Film Színház Muzsika, 1989. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1989-12-16 / 50. szám
TALÁLKOZÁS AZTÁN CSODA Makay Margit kilencvenhat évesen vállalta el a nagymama szerepét Mészáros Márta Piroska és a Farkas című filmjében. Erről a szerepéről akartam vele beszélgetni, amikor felkerestem tavaly nyáron a Pozsonyi út 38. szám alatti lakásában. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó interjú. Unokahúga, Babi nyitott ajtót, majd hellyel kínált a szebb időkre emlékeztető, kissé kopott biedermeier bútorokkal berendezett szobában. A ház kedvence, egy nagy barna buldog várakozás teljesen keveredett a lábam elé. „Elnézését kérjük — mondta Babi —, Margitka épp az imént jött haza a forgatásról.” Aztán nyílt az ajtó, és belépett egy madárcsontú, törékeny asszony, kissé bizonytalan léptekkel, botra támaszkodva. A színésznő: Makay Margit. „Kicsit fáradt vagyok, kora reggel jött értem a Filmgyár autója, de azért csak kérdezzen, majd Babi kiegészíti, ha valami nem jutna az eszembe.” A színpadról jól ismert mély zengésű, nyugodt hangján szólalt meg, amin mit sem rontott az idő. Beszélgetésünkből — amelyet még egy alkalommal folytattunk — lassan kibontakozott ennek a csaknem egy évszázadot megélt színésznőnek élő történelemhez hasonlatos életútja. Először a kezdetekről faggattam. Hogyan fogadta családja, hogy az akkortájt „úri körökben” megvetett színész mesterséget választotta ? „Ki voltam radírozva a famíliából. Rokonaim nem álltak velem szóba. Úgy vélték, hogy választásom rontja családunk hírnevét. Csak az első színpadi sikerek után enyhültek meg irányomban.” Az első szerződést a miskolci Magyar Színház kötötte vele 1909-ben, tizenhét éves korában. Egy véletlen ismeretség segíti a színésznőt ahhoz, hogy az 1910—31-es évadot már a Vígszínházban kezdi. Élvonalbeli színészekkel játszott együtt. Jászai Marival, Hegedűs Gyulával és Varsányi Irénnel, többek között. Erről az időszakról így vall: „Legnagyobb példaképem Jászai Mari volt. Csak bámulni és csodálni lehetett, utánozni nem. Az ő tudása utolérhetetlen volt... Később három szerepet játszottam rendszeresen: Gertrúdot a Bánk bánból, Gertrudist a Hamletból és Jokasztét az Oidipus királyból. Ezeknél a szerepeknél sokáig kísértett Jászai Mari játékstílusa, hanglejtése ...” Ekkortájt indult el a magyar filmgyártás. Makay Margit ott volt a kezdeteknél, amikor a Filmgyár a Vígszínház háta mögött, a Sziget utcában volt. Borzongva emlékszik vissza Az aranyember (Korda Sándor, 1912) forgatására, ahol a kezdetleges körülmények sokszor veszélybe sodorhatták a színészt: „Az egyik jelenet forgatása közben a csónakból beleestem a Dunába, a budai hídfőnél. Elsodort az ár, és egy hullám csaknem nekicsapott a cölöpöknek. Az utolsó pillanatban mentettek ki." A keserves élmények nem riasztották el a filmszerepektől, élete folyamán több mint harminc filmben játszott el kisebb-nagyobb szerepet. Személyesebbre fordítva a szót, kérem, meséljen férjéről, Márton Miksáról, az első színpadi kiadóról. „Ő volt Budapest legcsúnyább és legszellemesebb embere. Nagy tekintélye volt szakmai körökben. Ha ő egy darabot rossznak tartott, annak már nem sok esélye maradt. Szellemes megjegyzései szállóigévé váltak a művészvilágban. Egyszer ebédre hívták valahova, sóletre. Miksa egy ideig elragadtatással evett, majd felkiáltott: És ezt hagytam én ott a Makayért! Esküvőnk előtt ugyanis kikeresztelkedett, mivel én római katolikus vagyok, ő pedig zsidó.” Márton Miksa a kor legkiválóbb íróival, művészeivel állt kapcsolatban, Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel. Egyik legjobb barátja volt Maa Reinhardtnak, a nagy német rendezőnek, a salzburgi ünnepi játékok elindítójának. Makay Margit