Film Színház Muzsika, 1988. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1988-11-26 / 48. szám

A CÍMLAPON: KÖLTI HELGA A legfrissebbek közül való: idén vette át a diplomát a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskolán. Maradhatott volna Pesten is, Ruszt József pedig Szegedre hívta, ő azonban a veszprémi Pe­tőfi Színházat választotta. - Veszprémnek mindene van - mondja gyönyörű völgye, csillogó patakja és sziklameredélye, ahonnan belátni az egész vidéket. Ez nekem fontos. Ennél is lényegesebb, hogy mostan­tól ennek a városnak van talán a legszebb színháza. A gyö­nyörű, felújított épületnek lelke van, az ember önkéntelenül lehalkítja a lépteit, amikor belép. Az új otthon sokat jelent a társulatnak; egyszer csak csillogó szemű emberek kezdtek járni a folyosókon. A lelkesedés volt jellemző az István ki­rály előadásának próbáira is. Mindenki szerette volna a leg­­többet-legszebbet kihozni magából. Ilonát, Imre herceg öz­vegyét játszom ebben a darabban. Kis szerep, de fontosnak érzem már csak azért is, mert más lelkű nő, mint amilyeneket eddig megformáltam. Nem ez volt az első feladatom Veszp­rémben, hiszen már a nyári produkcióban is szerepeltem. An­nát játszottam a Kőműves Kelemenben, s ez az előadás most is műsoron van. Hamarosan elkezdődnek A padlás című mu­sical próbái, abban a Kölyök szerepe vár rám. Az évad máso­dik felének részletes programja még nem ismert, de bizonyo­san lesz munkám. Néha filmezni is lehetőségem nyílik - itt volt például a Várkonyi Gábor rendezte Kettős öngyilkosság­­, tehát igazán nem panaszkodhatok, sőt. Tele van a lelkem széppel és jóval. ÚJ SZEREPLŐK A NEMZETIBEN Hosszú éveken át játszotta a Várszínház Friedrich Dür­renmatt János király című da­rabját. Tavasszal Funtek Fri­gyes tartós külföldi filmfor­gatása miatt az előadást nem játszhatták tovább. Most a János király ismét látható a Várban. A Fattyút a társulat új tagja, az idén végzett Végh Péter (képünkön) ala­kítja. Fülöp anyjaként Bálint Márta lép fel, aki a maros­­vásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának vezető művésze volt. Izabellát Götz Annával felváltva a stúdiós Varga Klára is játssza a to­vábbiakban. Más előadásban is van változás: az Énekes madár szerelmes párját a „kirepült" főiskolások helyett LA MANCHA LOVAGJA A Békés megyei Jókai Színház Dale Wassermann— Mitch Leigh La Mancha lo­vagja című musicaljét mu­tatta be Tasnádi Márton ren­dezésében. Dramaturg és a rendező munkatársa: Ungár Júlia, zenei vezető: Kocsák Tibor és Harányi Márton, díszlet-jelmeztervező: Mira János, koreográfus: Dölle Zsolt m. v. A főbb szerepe­ket a képünkön látható Len­gyel Ferenc, Holl Zsuzsa, to­vábbá Magyar Tivadar, Ka­lapos László, Kincses Károly, Réti Andrea, Nagy Mari, Géczi József alakítja. (Fotó: Váradi Zoltán) A 28. MISKOLCI TÉVÉFESZTIVÁL DÍJAI A SZOT fődíja: Teho-napló. Borsod Megye Tanácsának nagydíja: Ultimátum. Miskolc Város Tanácsának nagydíja: Mutató - Aprófalvak. A Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak díja: Az Ablak 1987. június 5-i adása. A társadalmi zsűri díja: Mozdulj, hogy Joe járhasson! A dokumentumkategória díja: Rockfogyatkozás. A riportkategória díja: Füstbement mil­­liárdok. A portrékategória díja: Szülőföldem. Vál. Bemutatja Kokas Ignác. Az ismeretterjesztő kategória díja: A csizmadia. A híradó­s rövidriport-kategória díja: Minő. A vegyesműso­­rok-kategória díja: Fürdő a Körúton. A legjobb