Film Színház Muzsika, 1990. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-23 / 25. szám
DOMINO 26 ŐSBEMUTATÓ Színházi szakemberek közvetítő irodát nyitottak: „Történelmi tárgyú színművet keresünk, intézünk szakmai gondokat. Társulás. Használtcikk piac.” Nyitás után idős úr kereste a dramaturgot. Félszegen kéziratot adott át. Harangszó után a műről tárgyaltak. — Uram, ez jó munka. Javasolni fogjuk nagy színházaknak. Kissé ismeretlen ugyan a neve... — Ez első színpadi munkám. Más műfajban ... de hát az önöket nem érdekli. — Apróságokat kellene kijavítania. A Szent Cél érdekében, ahogy mi szoktuk mondani. — A dramaturg maga elé húzta a példányt. — Itt a kezdet kezdetén, az első jelenetben, ahogy ön írja, „első napon”, ez a fényeffektindítás, hogy elválasztja a világosságot a sötétségtől — nem rossz. Igaz, technika kell hozzá. Színházaink fényberendezése pedig ... És itt van a „második nap”, alcím: „égboltteremtés”. Persze, mindegy, második jelenetet mondunk vagy napot.. . — Elnézést, nem véletlenül írtam második napot. — Jó. Tehát elválasztani az alsó vizeket a felsőktől. Frappáns ötlet. Nehezen kivitelezhető. Ha talán összevonná ezt a második jelenetet... — Bocs’, napot... — ... az utána következővel, a harmadikkal. A szárazföld elválasztása a tengertől. Erről szól a harmadik jelenet............igen, harmadik nap. Ez a szitu. Plusz szárazföldi növények teremtése. No most, ha a második napi égbolt és a harmadik napi szárazföld menne egyszerre, ez könnyebbséget jelentene, összevonná? — De kérem. Az égbolt teremtése ugye az más, mint elválasztani a szárazföldet a tengertől... — De dramaturgiai szempontból figyelembe kell venni olyan körülményeket, amit egy civil... Szóval más az élet, más a színház. Higgye el nekem, össze kell vonni... Viszont a negyedik jelenet. Na látja . .. negyedik nap, tökmindegy. Illetve tök ... életes lírai vallomás. Ezek a díszítőelemek ! Hold, nap, csillagok, önt mintha az Isten is színpadi szerzőnek teremtette volna. Sőt, az utána következő ... Az ötödik. Ezekkel a hal- és madárfigurációkkal. Na ... Nagyszerű. Bár — nincsenek kellőképp jellemezve a pilótahalak. — A pi —■ micsodák? — Hát kérem, ezek csak úgy rátapadnak a nagyobb halakra. S mikor a Nagy Hal zsákmányul ejt valamit, maradékból nekik is csurran-cseppen, kevéske. Igaz? Csak a rátapadás nincs eléggé kibontva. Mert a nagyobb bekapja a nálánál kisebbet, hát Istenem, ez logikus. De a rátapadó pilótahal is kisebb nálánál. Azt miért nem kapja be?... Ért engem? Aztán van gond a madárfigurákkal is. Szóval, változtatni azt kell. — Miért? — Hát nézze, először is visszaugrik a harmadik ... mire? napra. Azaz a szárazföld megteremtve. Igen ám, de csak a hatodikban hozza be a figurákat erre a szárazföldre. Addig mi lesz? — Ott van a negyedik és ötödik nap. Kész lírai vallomás. Tetszett említeni. — Ja. De ez elfér egyrészt a háttér függönyén, mint díszítőelem. Másrészt a halak, mondjuk a zenekari árokban. A madarakat a zsinórpadlásról lehet. De közte, a színpadon, ott mi történik? ... Semmi. — De hisz a hatodik napon . . . — Rendicsek, aztán jönnek esőszől a szárazföldi állatok. Kitűnő sci-fi-alakok. Bár baj lesz a jelmezekkel. Hanem ez a végső figura! Úgy