Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1989-04-15 / 15. szám

Visszautasította! Lapunk már a végső nyomdai műveleteknél tartott, amikor Kerényi Imre, a Nemzeti Színház rendezője te­lefonon értesített bennünket, hogy kiváló művész díját nem óhajtja átvenni. Azután a Tv-híradóban és a Ma­gyar Hírlapban is indokolta döntését: a mostani kultu­rális kormányzatot nem tartja kompetensnek a díjak odaítélésében. Mert, mint mondta, a tegnapi tiltok és rendszabályozók ma illetéktelenek abban, hogy minő­sítsék a most megújuló társadalmi és szellemi közéle­tet. A Nemzeti Színház művészének nevét még ki tud­tuk iktatni a hivatalos listáról, de nem volt módunk tu­datni az olvasóval, hogy Orbán György zeneszerző az Erkel-, Jeles András filmrendező a Balázs Béla-díjra nem tartott igényt. Milyen indokkal? Orbán György, aki a Zeneműkiadó szerkesztője és a Zeneművészeti Főiskola óraadó tanára, így vála­szolt: - Március 22-én levelet írtam a művelődési minisz­ternek. Ebben elmondtam, hogy a kitüntetés elfogadá­sát nem tartom összeegyeztethetőnek a magyar kultú­ra jelenlegi állapotával, a művészetek gazdátlanságá­val, a szellemi munka leértékelődésével és leértékelé­sével, valamint a legsúlyosabbal, az oktatás katasztró­fájával. Más közleményektől eltérően Orbán György tehát in­dokolta is, miért nem fogadja el az Erkel-díjat. Érvként, egy mondatba sűrítve is, súlyos és felelősségteljes sza­vak. (ablonczy) Déryné naplójából Minden kalapok levételére is indító, nagy kísérlet — hogy ne mondjak színháztörténeti isten kísértést - Dé­ryné bemutatására vállalkozni a valóban színháztörté­nelmi egyéniséggé (nem kövült!) fölbabérozott művész­nő Naplója alapján. A néző fél, aggódik, félti a be­mutató - talán megjelenítésre is vállalkozó­­ törékeny színésznő Varga Katát, meg társnőjét a művészetben, Zöld Ildikót, aki a Nagy Néhai szerepeiből, dalaiból énekel a Naplóval párhuzamosan. „Rőt hajú, sápadt kisleány születik", nem a legna­gyobb örömére az apának, aki fiút várt, következik a kislány Széppataki Róza szerelme a színház iránt, Pest, német szó, Murányiné oktatja, bemutatja a Napló őt is, majd Láng urat, Benke urat, Murányi urat, megtud­juk, hogy épül Pesten a német színház, a megnyitóra a magyar színészeknek német ruhában kell jelentkezni! — Varga Kata­ egy széken ül, és kezdetben nekem az a benyomásom, mintha idős úri hölgyek teadélutánjára ugrattak volna be valamikor a húszas években, aztán hallgatom az irodalmi szeánszt. Lassan azonban meg­győz a művésznő arról, hogy lehet így, egy ültő hely­zetben is művészileg fölidézni a Nagy Naplóírót, annak sorsát. Kislányosan pajkoskodik a hol naiv, hol ál-naiv naplószöveggel Varga Kata, és ebben segítségére van az énekesnő is, a zongorista Bodnár László is, szerény zenei háttérrel. Déryné életútjából csakugyan elénk derül néhány jelentős város, színpad, szerelem, a ma­gyar nyelv hirdetése, vándorélet, az állandó társulati törvények kialakulása, és a nagy csábítás külföldi szín­padra - és a tagadás: „Hánom nevelt föl, ő temessen is el”... A Nemzeti megnyitásának emlegetésére be­lénk sajdul valami a jelenből, aztán gyönyörködünk is­mét A bűvös vadász-béli részletben. Elfogadtuk az üldögélő Varga Katát, mintha Déry­nét, a hetvenkilenc évest hallanánk emlékezni, csinos­­kodva, huncutkodva, magamentőleg is, nagy igazságai mellett is. Czegő Zoltán KÖZEL ÉS TÁVOL Néhány mondatban Múlt heti számunkba értelemzavaró hiba csúszott. A Szellemi sziszte­matizálás című cikkünkben a nagyvára­di színház jubileumi műsorfüzetének megjelenési dátu­ma természetesen nem 1918., hanem 1978.­­ A Kato­na József Színház igazgatósága közli, hogy az április 24-25-26-27-i előadásaik technikai okok miatt elma­radnak. A jegyek a pénztárnál május 5-ig visszavált­hatók. A Mozart Don Giovanniját mutatja be április 20-án a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Keré­nyi Miklós Gábor vendégrendezésében. A címszerepet hármas szereposztásban Német József, Andrejcsik Ist­ván és Gárday Gábor énekli. A szegedi operatársula­tot a napokban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tün­tették ki. # A Rock Színház A bestiát már a Nemzeti Színház falai közt játssza, a főszerepben Nagy Anikó­val, akit Jászai-díjjal jutalmaztak április 4-én; a társu­lat egy része a közelmúltban londoni tanulmányúton járt. Április 8-9-10-én pedig Prágában vendégszerepel­tek az Evitával. • Szomorú hírt kaptunk a Miskolci Nemzeti Színháztól. Ötvenkilenc éves korában elhunyt­ Hídvégi Elek színművészük.­­ Az MTA Zenetörténeti Múzeumban április 24-én Keserű Sándor, Szekeres Ta­más és Varga Zsolt gitárestjén Bach-művek csendülnek fel.­­ Jó érzéssel tudatjuk olvasóinkkal, hogy munka­társunk, Soós Ferenc a Karlovy Varyban rendezett nem­zetközi gépíróversenyen legjobb magyarként a 4. he­lyen végzett. A magyar csapat tagjaként pedig a má­sodik helyezettnek járó díjat vehette át.­­ Győrben, április 17-én Kelet népe címmel irodalmi esten mutat­koznak be miskolci fiatal költők. Ugyanaznap a szín­házteremben a Győri Ütőegyüttes hangversenye lesz. 18-án Haláltánc 8 tételben címmel örkény-estet ad a Budapesti Tanítóképző Főiskola drámatanári műhely­csoportja. 19-én a BBMMK-ban Cseh Tamás műsorát láthatják. 21-én a Madame együttes koncertezik Győr­ben. 22-én a Soproni Civitas Pinceszínház Káin és Ábel című pantomimjátéka látható. Ladik Katalin és Gren­­csó István 24-én lép közönség elé. 25-én a Szabadzene Nyilvánossága együttes koncertje lesz Szabados György vezetésével. 26-án lesz a Győri Balett bemuta­tója, 28-án kiállítás nyílik a 70-es, 80-as évek geomet­rikus törekvéseiből. A padlás Debrecenben A debreceni Csokonai Színház is bemutatta Presser- Sztevanovity-Horváth­ A padlás című musicaljét. Ké­pünkön jelenet az előadásból: Lux Ádám, Jantyik Csa­ba, Fekete Györgyi, Vizy György. (Fotó: Máté András) 13

Next