Filmvilág, 1972 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1972-02-01 / 3. szám
Az utolsó tekercs Számomra a televíziós dráma fedezte fel újra az emberi arcot. Mert a mozifilm szinte szinte elfeledtette. Az egyre szélesebb képek előtérbe hozták a történések külsőségeit, és csak ezen keresztül figyelhettünk a lélek történéseire. Ez a televíziós dráma, amely egy monológgal sejtet valami nagy drámát, azért oly figyelemre méltó, mert benne, vele a televízió legjobb lehetőségei szólaltak meg. Samuel Beckett hőse Krapp, az élet végső partszegélyén reménytelenül kiégetten, lelkileg-külsőleg lerongyolódva, szembesíti mai énjét régebbi önmagával. Különös pillanat: egy lélek önmaga tükre lesz, saját régi hangjában mai önmagát fedezi fel és gyűlöli meg; elfecsérelt, tékozló, oktalan, bűnös (?) életét. Titok lengi körül a monológ minden hangsúlyát, emberi titok, amely azzal válik igazán izgalmassá, hogy a nézőre bízza a titok megfejtését. Csak sejtjük, hogy Krapp „elvesztett” valakit, bizonyosság csak az, hogy elvesztette az életét. Reménytelen hallás ez, hiányzik belőle a pusztulás méltósága. Krapp tudatában érzelmi rétegek eltemetődnek kiemelődnek kavarognak rendezetlenül s éppen ez a kavargás az ítélkezés; a múlt jelenidejűsége teszi oly megrendítővé a pillanatot és ezzel válik művészileg oly extenzívvé ez a röpke sors pillanat. Dömölky János rendezése és Páger Antal színészi remeklése talán még egy esetleges színházi előadás hatásánál is nagyobb koncentrációval köti le a figyelmet ; ez a rendezői és színészi hangszerelés kényszerít, hogy közöm legyen Krapp különös vallomásához, olyannyira fogva tartanak az intim premier-plánok, az arc hullámzásaiban tettenérhető feltárulkozások. Páger Antal rendkívüli beleérző képességgel tudja ezeket a kis rezdületnyi arcjátékokat drámai jelentőségűvé emelni. Minden mozdulatnak, fintornak, gesztusnak vallomásértéke és információs jelentősége van; ez a csoszogó, tétova, keserű öreg úgy tud hallgatni, elbújni a szavak mögött, hogy méginkább kiváncsivá tesz a titokra amely körüllengi alakját. Krapp elvesztette minden esélyét valamikor a boldogságra, ezért most üresen, gyűlölettel tekint lelke tükrébe, számvetése kimondatlanul is ítélkezés. Ezt a felismertést tette a produkció — élményünkké — egy kicsit talán kulcsot is adva egy ezoterikusnak tartott stílusvilág általánosabb felfedezéséhez. ILLÉS JENŐ Páger Antal 31