Filmvilág, 1966 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1966-01-01 / 1. szám
AZ ANTIFASIZMUS FESZTIVÁLJA A dokumentum- és rövidfilmlművészek idei utolsó nemzetközi találkozóját így jellemezhetném: nagy antifasiszta demonstráció. A fesztivál időtartamának mintegy a felét már eleve úgy tervezték meg hogy egy nagy retrospektív sorozatban levetítsék mindazokat a régi filmeket, amelyek a fasizmus elleni harc szolgálatában születtek. így került újra közönség elé az USA-ban 1937-ben készült A spanyol föld, az 1941-es kanadai Churchill szigete, az 1945-ös szovjet Berlin, az 1955-ös francia Éjszaka és köd, az 1960-as Mein Kampf, az 1961-es magyar Halálkanyar, összesen mintegy negyven ismert, vagy'' ismeretlen antifasiszta film. A bevezetőket olyan világhírű dokumentumfilmesek tartották, minit Joris Ivens, Theodor Christensen, John Grierson, Jerzy Bossak, Cavalcanti, Basil Wright és Roman Karmen. A retrospektív-sorozat tényszerűen bizonyította, amit elképzelnünk amúgy se volt nehéz: talán nincs is olyan neves művésze a dokumentumfilmnek, aki ne érezte volna kötelességének, hogy leleplező művel küzdjön a fasizmus ellen.. A gyakori felhasználás azonban törvényszerűen csökkenti a mégoly döbbenetes híradófelvételek hatásfokát is. Egyes jellegzetes képek bejárták már szinte minden dokumentumfilmes műhelyét és ezért egyre kevesebb erővel tudják támogatni az alkotó gondolatot. A felrobbantott bérház, amely a másodperc egy töredékére megemelkedik, hogy aztán nagy por- és füstfelhőben összeomoljon —, olyan immár, mint egy megszokott nyelvtani jel a mondatban, mely a menekülő, de utoljára még mindent elpusztító hitleri hadigépezetről szól. A varsói gettó rémült szemű, feltartott kezű kisfiúja Lipcsében legalább három filmben került elénk. A legjobb filmekben viszont nagyon sok új, meglepően érdekes és eredeti anyaggal találkozhattam, ami azt bizonyítja, hogy az alkotók jórésze maga is felfedezte és kerülni igyekszik a veszélyt, ami a lassan megkövesedő alap-archívum túlságos felhasználásából következik. Persze még az egészen új dokumentáció se tölti be feladatát, ha nem párosul a művész mélyebb összefüggéseket kutató, új nézőpontokat érvényesítő, korszerű elrendező elvével és eszközeivel. Hisz inkább elfogadom a részben ismert anyagot is, ha érdekes a feldolgozás és a még olyan új szerzemény vagy ötlet is jelentéktelenné válhat az iskolás realizálásban. Volt példa Lipcsében erre is és arra is. Az Elfelejtett szavak című csehszlovák film abból indult ki, hogy a mai gyerekek már nem tudják, nem tudhatják, mi az, hogy: kenyérjegy, koncentrációs tábor, nem árja stb. Nos, ezzel a ténnyel valóban lehetne kezdeni valamit. Bármit, csak azt nem, amit tettek, hogy megvonják a kézenfekvő sablonos párhuzamot a gyerekek mai válasza és az egy Szemes Marianne: Zarándokút 15.