filmrendezésben. Első filmjei esetében még az is feldobta, hogy egyáltalán elkészült velük, és semmi mást nem várt tőlük, mint hogy viccesek legyenek. Csak az érdekelte, hogy üljenek a poénok, nevessen a közönség. Aztán az Amit tudni akarsz a, szexről időszakában már tudatosan arra törekedett, hogybővítse rendezői eszköztárát. Éppen ekkor hagyta el a műhelyét — legalábbis számos kritikusa szerint — egy olyan film, amely sokkal kevésbé volt vicces, sokkal kevésbé sikerült, mint korábbi, látvány tekintetében primitívebb filmjei. Annie Hall , Zelig Manhattan ( nem merted amit tudni akartál a szexről, de (Folytatjuk) )