Film Színház Muzsika, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-02 / 1. szám
„****‹ , **ο/‹, Sinkovits Imre: -ty/ö’ ! ÚJÉVI üDVÖZIHUSZÁRRÁ Kedves Pista! Immáron bizony három esztendeje annak, hogy neves elődünk, Jászai Mari szobrának felavatása szülőföldjén s az ezt követő ünnepség összeösmertetett bennünket. Mondhatnám úgy is: a közös dunántúli földbe eresztett gyökereink leltek egymásra. De miért osztanánk meg még mi is magunkat e tenyérnyi Hazában? Mikor épp összefonódnunk kellene, mint vizeinknek, hogy a Rába, Körösök, Tisza, Duna medrein át eljussanak az óceánba. Jászai Mari tán életében sem gondolta, hogy évtizedekkel halála után nem üstökösként csillogó „teátrista tálentuma”, hanem hazahűsége lesz az, mi most egy kései méltatlan pályatársát a fővárosból arra készteti, hogy szülőfaluja egy eleven „legénykéjét” köszöntse. No, de ki ez a bátyámlegény? . Anyakönyvi bejegyzése szerint Simon István, ászári lakos (Ászár), állami díjas, az Aranykalász Tsz elnöke. Egy ember, Ki saját fejével is képes gondolkodni, önerőből cselekedni, szépeket álmodni, s faluközösségével karöltve azokat megvalósítani. Pistám — mint írtad — egyesztendős voltál, mikor Jászai Mari meghalt, s Te jó fél század múltán teret s szobrot álmodtál neki szülőfalujában. Óh, az az 1984- es október 7-e! Szakadó eső, s a hajdani liba-disznó túrta legelő helyén varázslatosan szép park — pedig nem volt rá annyi pénz, mint pesti társára, de volt szándék, önerő, hagyomány, tisztelet és akarat megbecsülni azt, ami a miénk! A zsenge tuják, frissen ültetett fák, gyeptéglák közé ágyazott sétány közepén ott könnyezett a „Nagyaszszony”, örömében! Mintha az ég is örömkönnyeit hullatta volna a látvány felett, öregek, fiatalok, helybéliek, vendégek, egyszerre az alkotó gárda s a meghívott rokon jó érzésével, csillogó szemmel tekintettek egymásra és a megvalósult álomra. Meg ne feledjem a pompás vendéglátást, ellátást — tanulhatnának tőle1515- tek neves fővárosi vendéglátóhelyek; igaz, azok többnyire már az idegenforgalomnak készültek, még nevük is idegen. Ám én mégis azt a szürkületi kilopakodásunkat szeretném még egyszer megköszönni! Emlékszel, ugye? Elállt az eső, s Te Agárdi Gáborral elzarándokoltattál kettőnket a székely kapus temetőbe — hol ott áll másik megvalósult álmod, a falu második világháborúban elesett hőseinek emlékműve. (No, ott ismét eleredt... már nem az eső.) Kik olvassák e nyílt levelet, gondolom, előbb is kérdezték magukban, mitől kívánkozik e személyes vallomás egy színházi lap hasábjaira. Nos, indoklásul hadd idézzek címzett hozzám intézett legutóbbi leveléből : „A párkák sorsfonalainkat a Jászai Mari bölcsőjét ringató Ászár közös hurkain csomózták át! Azóta bennünket a becsület, egymás kölcsönös tisztelete, a haza és népünk szeretete, aggódásunk közös jövőnkért tart párhuzamos pályákon!” No, már megint egy „mély” magyar, hallom a megjegyzést! Mélyről jöttünk, mi több: ma is onnan kell felemelkednünk. Egyikünk-másikunk csizmájánbakancsán még ott a trágyás föld sara, de azt lemossa víz, hó, ha tiszta. Ne azt keressük hát, mi elválasztana, hiszen egyaránt éhes a test s a szellem! Van helyünk mindannyiunknak e medencében, közmegbecsülésben, arányosan, helyes munkamegosztással! Hogy beteljenek Jászai Mari általad idézett szavai: „Szennyből a tisztaságba / a sötétségből a fénybe.” Drága Pistám, elszabadult a lovam, visszafogom, s lecsutakolván a dologra térek! Hogy jó földbe került-e vetésetek — fölösleges kérdeznem, de azért már aggódom, átterel-e, s milyen lesz a termés, aratás?! Bizonyos vagyok benne: nem csak rajtatok áll! Hogy a párhuzam meglegyen: mi is készítjük a magot, csávázunk. Ezúttal Illyés Gyula Lélekbúvár című művét szeretnénk jó földbe juttatni, hogy ne csak kikeljen, de teremjen is! Kinn még kántáló betlehemesek járnak a Hargitán — Sütő András darabját adjuk ma —, de én már boldog új esztendőt kívánok Neked s kedves Családodnak, az Esperes Úrnak és az egész faluközösségnek! Baráti öleléssel (1987. XII. 23-án este a Nemzeti Színházban) 1984. október 7. Jászai Mari szobrának avatása: Agárdi Gábor és Sinkovits Imre tiszteleg a nagy művész emlékének Ünnepség után „népfrontos” együttlétben: A kép bal oldalán Simon Ist._________