Film Színház Muzsika, 1989. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1989-12-16 / 50. szám

TALÁLKOZÁS AZTÁN CSODA Makay Margit kilencvenhat évesen vállalta el a nagymama szerepét Mészáros Márta Piroska és a Farkas című filmjében. Erről a szerepéről akartam vele beszélgetni, ami­kor felkerestem tavaly nyáron a Pozsonyi út 38. szám alatti lakásában. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó interjú. Unokahúga, Babi nyitott ajtót, majd hellyel kí­nált a szebb időkre emlékeztető, kissé kopott biedermeier bútorokkal berendezett szobá­ban. A ház kedvence, egy nagy barna buldog várakozás teljesen keveredett a lábam elé. „Elnézését kérjük — mondta Babi —, Margitka épp az imént jött haza a forgatásról.” Aztán nyílt az ajtó, és belépett egy madárcsontú, törékeny asszony, kissé bizonytalan léptekkel, botra támasz­kodva. A színésznő: Makay Margit. „Kicsit fáradt vagyok, kora reggel jött értem a Filmgyár autója, de azért csak kérdezzen, majd Babi kiegészíti, ha valami nem jutna az eszembe.” A színpadról jól ismert mély zen­gésű, nyugodt hangján szólalt meg, amin mit sem rontott az idő. Beszél­getésünkből — amelyet még egy al­kalommal folytattunk — lassan kibon­takozott ennek a csaknem egy évszá­zadot megélt színésznőnek élő törté­nelemhez hasonlatos életútja. Először a kezdetekről faggattam. Hogyan fogadta családja, hogy az ak­kortájt „úri körökben” megvetett szí­nész mesterséget választotta ? „Ki voltam radírozva a famíliából. Rokonaim nem álltak velem szóba. Úgy vélték, hogy választásom rontja családunk hírnevét. Csak az első szín­padi sikerek után enyhültek meg irá­nyomban.” Az első szerződést a miskolci Magyar Színház kötötte vele 1909-ben, tizen­hét éves korában. Egy véletlen isme­retség segíti a színésznőt ahhoz, hogy az 1910—31-es évadot már a Vígszín­házban kezdi. Élvonalbeli színészekkel játszott együtt. Jászai Marival, Hege­dűs Gyulával és Varsányi Irénnel, többek között. Erről az időszakról így vall: „Legnagyobb példaképem Jászai Mari volt. Csak bámulni és csodálni lehetett, utánozni nem. Az ő tudása utolérhetetlen volt... Később három szerepet játszottam rendszeresen: Gertrúdot a Bánk bánból, Gertrudist a Hamletból és Jokasztét az Oidipus királyból. Ezeknél a szerepeknél so­káig kísértett Jászai Mari játékstílu­sa, hanglejtése ...” Ekkortájt indult el a magyar film­gyártás. Makay Margit ott volt a kez­deteknél, amikor a Filmgyár a Víg­színház háta mögött, a Sziget utcában volt. Borzongva emlékszik vissza Az aranyember (Korda Sándor, 1912) for­gatására, ahol a kezdetleges körülmé­nyek sokszor veszélybe sodorhatták a színészt: „Az egyik jelenet forgatása közben a csónakból beleestem a Dunába, a budai hídfőnél. Elsodort az ár, és egy hullám csaknem nekicsapott a cölö­pöknek. Az utolsó pillanatban men­tettek ki." A keserves élmények nem riasztot­ták el a filmszerepektől, élete folya­mán több mint harminc filmben ját­szott el kisebb-nagyobb szerepet. Sze­mélyesebbre fordítva a szót, kérem, meséljen férjéről, Márton Miksáról, az első színpadi kiadóról. „Ő volt Budapest legcsúnyább és legszellemesebb embere. Nagy tekin­télye volt szakmai körökben. Ha ő egy darabot rossznak tartott, annak már nem sok esélye maradt. Szellemes megjegyzései szállóigévé váltak a mű­vészvilágban. Egyszer ebédre hívták valahova, sóletre. Miksa egy ideig el­­ragadtatással evett, majd felkiáltott: És ezt hagytam én ott a Makayért! Esküvőnk előtt ugyanis kikeresztelke­dett, mivel én római katolikus vagyok, ő pedig zsidó.” Márton Miksa a kor legkiválóbb íróival, művészeivel állt kapcsolat­ban, Heltai Jenővel, Molnár Ferenc­cel. Egyik legjobb barátja volt Maa­ Reinhardtnak, a nagy német rende­zőnek, a salzburgi ünnepi játékok el­indítójának. Makay Margit mosolyogva emlékszik