néz ki, mint egy ember. Merész húzás, mit mondjak. Egy kellemesen elvont sci-fiből hirtelen átvált a reális szituációba. Itt bizar stílustörés van. Aztán csak úgy az oldalbordájából lesz egy másik ilyen emberfigura? És fecsegnek, locsognak, lődörögnek. Nincs drámai csattanó, katarzis ... Találjon ki ide valami tragikus kifejletet. — Méreg? Ilyesmire tetszik gondolni? — Például. Méreg, nem rossz. És legyen választási lehetőségük . . . Lehet például mérgezett gyümölcs. Mit tudom én, alma. Mindjárt kiderülne, hogy az első öt nap ... — De kérem. Nálam a hetedik nap mindent megmagyaráz. — Csak nem gondolja, hogy ilyen lapos közhellyel lehet befejezni egy darabot? Azt írja, „látta, hogy mindaz, amit teremtett, jó”. És megteszi helyettesének ezt az emberfigurát, ő pedig pihen egy kicsikét. Ki ez az ő? Nem önéletrajzi motívum ez? De hát hogy pihenhet, ha ilyen semmittevő figurával helyettesíti magát? Ezt tovább kell írni, kedves uram. — Most visszaadja? — Vissza, uram. Átdolgozásra. Különben a szerződést aláírhatja. Az előleget felveheti pénztárunkban. Isten — izé Isten önnel. Jó munkát. Mikor — az átigazítás után — kifizették a teljes összeget, az öregúr alig használt földgömböt vásárolt rajta az ócskapiacon. Behajlított tenyerét pár centivel többször elhúzta a gömb fölött. Mintha meg akarná simogatni. Aztán szomorúan a hóna alá szorította. Végigsétált vele a másfajta árukat kínáló bódésok között. Azzal a csöndes bánattal, amit csak színpadi szerzők éreznek, akikkel örökké átíratják darabjukat, mert csak úgy lesz színpadképes. * Részlet GYÖRFFY LÁSZLÓ Az aluljáró című, próza és drámamonológ kötetéből. (Szépirodalmi) A televízió műsorából június 25-étől július 1-jéig • HÉTFŐ. 8.55: Delta. 9.20: Magyar évszázadok. 9.35: Az egysejtűek után, a soksejtűek előtt. NSZK-film. 10.25: A Hét. 16.45: Hónapsoroló. 17.20: A TTT jelenti. 17.30: Számadás. 17.50: Katolikus híradó. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.45: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.30: Híradó. 20.05: Ez + Az. 20.50: Labdarúgó-vb-mérkőzés. 22.50: Híradó. 2. műsor. 16.00: TV 2. 16.30: Torpedó. 16.50: Labdarúgó-vb-mérkőzés. 19.35: Benni Hill-show. 20.00: Telesport. 20.25: TV 2. 21.00: Híradó. 21.30: Körzeti tévéstúdiók műsora. 22.30: 11. Latin-amerikai Filmfesztivál. Havanna, 1989. 22.55: Napzárta. • KEDD: 8.15: Autómánia. 4. rész. 8.40: A méla Tempefői. 16.15: Pannon Krónika. 17.05: Három a kislány. Operett. 18.45: Esti mese. 18.55: Számadás. 19.30: Híradó. 20.00: Fürdő show. 20.30: J. S. Bach: C-dúr prelúdium és fúga. 20.50: Labdarúgó-vbmérkőzés. 22.50: Híradó. 2. műsor. 16.00: TV 2. 16.30: Torpedó. 16.50: Labdarúgó-vb-mérkőzés. 19.35: A viharlovag. 9. rész. 20.00: Telesport. 20.25: Autó 2. 21.00: Híradó. 21.30: Napzárta. 22.15: Nulladik típusú találkozások. 22.50: Gondolkodó. 9 SZERDA. 9.10: Szünidei matiné. 10.20: Távoli vidékek gyerekei. Új-zélandi dokumentumfilm-sorozat. 1. rész. 11.05: Angol nyelvlecke. 16.15: Alpok—Adria magazin. 16.35: A Televideo ajánlata. 16.45: A nagy varázslat. Komédia. 18.00: Birodalom Rt. 4. rész. 19.00: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: A polip. 5. rész. 21.15: Stúdió. 