Filmvilág, 1960 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-01 / 23. szám
legtartalmasabb regényei közé. A „Fekete város” előkelőbb helyet foglal el a mikszáthi életműben, hogy csak egy példát említsünk. Viszonylag talán még a legjobban sikerült a Móricz-életanyagból való válogatás. De az Erdély-trilógia, a Betyár, a Rózsa Sándor — az ember- és korábrázolásnak ezek a soha el nem avuló mesterművei még adósságai a magyar filmgyártásnak. Más kérdés, de nem árt megemlíteni, hogy Móricz műveiben feszülő drámai erőt, lendületet, fojtogató atmoszférát egyik filmünk sem tudta a maga művészi teljességében visszaadni, s az igazi, nagy Móricz-film még nem készült el. Ezek azonban csak a meglevők problémái, a fájóbb hiány, amit nem csináltunk meg. Jósika, Eötvös regényei, Petőfi János vitéze és Arany Toldija, sőt a nemzeti klasszicizmus utolsó nagy állomása, Madách műve, Az ember tragédiája is. A kiegyezés és a proletárforradalom közötti „történelmi vákuum”, a magyar kapitalizmus kezdeti évtizedei haladó íróinak alkotásait sem lenne érdektelen megvizsgálni. Az élesszemű és szenvedélyes tollú Tolnai Lajos, a romantikától a realizmusig eljutó Iványi Ödön, Justh Zsigmond, Bródy Sándor és Thury Zoltán, a kisemberek ábrázolója, vagy Gárdonyi Géza nagy regénye, az Egri csillagok — mind filmtéma-lehetőségek. S az idősebb generációnál még kortársnak számító Kaffka Margit, a magyar irodalom legjelentékenyebb nő írója (Színek és évek, Hangyaboly), Nagy Lajos és a nemrég elhunyt Heltai Jenő művei között is van filmlehetőség. Természetesen e teljességre nem törekedő felsorolásban szerepelnek olyan írók is, akiknek nincs egy filmre kívánkozó kiemelkedő alkotása, hanem egész életműve az. Láttunk már jól sikerült példát erre a magyar filmművészetben is. A „Vasvirág” forgatókönyvének nem egy Gelléri-novella az alapja, hanem az író egész oeuvre-je. Eötvöst és Jósikát nem sokan olvassák „eredeti műfajukban” — a film lenne képes egyedül széles rétegekkel megismertetni, letörölni róluk a port. Tudjuk, hogy filmrendezőinknek megvannak a maguk klasszikus tervei, álmai, művészi elképzelései. Ezeket a művészi elképzeléseket egyeztetve egy rugalmas állami tervvel, lehet csak megoldani a klasszikusok megfilmesítésének fontos kultúrpolitikai feladatát. Ha van egy tíztizenöt éves állami terv, ha a primus inter pares kérdéseként vetődik fel éppen a terv alapján az egyes esztendőkben egy-egy klasszikus kiválasztása, mindig lesz alkotóművész, akinek művészi elképzeléseivel találkozik a választás. Nemzeti kultúránkra épül filmművészetünk is. És bár elsődlegesen kultúrpolitikai, feladat a klasszikus irodalmi alkotások terjesztése, alapvető tévedés lenne, ha szemet hunynánk afelett, amit ez a kultúra ad magának a filmművészetnek. Itt nem kizárólagosan arról van szó, hogy pl. a „Bakaruhában”, a „Liliomfi”, a „Vasvirág” és az „Édes Anna” mint filmalkotás is kiváló, hanem mindarról a művészi értékről, amelyeknek klasszikus alkotásainkban ihletteremtő, invenciókat sugalló erejük van. BORHY ANNA Jókai: Szegény gazdagok