rendezői mun­káért járó díjat a zsűri nem adta ki. A legjobb operatőri mun­káért járó díjat Horváth Miklós kapta, az Ultimátum című filmben nyújtott munkájáért. A legjobb riporteri, illetve film­publicisztikai munkáért járó díjat Győrffy Miklós kapta. A Ma­gyar Televízió elnökének különdíjas Szigorúan titkos? MUOSZ- díj: A korona hazakerülése. MOVI-díj: Mozdulj, hogy Joe jár­hasson! A Reflektor Kiadó díja: A kenyér itt kezdődik. A Hol­lóházi Porcelángyár díja: Szia, mami (A szülés), új növendékek alakítják: a főiskolás Háda János és a stúdiós Naszlady Éva. ITTHON A telt­ház, valamint a kö­zönség átlagéletkorának ala­csony volta bizton magyaráz­ta a Gálffi László, valamint Csányi Tamás és együttese iránti osztatlan, meleg ro­­konszenvet a Pajzán rene­szánsz című pódiumműsor iránt a budai Várban. Csányi szép, kissé röstell­­kedő bevezetőjében jelzi műsoruk tartalmát, menetét,­­ a röstellkedés onnan, hogy hát a második részben bi­zony a tizenhat esztendős Janus Pannonius papnöven­dék pajzán epigrammáiból hangzik el egy ugyancsak színes csokorra való - meg ne nehezteljen a közönség, különben is ... stb. A kis magyar önérzetesen vagdalkozik Itáliában, tuda­tosan vállalja hazája szolgá­­lását művészetével, tudásá­val - s mindez maréknyi ka­vicsként, néhány soros epig­rammákban Gálffi László rendelkezésére. Volt mivel gazdálkodnia a művésznek, és a lehető legtisztább egy­szerűségig lecsupált előadás­módot választotta. És hogy jól, arra nemcsak ritka kö­zönségsikerült a bizonyság, hanem az epigrammák ra­cionális megmaradásának törvényei is. Nem volt szükség különö­sebb rendezésre itt. Annyira egymásra talált és egymás­ra volt utalva a két előadó­­művész, az énekes Csányi Tamás meg a versmondó Gálffi László, valamint a reneszánsz zenészei, Arató László, Kálmán Péter, Lévai Péter, Szabó István, Pattan­tyús Károly, hogy - úgy tűnt számunkra - csak a sorren­det kellett rögzíteniök. Gálffi a Fannonius-féle élcet, tüs­két nem dárdaként kezeli, és a zenészek sem akarnak túl­harsogni a reneszánsz mondjuk Mátyás király palo­tája­­ csöndjén. Ki hitte volna, hogy egy ti­zenhat esztendős, fölöttébb művelt és tehetséges ifjú pap­növendék - aki mellesleg 26 esztendős korában pécsi püs­pök lesz — édes ambróziává olvasztja a szigorú, kemény epigrammát a forró világi szerelemben! Bizony, nem menekülhetett maga sem a kísértéstől, és hogy nem is akart, arra egész sor bizony­ságot csillogtat föl a magyar reneszánszból az ő szinte gyermekkori gyakorló-tanuló­próbálkozó költészete. A pajzán versecskéket szeretet­tel óvta Gálffi mindentől, ami alpárivá jeleníthette volna a színpadon. Ezért köszönet, azt kapott a közönségtől is. Csányi Tamás nagyszerűen si­­mítgatta - s nem is mindig szőrzet mentén - dalaival a robbanó erotikát, de az ő vi­lága már a Balassié, a Rimai Jánosé, a virágénekeké, és Csányi otthonosan él benne. Lám, a meleg Itália, az il­latos Itália, meg a hűvösebb, de otthonosabb Pannónia játszani is engedi szép, okos, szerelmes püspökjelöltjét, és ez a korai, szinte kamaszköl­tészet játékra hívja, engedi ezeket a nagyszerű művésze­ket. A közönség? Külön meg­köszöni a hangszerbemutatót is. Aztán­­ követeli a ma­gáét, akár a pajzán epig­rammák hősei. És — van rá­adás. És megint újrázás­­ végül Gálffi Villon versével, a Vastag Margóval („ ... mely nem éppen olyan ...”). Csá­nyi a Carmina Burana egyik dalával tud zárni csak ... Czegő Zoltán PAJZÁN RENESZÁNSZ — 23

Next