22.15: Jean-Pierre Ponnelle, avagy a hadiösvény. NSZK-film. 23.10: Híradó. 2. műsor. 17.15: TV 2. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.51: A rock gyermekei. 19.30: A viharlovag. 10. rész. 19.56: A legjobb whusu. Kínai film. 21.00: Híradó. 21.30: Szimultán. 22.15: 11 és 20 óra. NEfeK- filmsorozat. III/1. rész. 23.20: Napzárta. • CSÜTÖRTÖK: 9.10: Jan és Joy. NSZK-film. 10.10: Stúdió. 16.40: Világvallások -- vallási világok. 4. rész. 17.25: Álmodtam egy várost. Tévéjáték. 18.45: Gyermekhittan. 18.50: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.05: Szomszédok. 20.40: Hírháttér. 21.25: Képes nóták. 21.55: Unokáink is látni fogják. 22.35: Híradó. 2. műsor. 17.15: TV 2. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 19.00: Az elsülylyedt világok. 25. rész. 19.30: A viharlovag. 11. rész. 20.00: A szelíd tigriskölyök. Riportfilm. 21.00: Híradó. 21.30: Napzárta. 22.15. 11 és 21 óra. 2. rész. 9 PÉNTEK: 9.10: Szünidei matiné. 10.20: Mrs. Capper születésnapja. Angol film. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 17.40: A veszprémi tévétalálkozóról. 18.00: Ablak. 19.00: Keresztény életkérdések. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Derrick. Egy fata gyilkosság. 21.10: Panoráma. 22.10: A hét műtárgya. 22.15: Videovilág. 22.55: Híradó. 23.10: Az Osztrák Televízió operettparádéja. 2. műsor. 17.15: TV 2. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.25: Tom és Jerry. 18.45: Levente Péter, Gryllus Vilmos és a gyerekek játéka Péter-Pál napján. 19.30: A viharlovag. 12. rész. 20.10: TV 2 Klub. 21.00: Híradó. 21.30: Gyuszi ül a fülben . . . 22.10: Napzárta. 22.55: 11 és 20 óra. 3. rész. • SZOMBAT: 7.00: Napraforgó. 9.10: Hangvilla. 9.40: Játsszunk színházat! János vitéz. 10.15: A polip. 5. rész. 11.20: Panoráma. 13.50: Forma—1. 12. rész. 14.35: Zene a szemnek. Belga film. 15.00: Van benne valami. 15.55: Házi-barát. 16.10: Szomszédok. 16.50: Labdarúgó-vb-mérkőzés. 19.30: Esti mese. 19.40: Híradó. 20.15: A veszprémi tévétalálkozó díjkiosztása. 20.50: Gálaest. 22.05: Magyar évszázadok. 22.30: Parabola. 23.00: Híradó. 23.20: A varázslat éjszakája. Francia film. 23.55: Ohlala, Párizs. NSZK-film. 2. műsor. 14.15: TV 2. 15.00: Fura futam. Angol film. 16.00: Kölyökidő. 16.30: Módi. 17.00: Nyelvlecke. 18.00: TV 2. 18.25: Hupikék törpikék. 18.48: TV 2. 19.00: A viharlovag. 13. rész. 20.00: Telesport. 20.50: Labdarúgóvb-mérkőzés. 22.55: Napzárta. 23.40: Aludjon velünk. 0.20: Érints meg és menj! Amerikai film. • VASÁRNAP. 8.00: A Biblia üzenete. 8.05: Keménymesék. 8.35: Az elsüllyedt világok. 26. rész. 9.05: Kezdődik az előadás. Szovjet kisfilm. 9.30: Baglyok erdeje. Svéd film. 9.55: Mesélő kert. 11.15: Hazanéző. 14.55: Magyarország földtörténetéről. 4. rész. 15.25: Hannibál tanár úr. Magyar film. 16.55: Örömhír. 17.10: Tíz tánc EB. 17.55: Delta. 18.25: Nekem ne lenne hazám? 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Vers. 20.30: Labdarúgó-vb-mérkőzés. 2. műsor. 9.00: Tévémagiszter. 14.15: TV 2. 14.35: Barátom. Charlie Brown. Amerikai rajzfilm. 15.55: Wurlitzer. Duke Ellington. 16.35: Álljunk meg egy szóra! 16.50: Labdarúgó-vb-mérkőzés. 19.00: Tarzan és a dzsungel fia. Amerikai film. 20.37: TV 2. 21.30: Bongó. 22.35. Napzárta.