Filmvilág, 1977 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1977-02-15 / 4. szám
Törd a fejed, érdemes JEGYZETEK AZ ÚJ TEVEVETÉLKEDŐKRŐL Képzeljünk el egy magasugró viadalt, ahol csupán egyetlen versenyző van, s az küzd vetélytársak nélkül, mezőny nélkül, szurkolók nélkül — a léc ellen. Nos, pontosan ilyen a televízió Soha jobb kor című műveltségi fejtörője. Az elgondolás szerint háromtagú családok vetélkednének itt, de immár négy hete egy és ugyanazt a három embert látjuk, a Gerbner családot, akik tehát egy egységet képviselnek. Amíg elfogadják válaszaikat, addig övék a pálya, s egy méltó és szép jutalom reménye, amely kellően nem méltányolható változás a korábbi vetélkedők bosszantóan kis tétjeihez képest. Ebben a játékban minden megnyert forduló 200 kilométerrel hosszabbítja meg annak a képzeletbeli körnek a sugarát, amelyen belül a versenyző család tagjai tetszés szerinti helyre elutazhatnak. Tét tehát van, izgalom még sincs. Egy könyvekkel és kényelmes pamlagokkal berendezett, barátságos, de mégis klausztrofóbiásan zárt szobában felelnek a kérdésekre, melyek minden fordulóban egy másik évszázad történelmével, irodalmával és zenéjével kapcsolatosak. Színvonalasak ezek a kérdések, a válaszok szintén talán túlságosan is azok. Egyik-másik kiselőadásszerű, nevekben, számadatokban hemzsegő válasz után a néző lemondóan legyint, s az érdeklődés pislogó lángja is ellobban benne. A fejtörőjátékok hatásosságának pszichológiai alapja az, hogy a „ha én lennék ott, tudnám-e a választ?” kimondott, vagy kimondatlan kérdésére a néző legalább néha igenlőleg felelhessen, más szóval, hogyha közvetetten is, de részt tudjon venni a játékban. A Soha jobb kor azonban ezt nem teszi lehetővé. A játékot éltető esetlegesség, a „hátha” és a ,,mi lenne ha” helyett itt a játékosságot megölő teljes bizonyosság van. A versenyzők számára az biztos, hogy jövő héten is ők versenyeznek, méghozzá előre megadott anyagból, a néző számára pedig az, hogy a biztosra menő, csak erre koncentráló versenyző felkészülésével ő más irányú elfoglaltsága miatt nem vetélkedhet, tehát még izgulnia sem érdemes. Hiába kedves és természetes tehát Vágó István játékvezető, hiába intelligensek, sőt néha brilliánsak a válaszok, az egész ••műsor a hajdanvolt gimnáziumi történelemóráink izgalmasságát sem közelíti meg, mert ott legalább nem tudtuk előre, hogy aznap ki felel. Míg a Soha jobb kort az egyhangúság teszi tönkre, a Lehet egy kérdéssel több? című vetélkedő talán egy kissé túlzottan változatos. Sem a téma, sem a módszer azonossága nem ad a műsornak egységes arculatot: legutóbb egy adáson belül kellett a versenyzőknek szokatlan, különleges formájú tárgyakat képről felismerniök, egy kérdésre adandó három lehetséges válasz közül a helyeset kiválasztani, öt kép közül az egyetlen logikailag oda nem tartozót kiszűrni és elektronikus jéghoki meccset vívni. Ez az utóbbi a kritikus nézőt némi szemöldökráncolásra készteti, mondván, hogy még a műsor címében is ,kérdésekről, fejtörésről volt szó, nem ügyességi játékról. Ám a tiszta profil hiányát szívesen megbocsátjuk ennek a lendületesen pergő műsornak, amelyet Egri János vezet, s amely Egrinek egy korábbi műsorával, a Játék a betűkkel-lel ellentétben végre-valahára igazi show, a pompás, lüktető ritmusú szignáltól kezdve az utolsó képkockáig. A jelenleg műsoron levő három fejtörő játék közül a legegységesebb, a legátgondoltabb mégis 29 /