Filmvilág, 1971 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1971-01-15 / 2. szám

szem, hogy mindig, minden, a film­nek legyen alárendelve. Az operatőr felvételei soha ne legyenek öncélúan festőiek, csak, ha a film megkívánja, az író ne írjon vicceket, csak, ha a történethez szervesen hozzá tartozik, a színész pedig alázatosan idomuljon az összjátékhoz, senki, főleg a ren­dező ne brillírozzon öncélúan. — A másod, illetve első asszisz­tensként töltött tíz év alatt milyen próbálkozásai voltak önálló mun­kára? — Hatvan-nyolcvan reklámfilmet készítettem, magam írtam és rendez­tem őket, kétszer kaptam nívódíjat. Sok íróval dolgoztam, vagy próbál­tam dolgozni. A Hamis Izabella al­kotójától nyilván furcsa, de engem mégis, éveken keresztül az absztrakt, abszurd témák vonzottak, parabo­­lisztikus forgatókönyvekkel foglal­koztam, el is készítettem vagy tízet, egyik sem került megvalósításra. — A Hamis Izabella után a szakma kicsit „krimiszakértőnek” könyvelte el, hogyan került sor mégis a Gyula vitézre? — A „krimiszakértőség”, illetve ez a beskatulyázás nem szerzett mara­déktalan örömöt. Annál kevésbé, mert nem akartam újabb krimit készíteni, egy dráma terve foglalkoz­tatott, miközben könnyű műfajú filmet kértek és vártak tőlem. Pol­gár Andrással, a Gyula vitéz írójá­val négy éven át dolgoztam, mun­kánk eredménye — három kiadott regény, az ő tollából, de film nem született. A Gyula vitéz magja, a néző azonosulása a képernyőn meg­szeretett hősökkel — Herczenik Miklósnak, a film operatőrjének köszönhető. Egy alkalommal kint járt a farkasréti temetőben, s ak­kor egy, láthatóan vidéki, nagy batyut cipelő idősebb asszony meg­szólította, nem tudja-e véletlenül hol a Szabó Icuka sírja? Herczenik első pillanatban nem értette, aztán gyúlt benne világosság, a rádió Szabó Icukájának sírját keresték ... Később a bátyus asszony közölte vele, megtalálta, csak nem az van ráírva a sírkőre, hogy Szabó Icuka, hanem Vörösmarti Lili. A Rádió- és tévéhősök valós lényekké álmo­­dása, a Tenkes, Kloss kapitány, An­gyal és mások iránti rajongás — ez indította el a Gyula vitézt. Két évig dolgoztunk a könyvön, volt időnk közben végiggondolni és elemezni, mitől hat a nézőre a tévé­hős? Nyilván valamiféle rejtett vágy, dédelgetett álom teljesülése, meg­valósulása és eltúlzása. Így jutott Almási Éva és Koncz Gábor

Next