vissza barátságukra: „Reinhardt férjemtől kért tanácsot, megvegyen-e egy kastélyt Salzburgban, amelyre minden pénzét rá kell költeni, Márton Miksa pedig az ő tanácsát kérte, hogy elvegyen-e engem felesé­gül. Még fényképeket is küldött ró­lam. Később minden évben ott nya­raltunk nála a kastélyban. Ő hívta fel a figyelmemet Jean Cocteau Búcsú című darabjára. Kétszemélyes ragyo­gó mű volt, szép sikereket arattam vele. A legtöbbet Beregi Oszkárral játszottam együtt. Emlékszem egy debreceni előadásra, 1942-ben. Zsúfo­lásig megtelt a nézőtér. Az utolsó fel­vonás közepe táján a nézőközönség egy része tüntetni kezdett a zsidó szár­mazású Beregi Oszkár ellen. Benzines palackokat dobáltak a színpadra. En­nek ellenére a darabot végigjátszot­­ták. Mikor befejeződött az előadás, a közönség két pártra szakadt, és vere­kedés robbant ki. Alig tudtunk elme­nekülni az autómon.” A Nemzeti Színházra terelem a szót. A színésznő életének nagyobbik felét töltötte itt. 1935-ben szerződtették, amikor Németh Antalt nevezték ki a színház élére. Akkor került a szín­házhoz Csortos Gyula, Jávor Pál, Daj­ka Margit, Gobbi Hilda és mások. Margit néni legszívesebben az Ame­rikai Elektra-béli szerepére emlék­szik vissza: „Ketten vittük a darabot, az ünne­pelt Bajor Gizivel együtt. Az az igaz­ság, hogy ezen az előadáson nekem volt nagyobb sikerem, de soha­ nem éreztem neheztelést emiatt Bajor Gi­zi részéről. Az előadás után azt mond­ta: Nagyon örülök Margitkám, hogy idejöttél játszani, mert a kis színészek között a konflisió is bejön elsőnek, ha egyedül fut.” Beszélgetésünkbe Margit néni uno­kahúga, Pilisy Babi is bele-beleszól, kiegészíti, pontosítja az élményeket. Hajdan ő is színésznő volt, részese az akkori mozgalmas színházi életnek. A lakásban, amelyben ülünk, Makay Margit az 1940-es évektől kezdődően színésziskolát tartott fenn. Kiváló művészeket indított el a pályán, töb­bek között nála tanult Fábri Zoltán, Kállai Ferenc, Sztankay István, Rutt­­kai Éva és sokan mások. A hitleriz­­mus térhódítása a színészek sorsát is egyre nehezebbé tette: „Akkoriban Kiss Ferenc volt az Akadémián az atyaúristen, és a zsidó származású színészeket már nem en­gedték vizsgázni. Ruttkai Évát is el­utasították, hát felemeltem a hangom egy kicsit. Aztán idehozta megmutat­ni a hamis papírjait. Nagyon szegény lány volt, de olyan tehetséges, hogy ingyen tanítottam ...” Megkérdeztem, hogy vészelte át a második világháborút: „Bejöttek a németek, és felfordult a világ. .. Akkor is itt laktam a Du­­na-parton . . . Láttam a felsorakozott embereket, hallottam a lövéseket. És a Duna sokakat elnyelt. . . Sokszor itt, az ablakom előtt vitték az embereket. Egyszer nem tudtam megállni, lekiál­tottam. Hova viszik őket? És kiabál­tam, könyörögtem, fordítsák meg a menetet. Egy katona felkiáltott: Jé! Gertrudis királynő! De az embereket továbbterelték...” A háború után Makay Margit a Madách Kamara igazgatója lett. Nagy lelkesedéssel fogott munkához, a szín­padot saját bútoraival rendezte be. Saját darabja, a Társszerzők bemuta­tására készültek, de előadásra már nem kerülhetett sor. A színház ki­gyulladt, minden tönkrement. Ekkor újra a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol konfliktusba keveredett Major Tamás­sal. „Éppen a Tartuffe-öt próbáltuk. Ma­jor olyan vehemensen magyarázott , miközben egy mozdulatot akart mu­tatni —, hogy belekarmolt a nyakam­ba. Erre tettem egy csípős megjegy­zést. Hiú ember volt, megharagudott rám. Nagy árat fizettem megjegyzé­semért. Kirúgtak a Nemzetiből, és egy évig nem kaptam szerződést. Festmé­nyeket akasztottam le a falról, elad­tam őket, hogy enni tudjak. Mikor már nem volt mit eladnom, felkeres­tem Szakasits Árpádot, aki akkor köz­­társasági elnök volt. Elmondtam neki .

Next