Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1989-02-18 / 7. szám
Egy lehagyott utószó nyomában Nagy örömmel írtam meg még 1986-ban — az Európa Könyvkiadótól kapott szerződés értelmében — Antonio Buero Vallejo öt drámájából készült antológia utószavát, amely végül is kimaradt a megjelent könyvből. Húsz éve vártuk a kötet megjelenését, amit sürgetett az író két színdarabjának sikeres bemutatása. Dramaturgiájáról — színházi folyóiratokban — időközben megjelent három tanulmányom is. A kiadó szerkesztői talán úgy gondolták, hogy egy nyilvánvalóan marxista drámaíró nem nyeri el olvasóik tetszését? A kishitűség nem jó tanácsadó. Az előszó nélküli antológiát az eladók nemigen tudják ajánlani. Eladatlanul áll a könyvesboltokban. Én a könyv megjelenéséről értesítést sem kaptam. Így — még májusban — kiutaztam Madridba. Itt Antonio Buero Vallejo, a 15. nemzetközi brigád egykori harcosa rendkívül érdekes beszélgetésünk alkalmával újabb részletekkel egészítette ki mozgalmas életútját és világsikert elért életművét. Az antológiából lemaradt utószót most szeretném pótolni, hogy a magyar olvasók megismerjék korunk legnagyobb spanyol drámaíróját, s megemlékezzünk magas irodalmi kitüntetéséről. 1916-ban Guadalajara városkában született. 1933- ban a madridi képzőművészeti főiskolára iratkozott be. A polgárháború kitörése megszakította tanulmányait. Egységét, egy spanyol brigádot 1937 tavaszán erősítésnek küldték a javarnai frontra. Beosztották a 15. nemzetközi brigád kötelékébe. E Madridot védő véres csatában mindkét parancsnoka magyar volt. Rájuk madridi találkozásaink alkalmával szívesen emlékezett. Goryán őrnagy (dr.Beer Imre), a hadosztály egészségügyi parancsnoka emelte ki a fiatal grafikust a spanyol katonák közül. Megbízta a stáb sajtó- és propaganda részlegének a vezetésével. Parancsnokáról portrérajzot is készített, szerkesztette a frontújságot, plakátokat rajzolt. Többször találkozott Gáli János tábornokkal, a 15. nemzetközi hadosztály parancsnokával is. Mindkét magyar antifasiszta a sztálinista koncepciós perek áldozata lett. Megdöbbentő sorsuk beletartozik korunk nagy tragédiájába. Az író Llegada de los dioses című színművében célzást tett a megismétlődés meggátlására. A polgárháború elvesztésével a spanyol népre zúduló katasztrófa Valenciában érte. A fasiszta koncentrációs táborból még 1939-ben sikerült kiszabadulnia. Madridban azonban Franco vésztörvényszéke halálra ítélte a „lázadáshoz való csatlakozás” címén. Hosszú hónapokon át várta egy öreg kolostorból átalakított börtönben, mikor hajtják végre rajta az ítéletet. Végül harmincévi börtönre változtatták. Életének ebből a szakaszából nedves börtönfalakra, betegségre, éhezésre, bősz vallatásokra emlékezik. A német és az olasz fasiszta hatalmak veresége után, 1945-ben elfogadták perújrafelvételi kérelmét. Büntetését húsz évre csökkentették. Hat és fél évi raboskodás után, 1946-ban feltételesen helyezték szabadlábra. Kiszabadulása után a megélhetésért küszködve folyóiratoknak rajzolt, majd drámaírással kísérletezett. Népe tragikus küzdelme és egyéni megpróbáltatásai hozzájárultak Buero Vallejo drámai alkatának kibontakozásához. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával jelezte, hogy a polgárháború tanulsága minden drámáján átüt, amióta a História de una escalera című színművet 1949-ben megnyerte a madridi városháza Lope de Vega-díját, amelyet tizenöt év óta először adtak ki. Mégse lehet egzisztencialistának minősíteni drámáit, amint azt az Európa Kiadó tette a borítólapra nyomtatott néhány sorban. A szerzőnek nem csak a közönség érdeklődését s a kritika jóindulatát kellett megnyernie. Színdarabjának át kellett jutnia még a cenzúra rostáján is. Buero Vallejo, a felfüggesztett büntetéssel a feje fölött, drámák egész sorát írta meg. Többségüket, tizennyolc színdarabját, rövidebb-hosszabb idő után elő is adták Madrid legjobb színházaiban. Látszólag távol tartotta magát a napi sérelmektől. Mégis ő bizonyult a legpolitikusabb spanyol drámaírónak. A hagyományos spanyol színház folytatójaként tartották számon, de ő az avantgárdistákhoz sorolja magát. Megteremtette az eszmék színházát, amelybe a filozófián kívül a politikai etika és a szociológia is beletartozik. Kétségtelen, hogy