Filmvilág, 1972 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1972-02-01 / 3. szám

Az utolsó tekercs Számomra a televí­ziós dráma fedezte fel újra az emberi arcot. Mert a mozifilm szin­­te­ szinte elfeledtette. Az egyre szélesebb képek előtérbe hozták a törté­nések külsőségeit, és csak ezen keresztül fi­gyelhettünk a lélek tör­ténéseire. Ez a televíziós dráma, amely egy monológgal sejtet valami nagy drá­mát, azért oly figyelem­re méltó, mert benne, vele a televízió legjobb lehetőségei szólaltak meg. Samuel Beckett hőse Krapp, az élet vég­ső partszegélyén re­ménytelenül kiégetten, lelkileg-külsőleg leron­gyolódva, szembesíti mai énjét régebbi ön­magával. Különös pilla­nat: egy lélek önmaga tükre lesz, saját régi hangjában mai önmagát fedezi fel és gyűlöli meg; elfecsérelt, tékozló, ok­talan, bűnös (?) életét. Titok lengi körül a monológ minden hang­súlyát, emberi titok, amely azzal válik igazán izgalmassá, hogy a né­zőre bízza a titok meg­fejtését. Csak sejtjük, hogy Krapp „elvesz­tett” valakit, bizonyos­ság csak az, hogy el­vesztette az életét. Re­ménytelen hallás ez, hi­ányzik belőle a pusztu­lás méltósága. Krapp tudatában érzelmi réte­gek eltemetődnek ki­­emelődnek kavarognak rendezetlenül s éppen ez a kavargás az ítélke­zés; a múlt jelenidejű­­sége teszi oly megren­­dítővé a pillanatot és ezzel válik művészileg oly extenzívvé ez a röp­ke sors­ pillanat. Dömölky János ren­dezése és Páger Antal színészi remeklése talán még egy esetleges szín­házi előadás hatásánál is nagyobb koncentrá­cióval köti le a figyel­met ; ez a rendezői és színészi hangszerelés kényszerít, hogy közöm legyen Krapp különös vallomásához, olyannyi­ra fogva tartanak az in­tim premier-plánok, az arc hullámzásaiban tet­­tenérhető feltárulkozá­­sok. Páger Antal rend­kívüli beleérző képes­séggel tudja ezeket a kis rezdületnyi arcjáté­kokat drámai jelentősé­gűvé emelni. Minden mozdulatnak, fintornak, gesztusnak vallomásér­téke és információs je­lentősége van; ez a cso­szogó, tétova, keserű öreg úgy tud hallgatni, elbújni a szavak mögött, hogy méginkább kiván­csivá tesz a titokra amely körüllengi alak­ját. Krapp elvesztette minden esélyét valami­kor a boldogságra, ezért most üresen, gyűlölettel tekint lelke tükrébe, számvetése kimondatla­nul is ítélkezés. Ezt a felismertést tette a pro­dukció — élményünkké­ — egy kicsit talán kul­csot is adva egy ezote­rikusnak tartott stílus­­világ általánosabb fel­fedezéséhez. ILLÉS JENŐ Páger Antal 31

Next