Film Színház Muzsika, 1989. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1989-11-04 / 44. szám

#/ Jokesz Antal FÉNYKÉP-VIDEO Önmenedzselés vagy fotótörténet • Kísérleti fényképezés • A fénykép önállósága • Az elidegenítés attrakciói • Fotó­akciók Az, hogy egy-két fényképező elha­tározza, hogy megszervezi korosztálya legjobbjainak menedzselését, korunk­ban természetesnek látszó vállalkozás. Amikor azonban már nem csupán a menedzselésről, de valamiképpen az értékek rendbe állításáról is szó van, akkor ez úgyszólván műtörténeti fel­adattá nemesedik: a fényképező mű­vészet nem várja meg, amíg a fotó­történészek nagy kegyesen szemet vet­nek rá, igyekszik elébe menni az érté­kelésnek. Az pedig, hogy ehhez a tér­képezéshez egy, a fotóhoz logikailag nagyon is közelálló médiumot, a vi­deót választják, stílusérzékről éppúgy árulkodik, mint praktikumról, a vi­deokazetta végül is könnyebben meg­forgatható akár az egész világon, mint akár a legszűkösebb „reprezentatív” fotóanyag. (Olyannyira igaz ez, hogy a kiküldött kazetta alapján fotósaink­nak már amerikai meghívásuk is van kiállításra.) A szervező-bonyolító érdem elsősor­ban Török Lászlóé, aki maga is fon­tos szereplője a Tizennégy magyar fo­tográfus című összeállításnak. Lénye­gében azt mondhatjuk, hogy tizennégy miniportréról van szó; jellegzetes mű­vek mutatják be az alkotót amellett, hogy Beke László művészettörténész igyekszik az adott képeket teljesebbé tenni az alkotókról. Aki kicsit is is­meri a modern magyar fényképezést, tudja, hogy az experimentális (tehát Tímár Péter Barta Zsolt Tóth­ György Szerencsés János

Next