Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1989-05-06 / 18. szám

DO-MI-NO______________ OPERAI HÍREK Győz az élet címmel közöl beszámolót a pozsonyi Új Szó a Magyar Állami Operaház prágai és pozsonyi vendégjátékáról, amelyre a magyar kultúra nap­jai alkalmából került sor április első felében. „Kizárólag kortárs alkotásokkal bemutatkozni — meglehetősen merész vállalkozás, ám az »operaháziak« nem riadtak vissza a kockázattól." Vajda János Mario és a varázsló című operá­jának rendezéséről a kritikus így ír: „Békés András legapróbb részletekig ki­dolgozott, emellett nagyvonalú, ötletekben gazdag rendezése a megfelelő arányok megtalálásával segíti a feszültség nagy ívű növekedését.” A Cipollát éneklő Tóth Jánosnak nemcsak árnyalt éneklését, de színészi játékát , mimi­káját, mozgását, gesztusait is dicséri. „A halál fölött győz az élet, a játék folytatódik" - Dohnányi Változatok egy gyermekdalra című balettjéről, Seregi­­ László koreográfiájáról is méltató sorokat ír. Ugyanígy Seregi Csodálatos man­darinjáról, kiemelve Pongor Ildikó szuggesztív és Keveházi Gábor meggyőző előadásmódját. A színházi előadások mellett az Operaház művészei hang­versenyt is adtak Pozsonyban. Csavlek Etelka, Bende Zsolt és Tóth János Mozart-, Puccini- és Kodály-művek részleteit énekelte, Patkó József zongora­­kíséretével. Bensőséges ünnepségen köszöntötték az Operában Fráter Gedeon karmestert ötvenéves operaházi tagsága és hetvenedik születésnapja alkalmából. A jubi­láló karmesternek Petrovics Emil főigazgató nyújtotta át az Operaház ezüst­plakettjét. A balett-társulat és a balettintézet nevében Kún Zsuzsa köszöntötte a balettrepertoár hűséges karmesterét. Sajtótájékoztatón számolt be Petrovics Emil főigazgató az Operaház jövő évadának terveiről. Idén mutatják még be Richard Strauss Saloméját (fel­újítás), Sass Sylviával a címszerepben, Szikora János rendezésében. Az Erkel Színházban Respighi A láng című operáját láthatjuk-hallhatjuk, a vendégkar­mester Lamberto Gardelli. Novemberben kerül színre Soproni József Antigoné című operája (a szövegkönyv Anouilh drámája alapján készült), főszereplő Csengery Adrienne. Szinetár Miklós rendezésében Wagner Tannheuserét jövő márciusban mutatják be, a vendégkarmester Jurij Szimonov lesz. Händel Agrippina című operáját Békés András rendezi. Az Erkelben Maár Gyula viszi színre Erkel Hunyadi Lászlóját. Januárban Flotov Márta című vígoperájának a fiatal baritonista, Tóth János a rendezője. Verdi A végzet hatalma májusi premier, Mikó András rendezi, a karmester Lamberto Gardelli. Áttolódik a jövő szezonra Seregi László új balettje Mendelssohn Szentivánéji álom zené­jére. Felújítják Harangozó Gyula Coppéliáját, színre kerül új Fodor Antal­­táncmű is, a Doctor Faustus. Milloss Aurél emlékére is terveznek estet: Man­darinját és Petrassi ösztönök című egyfelvonásosát mutatják be. A műveket olasz balettmesterek, Milloss volt munkatársai tanítják be. A balettprogramról Keveházi Gábor számolt be, ő lesz ugyanis ősztől az új balettigazgató, mel­lette művészeti vezetőként Pongor Ildikó tevékenykedik majd. Zeneigazgató­nak szerződtetik Szegedről Oberfrank Gézát. Vendégszerepel a balettegyüt­tes szeptember végén a Koreai Köztársaságban. Az operatársulat novem­berben Spanyolországban a Nabuccót, a Rómeó és Júlia című operát és a Sylvia című táncjátékot mutatja be. Jövő tavasszal Moszkvában és Kijevben vendégszerepelnek. Októberben egy japán társulat lép fel az Operaházban egy mai japán operával. Jövő tavasszal a pozsonyi Nemzeti Színház viszo­nozza a budapestiek mostani vendégjátékát. Tárgyalások folynak a kanadai Winnipegi Királyi Balett vendégszerepléséről is. Az új évadtól helyáremelés lesz az Operaházban. A legolcsóbb jegyek ára változatlan marad, a többieké átlagosan harminc százalékkal emelkedik. Az Erkel Színház jegyárai nem vál­toznak. A képen: Petrovics Emil, Oberfrank Géza Pongor Ildikóval és Keveházi Gáborral a pozsonyi Mandarin-előadás előtt. Fotó: Mezey Béla (jálics) 26 A televízió műsorából • HÉTFŐ: 16.35: Videóújság. 16.45: Stiri. 16.50: Hónapsoroló. 17.25: Emma és a nagy­apa. 5. rész.­17.40: Szám­adás. 18.00: Kalen­dárium. 18.50: Esti mese. 19.00: Új cim-cím 19.30: Híradó. 20.05: Családi kör. 21.05: Pano­ráma. 21.55: Elfelejtett katonák. Dokumen­tumfilm. 22.50: Híradó. 2. műsor. 17.15: Tv 2. 17.45: Mozaik. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadlu­­dakkal. 