Film Színház Muzsika, 1988. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1988-11-19 / 47. szám
ITTHON AZ IFJ BUDAPESTEN A Nemzetközi Jazzföderáció november 17-20-a között Budapesten tartja közgyűlését, amelyen számos neves fesztiváligazgató, menedzser, kritikus és más jazz-szakember vesz részt. A közgyűlést a Zeneművészek Szövetsége rendezi, felhasználva ezt az alkalmat promóciós célokra is, így november 18-án este a legjobb magyar fiatal együttesek és szólisták közreműködésével bemutató koncertet rendez a Fészek Klubban. Itt föllép Binder Károly, a Brass Age, Süle László triója, a Trio Stendhal és a Winand-Gyárfás duó. Másnap, szombaton, 19-én a Zeneakadémián díszhangversenyt tartanak. Résztvevői a Super Trio és Bontovics Kati, Pege Aladár és együttese, Szabados György és a Makuz zenekar. BOLESLAV POLIVKA A BOLYGÓ HOLLANDI Eddig kétszázhatvannyolcszor játszotta dalszínházunk A bolygó hollandit, Richard Wagner operáját. (Legutóbb 1980. június 19-én hangzott fel a mű.) Hosszú előkészületek után, Ács János m. v. rendezésében kerül a közönség elé ismét, november 18-án és 20-án. Díszlettervező: Menczel Róbert m. v., jelmeztervező: Vágó Nelly m. v. Karmesterek: Medveczky Ádám, Cser Miklós. — Szereplők: Daland - Bárány Paál László, Kenesey Gábor m. v.; Senta - Misura Zsuzsa, Felber Gabriella; Erik — Hormai József, Róka István; Mary - Erese Margit, Jász Klári; Kormányos - Gerdesits Ferenc, Kállay Gábor; A hollandi - Tóth János, Kálmándi Mihály. November 26-án 19 órakor és 27-én 15 órakor a gödöllői Művelődési Központban mutatkozik be a brnói Divadio na Provazku (Színház a pórázon), A bolond és a királynő című előadással. (A 27-i előadást követően az érdeklődők ingyen megtekinthetik a színház Commedia dell'arte produkciójáról készült videófelvételt.) Az előadás rendezője, írója és főszereplője Boleslav Polívka, a világhírű pantomimművész, aki 1967- ben alapította a színházat a brnói színművészeti főiskola végzős hallgatóival. Többször szerepeltek már Magyarországon. Legutóbb 1985-ben láthattuk Polívkát a Budapesti Katona József Színházban A hajótörött című egyszemélyes produkciójával. Képünk ezen az előadáson készült. Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című darabjának ősbemutatójára vállalkozott a Térszínház együttese. A SOROS Alapítvány által támogatott társulat november 19-én szombaton este 7 órakor először tűzi műsorára Lezsák Sándor művét. Az előadást Bucz Hunor rendezte, játszszák: Varga Mária, Szabó Péter és Takács János. További előadások: november 23., 25., illetve december 3., 7., 9. Az együttes korábbi előadásait is repertoáron tartja. Weöres Sándor Holdbéli csónakosát november 27-én délelőtt 1ikor és este 7-kor adják elő; az Esterházy Péter művéből készült Töredék november 21-én és december 16-án este látható. Képünkön: jelenet Lezsák Sándor darabjának előadásából (Fotó: Mönich László) NYOLCVAN VÖDÖR LEVEGŐ Újabb évaddal lép tovább a Vers és dal a Várban rendezvénysorozat. Jancsó Adrienne művésznő új nyitó műsora: Kincses Kolozsvár. Nincs jegy! — és boldogan nyugtatom magam, szívesen gondolok mind a Művésznő aggodalmaira, mind a műsorlap olvastán induló szorongásomra: nincs jegy hét órakor! Óriási győzelem, félórával a kezdés előtt. Istenem, szerencsére nincs jegy. Jó, állunk, döntünk. Hét óra 35 perc, megjelenik a művésznő, taps, és átrendezi sorainkat, mondván, hogy helyezkedjen el mindenki, ahogy tud. Amott kik ülnek? — kérdi. Senki. Fenntartott helyek ... Igen, tessék beülni. Igen. A lépcsőkre is. Őt is zavarja, valószínű, ha állnak a nézőtéren, a sok pótszék mellett. Kolozsvár, a Kincses. Újabban roskatagon, de a gőg elvárásaiban kell viselnie a Napoca római ikernevet. Holott a római az jött, épített, s keresztelt. Mindegy. A műsor első része a történelmi Kolozsvár bemutatása. Kós Károly nemes veretű, szép vallomása, a házigazda vendéget terelő, fogadó szavai, tán a Fellegvárról, tán a lélek magasából vagy legbelülről látja s láttatja Ó-Városát az építő író? Mind, mind tudja ezt Jancsó Adrienne, Kolozsvár egyik Nagyasszonya, valamint azt is, hogy a Házsongárd mélységeiből nézni a várost baj, röpteti az írót, az előadót. A középkor. Mi történjék a városban, ha „maga hegedeltető” éretik tetten, mi történjék tűz esetén, s mi akkor, ha igen-igen kicsiny az oskolák száma — tudója mindennek Bethlen István fejedelem, meg majd Bethlen Gábor, s igen a nem fejedelmi sarj Apáczai Csere János, Apor Péter, Misztótfalusi Kiss Miklós szólalnak. Jancsó Adrienne okít nagy-nagy meggyőződéssel, a művészet fehér izzású eszközeivel mutat tényekre s lélekre. Azt igen is jól tudta Bethlen István nagyuram, s ugyanúgy Bocskay, Bethlen Gábor fejedelmek is, tűzvész esetén mi a teendő. Ha lehet tenni. Reá karácsonyozott az 1916-os esztendő Kolozsvárra, hideggel s honunkat foglaló hadsereggel. A város teli menekülttel — tudja Jancsó Adrienne is, ma mi a teendője a művészet maga választotta pászmáján. És csattan a vers, akár az ostor, sír a vers, akár a megcsapott................mikor az egyetlen tett a költő álma volt” (Reményik Sándor). És elénk idézi a művésznő Aprily halhatatlan versét, a Szilenciumot, és Dsida, Jékely, Szabédi, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor verseinek föllobbantásával imává fohászulnak a hangok. Talán ima? Igen. Kapaszkodót ad. Reményt. Amenynyiben a jó, a gondolkodó művészet a hit letéteményese, ha egymagában nem megy is sokra. Nemcsak tudja ezt Jancsó Adrienne, hanem teszi is, mert h „mégis, mégis fáradozni kell.. Czegő Zoltán (Jancsó Adrienne előadóestjének újabb alkalma: november 27-én, vasárnap este 6 óra és december 7- én, este fél 8.) KINCSES KOLOZSVÁR 22