megjelenésével új fejezet kezdődött a spanyol dráma történetében. Drámájának gyökerei az 1898-as (spanyol—amerikai háború utáni) mozgalom forrongó talajába nyúlnak vissza. A mozgalom hatására a verselés klasszikus formái széttöredeztek, s a hagyományos spanyol színház is új formák és eszmék után kiáltott. A 98-asok közül Antonio Machado modernista, népies költő és színdarabíró nagy hatást gyakorolt Buero Vallejóra. Szerencsés ötlet volt a kiadótól, hogy a drámaírónak Machado iránti rajongását az antológia ajánlásául választotta. Antonio Machado Franco tábornokot és a fasiszta lázadókat verseiben a nemzet árulóinak bélyegezte, a polgárháború alatt írt több versében pedig megvallotta marxista világnézetét. Nem szabad letagadnunk, hogy Antonio Buero Vallejo is szimpatizál a marxizmussal. Tartós hatást gyakorolt Buero Vallejo drámai fejlődésére a 98-as Valle Incián. Ő epikus drámáiban a legtalálóbban fejezte ki a századforduló szellemi irányzatának ellentétes szándékait. Szentimentális, ugyanakkor groteszk drámáiban először lépett a színpadra a proletár. Buero Vallejo abban a törekvésükben értett egyet a 98-as irodalmárokkal, hogy föl kell rázni a nemzetet, új történelmi szemléletre kell tanítani az értelmiséget. Nem kerülte el a figyelmét az évszázados spanyol társadalmi válság sem. Akár szimbolista, akár társadalomkritikai szempontok vezetik, az embert mint a társadalmi konfliktus alanyát vizsgálja zárt térben és különböző korokban. A Drámák című antológia Buero Vallejo öt drámáját tartalmazza. A két történelmi és a három társadalmi dráma különbözik egymástól. Hősei más-más társadalmi osztályba tartoznak. Tragédiájuk indíttatása eltérő Sorscsapásokkal küszködve bűnhődnek, áldozatként vagy tettesként. Valamennyi drámáját azonban Buero színházának közös vonásai kötik össze. Színdarabjait jellemzi a nyitottság a kísérletezés iránt. Kísérletezése a hagyományos spanyol színház megújítását célozta. Masát az alapot sohasem akarta feladni. Az abszurd színházat már nem vállalta. Ennek oka a színházról vallott felfogásában gyökeredzik. Színházát sohasem szánta a puszta szórakoztatás eszközének. Az eszmei színház az elgondolkoztatás temploma, amelynek a szolgálatába állítja a szórakoztatást. Ehhez pedig minél nagyobb közönségre van szüksége, köznapi nyelven, és nem absztrakt, hanem objektív eszközökkel kell megértetnie a legelvontabb témákat is. Drámáit mély igazságkeresés tölti el. Hősei valósággal vallásos hittel követelik, kutatják az igazságot. Antológiánk öt drámája is példázza, hogy számára a dráma lényege a katarzis. (A nézőnek meg kell hatódnia a tragédiától.) Keresi az összefüggést a boldogtalan egyének sorsa meg a társadalmi viszonyok között, hiszen materialista gondolkodásra még Gál János és dr. Gorgán is oktatta. Drámai működése olyan korszakra esett, amikor társadalmi katasztrófa érte a spanyolországi fejlődést. A fasizmus lidérce nehezedett a társadalomra. Eszelős, skizofréniás, egzaltált, lelki beteg hősei egy beteg társadalom egyedei. „Lelki kényszert érzek, hogy minden drámámban a polgárháborúról is írjak” — vallotta meg nekem. Megteremtette a spanyol eszmei színházat. Fölzárkózott vele az európai drámai irányzathoz. Ibsen hatását beszélgetésünk alkalmával elismerte. Az ember erkölcsi erejét is tanulmányozza eszmei színháza szellemében, amely így nem lehet öncélú: „A színház nem zárkózhat el az esztétika elefántcsonttornyába. A színháznak igenis van társadalomkritikai feladata. Ha nincs az élettel kapcsolata, elveszti létjogosultságát” — fejtette ki még 1982. évi találkozásunk alkalmával. Az epikus színház brechti elméletét Buero sohasem tette magáévá. De eltérő eszközeik ellenére az utóbbi éppúgy föl akarja rázni a nézőt, véleményre, kritikára, sőt állásfoglalásra igyekszik késztetni. „A népboldogító” című drámájával 1958-ban korszakot nyitott az eszmei színház megteremtésére. Buero Vallejo ugyanakkor illuzionista színházat hozott létre, akárcsak Brecht, csak más eszközökkel. Ennek érdekében használta a forgószínpadot. A népboldogító arról is meggyőz, hogy a színház a jelen világa, még akkor is, ha a múltról beszél. Spanyolország történelmének az újragondolását tette lehetővé, akárcsak az Antológiában található másik történelmi drámájában, az Al-