19.00: A chateauvalloni polgárok. 19. rész. 20.00: Körzeti tévéstúdiók. 21.20: Híradó. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. • KEDD. 9.05: Tévétorna. 9.10: Brahms— Bernstein-ciklus. 1. rész. 10.05: Hármas csa­torna. Világtájak. 10.50: Panoráma. 11.35: Mozgató. 15.45: Hírek. 15.50: A zord folyó. IV 2. rész: Anfisza. 17.25: Kas­ekran. 18.00: Szám­adás. 18.20: Csehszlovákia nemzeti ün­nepén. 18.50: Esti mese. 19.00: A győzelem napja. 19.30: Híradó. 20.05: A klinika. A kof­­feres ember. 20.55: Stúdió. 21.40: Méhkerék. Dokumentumfilm. 22.40: Híradó. 2. műsor. 17.15: Tv 2. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.25: Pumukli kalandjai. 19.00: Szeretetéh­­ség. Lengyel film. 20.23: Tv 2. 21.00: Híradó. 21.30: Csend­élet. A háborúnak vége. 22.00: Szimultán. 22.45: Napzárta. • SZERDA. 9.00: Tévétorna. 9.05: Stúdió. 9.55: Az Országházból jelentjük. 17.30: Hírek. 17.35: Déli videoújság. 17.45: Správy. 18.00: Új Reflektor Magazin. 18.50: Esti mese. 19.00: Színházi este. I. rész. 19.30: Híradó. 20.30: Bu­­dapest-Orfeum. Közvetítés a Katona József Színházból. 23.20: Híradó. 2. műsor. 15.15: Az éneklő kakas. Rajzfilm. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Ballépés. Cseh­szlovák film. 20.00: Út a döntőig. 20.10: Sampdoria—Barcelona labdarúgó KEK-dön­­tő. A szünetben: Híradó. 22.00: Napzárta. • CSÜTÖRTÖK: 8.40: Tévétorna. 8.55: Az Országházból jelentjük. 16.55: Hírek. 17.10: Pannon Krónika. 17.20: Vijesti. 17.25: Hármas csatorna. A növekedés. 18.20: A béke láto­mása. Amerikai film. 18.55: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.05: Két férfi egy eset. Schwind vigyáz. 21.10: Hazai Tükör. 22.30: Híradó. 2. műsor. 15.15: Egy piszén pi­sze kölyökmackó vigasságos napjairól. Rajz­film. 15.09: Orrom krumpli — hajam kóc. 15.22: Aranymadár. 15.37: Flóra. Dokumen­tumfilm. 16.15: Boszorkánypalánta. Musical. 17.15: Tv 2. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.25: Szupernagyi. 19.00: Lángoló szenvedély. Szovjet—tadzsik film. 20.20: Népzenei est a veszprémi Petőfi Színházban. 1. rész. 21.00: Híradó. 21.30: ,,68” hatalma. Holland filmso­rozat. 3. rész. 22.17: Napzárta. • PÉNTEK: 9.05: Tévétorna. 9.10: Az embe­ri test. 1. rész. 9.35: És mégis mozog a föld. Tévéfilm. 3. rész. 16.50: Hírek. 17.00: Évgyű­rűk. 17.30: Téka. 17.40: Riportfilm. 18.00: Ab­lak. 19.00: Esti mese. 19.10: Hajlékony szár­nyakon. 19.30: Híradó. 20.05: Kányádi Sándor 60 éves. Portréfilm. 20.50: Egy szoknya — egy nadrág. III. rész. 21.40: A lánc. Angol film. 23.10: Híradó. 2. műsor. 17.15: Tv 2. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.25: Tom és Jerry. 19.00: A bosszú napja. Szovjet film. 20.20: Népzenei est a veszprémi Petőfi Színházban. 2. rész. 21.00: Híradó. 21.30: Éjszakai szóvál­tás. 22.30: Napzárta. • SZOMBAT: 9.05: Tévétorna. 9.10: Szivár­vány. 10.10: Hol­ mi? 11.10: A klinika. A kof­­feres ember. 11.55: Vyhonky. 15.25: Az embe­ri test. 19. rész: Üzenetközvetítők. 15.55: Foci angol módra. 17.00: Karmesterverseny. 18.00: A MOKÉP filmajánlata. 18.15: Jogi esetek. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Végső visszaszámlálás. Amerikai film. 21.45: Viki­del Gyula. Portréfilm. 22.45: Híradó. 2. mű­sor. 14.15: Tv 2. 15.00: Caruso emlékére. Ame­rikai film. 16.10: Tv 2. 18.00: Telesport. 18.25: Csip-csup csodák. 19.00: T. J. Hooker. Amerikai filmsorozat. Requiem egy zsaruért. 20.10: Rockstúdió. 21.00: Híradó. 21.20: Tv 2. 21.45: Szabad szivek. Francia film. 23.07: Napzárta. • VASÁRNAP. 8.55: Tévétorna. 9.00: Ke­ménymesék. 9.25: Kerékpársuli. 9.30: Safari. Csehszlovák filmsorozat. 4. rész. S. O. S. 10.00: Cigánykerék. 10.30: A szív. Olasz filmsorozat. 6. rész. 11.30: Zenebutik. 12.20: Ki nyer ma a képernyőn? 14.25: A Manninger család. 2. rész: Próbatételek. 15.15: Nemzetközi öttusa­verseny. 16.25: Savaria '88 nemzetközi tánc­verseny. 17.15: Legyen szerencsénk! 18.15: Esti mese. 18.25: Delta. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Vérbeli sztár. Angol tévéfilm. 21.35: Közelkép. 22.15: Telesport. 2. műsor. 9.00: Tévémagiszter. 14.15: Tv 2. 15.00: A cha­teauvalloni polgárok. 19. rész. 16.00: A gan­geszi gaviál. Angol film. 16.52: Álljunk meg egy szóra! 17.02: Tv 2. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: összeállítás Charlie Chaplin klasszikus burleszkjeiből. 3. rész. 20.40: Tv 2. 21.50: Az utolsó levél. Amerikai film. 22.15: Napzárta.

Next