mosolyogva emlékszik vissza barátságukra: „Reinhardt férjemtől kért tanácsot, megvegyen-e egy kastélyt Salzburgban, amelyre minden pénzét rá kell költeni, Márton Miksa pedig az ő tanácsát kérte, hogy elvegyen-e engem feleségül. Még fényképeket is küldött rólam. Később minden évben ott nyaraltunk nála a kastélyban. Ő hívta fel a figyelmemet Jean Cocteau Búcsú című darabjára. Kétszemélyes ragyogó mű volt, szép sikereket arattam vele. A legtöbbet Beregi Oszkárral játszottam együtt. Emlékszem egy debreceni előadásra, 1942-ben. Zsúfolásig megtelt a nézőtér. Az utolsó felvonás közepe táján a nézőközönség egy része tüntetni kezdett a zsidó származású Beregi Oszkár ellen. Benzines palackokat dobáltak a színpadra. Ennek ellenére a darabot végigjátszották. Mikor befejeződött az előadás, a közönség két pártra szakadt, és verekedés robbant ki. Alig tudtunk elmenekülni az autómon.” A Nemzeti Színházra terelem a szót. A színésznő életének nagyobbik felét töltötte itt. 1935-ben szerződtették, amikor Németh Antalt nevezték ki a színház élére. Akkor került a színházhoz Csortos Gyula, Jávor Pál, Dajka Margit, Gobbi Hilda és mások. Margit néni legszívesebben az Amerikai Elektra-béli szerepére emlékszik vissza: „Ketten vittük a darabot, az ünnepelt Bajor Gizivel együtt. Az az igazság, hogy ezen az előadáson nekem volt nagyobb sikerem, de soha nem éreztem neheztelést emiatt Bajor Gizi részéről. Az előadás után azt mondta: Nagyon örülök Margitkám, hogy idejöttél játszani, mert a kis színészek között a konflisió is bejön elsőnek, ha egyedül fut.” Beszélgetésünkbe Margit néni unokahúga, Pilisy Babi is bele-beleszól, kiegészíti, pontosítja az élményeket. Hajdan ő is színésznő volt, részese az akkori mozgalmas színházi életnek. A lakásban, amelyben ülünk, Makay Margit az 1940-es évektől kezdődően színésziskolát tartott fenn. Kiváló művészeket indított el a pályán, többek között nála tanult Fábri Zoltán, Kállai Ferenc, Sztankay István, Ruttkai Éva és sokan mások. A hitlerizmus térhódítása a színészek sorsát is egyre nehezebbé tette: „Akkoriban Kiss Ferenc volt az Akadémián az atyaúristen, és a zsidó származású színészeket már nem engedték vizsgázni. Ruttkai Évát is elutasították, hát felemeltem a hangom egy kicsit. Aztán idehozta megmutatni a hamis papírjait. Nagyon szegény lány volt, de olyan tehetséges, hogy ingyen tanítottam ...” Megkérdeztem, hogy vészelte át a második világháborút: „Bejöttek a németek, és felfordult a világ. .. Akkor is itt laktam a Duna-parton . . . Láttam a felsorakozott embereket, hallottam a lövéseket. És a Duna sokakat elnyelt. . . Sokszor itt, az ablakom előtt vitték az embereket. Egyszer nem tudtam megállni, lekiáltottam. Hova viszik őket? És kiabáltam, könyörögtem, fordítsák meg a menetet. Egy katona felkiáltott: Jé! Gertrudis királynő! De az embereket továbbterelték...” A háború után Makay Margit a Madách Kamara igazgatója lett. Nagy lelkesedéssel fogott munkához, a színpadot saját bútoraival rendezte be. Saját darabja, a Társszerzők bemutatására készültek, de előadásra már nem kerülhetett sor. A színház kigyulladt, minden tönkrement. Ekkor újra a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol konfliktusba keveredett Major Tamással. „Éppen a Tartuffe-öt próbáltuk. Major olyan vehemensen magyarázott , miközben egy mozdulatot akart mutatni —, hogy belekarmolt a nyakamba. Erre tettem egy csípős megjegyzést. Hiú ember volt, megharagudott rám. Nagy árat fizettem megjegyzésemért. Kirúgtak a Nemzetiből, és egy évig nem kaptam szerződést. Festményeket akasztottam le a falról, eladtam őket, hogy enni tudjak. Mikor már nem volt mit eladnom, felkerestem Szakasits Árpádot, aki akkor köztársasági elnök volt. Elmondtam neki .