Filmvilág, 1984 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
hegy legendáját. Ez nem 1966-ban kezdődik, hanem 1957-ben, és 1957- től mutatja be ennek a kommunista geológusnak a fizikailag is szörnyű üldöztetését. Ebben a filmben már voltaképpen teljesen mellékes epizód, hogy azt a párttitkárt, aki az ő üldöztetését szervezte, 1957-ben szintén száműzték a „kulturális forradalom” alatt, és az is trágyát lapátolt. Ez a figura ugyanis visszatér a „kulturális forradalom” után, ugyanott párttitkár lesz , és minden erővel akadályozza az 1957-ben száműzött kommunista geológus rehabilitálását, és módja is van megakadályozni! Ehhez képest, mondom, a „kulturális forradalom” bírálata már csak egy epizód — egy mélyreható történelmi felülvizsgálatban. Befejezetlen játszmák BAKÁCS DÉNES: A „kulturális forradalom” — hogy megkülönböztessük minden más kampánytól — a kultúra egészét vetette el. Minden előző kampány a kultúra értelmezéséről folyt. A „kulturális forradalom” az egész korábbi felépítménnyel leszámolt, az előző kampányok a politikai felépítmény formálására törekedtek. A „kulturális forradalom” mögött álló csoport úgy vélekedett, hogy az egész hatalmi apparátust ki kell cserélni, mert attól nem lehet remélni a maói eszméknek a megvalósítását. KŐHALMI FERENC: Egész sor olyan filmet láttunk, amely a mai kínai életmóddal ismertet meg, de a kevés olyan filmet láttunk, amelyik falu problémáival foglalkozott. Mégis ezek üzenete egybeesett azzal, amit utazások közben saját szemünkkel tapasztaltunk. Elementáris erejű felpezsdülése valósul meg a paraszti gazdaságnak. Ahhoz tudnám hasonlítani, amit mi, más méretekben, a háztáji kibontakozásakor éltünk meg. A városkörnyéki fóliasátrak sokasága Vecsést és a Tápió vidékét idézte. Az aprólékos kertészeti munka sok finom jele utalt a biokultúra stílusú földművelés régi hagyományaira. És mindennek eredményességét igazolták a piacokon Pekingben, Hangcsouban, Sanghajban látott zöldséghegyek. DÓSAI ISTVÁN: A filmek legjelentősebb témája az, hogy mi történik a városban. Láttunk olyan filmet, amelyik arról adott hírt, hogy a városi fiatalság körében jelentős munkanélküliség van. A film művészileg talán nem olyan kiemelkedő, de az információértéke rendkívül fontos, hogy a munka nélkül lézengő ifjú ember törvényszerűen csúszik el. Azt tárgyalta a film, hogy mit tehet a család, az utca, a lakóközösség ennek megakadályozására, hogyan lehetne értelmes életlehetőségeket adni a fiataloknak. Művészileg azonban eléggé egysíkúak a mai hétköznapi életről szóló kínai filmek. Korántsem olyan jók, mint amelyek a „kulturális forradalom” kritikájával foglalkoznak. A Napnyugta utca című film például a munkanélküliségről szól. Főhőse egy egészséges, erős, 16—18 év körüli srác, aki egész nap a maga szűk utcájában táblából és abból szerez valami pénzt magának, hogy hulladékot gyűjt és ad el. Utóbb megtudtuk, hogy ez teljesen realista kép. A film őszintén szól a lakásviszonyokról, a „kulturális forradalom” idején parancsolgatáshoz szokott pártfunkcionáriusokról. Ezek mind megjelennek a filmben. Ennyiben ez a film a látottak közül talán a legjobb a mai tárgyúak sorában, mert a legdrámaibb és a leginkább érzékelhető módon beszél a jelen problémáiról. De mindegyik mai tárgyú film összekeveri a társadalom problémáinak realista ábrázolását egy vágyott jövőképpel. Aki járt Kínában, az tudja, hogy a kínaiak hogyan öltözködnek. Óriási dolog az, hogy nem rongyokban járnak, hanem mindenkinek van zubbonya. Ez mindig tiszta, nem szakadt, legfeljebb foltozott. Ma azonban erős központi kampány folyik az egyöntetű öltözködés megszüntetésére. Ezekben a filmekben — csak példát mondok — a szereplők, leszámítva a negatív szereplőt, nem úgy öltözködnek, mint ahogy a valóságban láthatjuk a kínaiakat, hanem úgy, mint ahogy majd ennek a kampánynak a sikere után és a kínai ipar termelésének az átállítása után öltözködniük kellene. Tehát egy vágyott jövőképet vetítenek a jelenbe. Amilyen arányban keverednek a filmekben a valóságos társadalmi problémák az előrevetített jövőképpel, úgy jobbak vagy rosszabbak ezek a filmek. A társadalmi jövőképnek a filmvásznon megvalósuló jelenidejű ábrázolása persze nem kínai sajátosság. Ezt már más országok a filmművészetük, illetve művészetük bizonyos korszakában már művelték, többek között, mi, magyarok is, és ez kísértetiesen emlékeztet engem arra az időre. Ez a sematizmus és mindenfajta más művészi hiteltelenség archetípusaként jelenik meg ezekben a filmekben. Ezért gondolom, hogy gyengébbek, mint a többé-kevésbé lezárt konfliktusok ábrázolását célzó filmek. KŐHALMI FERENC: Az én véleményem ettől valamelyest eltér. Úgy vélem, hogy egy kínai számára sokat mondanak ezek a filmek is. Azt tárgyalják, ami az ő gondjuk. Mi is így reagáltunk, amikor azt mondtuk, lám, noha ez vagy az a film alacsonyabb színvonalú, de olyan dolgokról beszélt, amelyek a mi történelmünkben is előfordultak. S az összehasonlítás számunkra érdekes és fontos. A személyes beszélgetések során beszélgetőtársaink azt kérték, mondjuk el kritikai véleményünket a megnézett filmekről. Először azzal a teljesen őszinte szabadkozással kellett kezdenünk, hogy most láttunk egyhuzamban 27 játékfilmet, ez egyáltalán nem jogosít fel minket arra, hogy bíráljuk őket. Mégis kipréselték belőlünk, hogy elmondjuk a benyomásainkat. A filmek s a beszégetések alapján úgy látom, hogy ők „útközben” érzik magukat, és elismerik: nem tudják pontosan, hogy a „bölcsek kövét” számos dologban hol keressék. Ez a szemlélet a filmekben jól érződött — adott esetben gyengébb színvonal esetén is. Ezt az útkeresést a kínai nézők is rokonszenvvel kísérik, különben aligha lenne érthető, miért néznek meg egy filmet gyakran kétszer-háromszor is. BARÁCS DÉNES: Mivel a kínai filmről elsősorban mint társadalmi információról beszéltünk mindeddig, hadd kérdezzem meg végül, hogy esztétikailag hogyan hatnak az európai, illetve magyar emberre? Tehát van-e olyan, ami a mi esztétikai rendszerünkben, hatásrendszerünkben is érdekes, amit nemcsak azért néz meg az ember, mert kínai, hanem azért is, mert film ? DÓSAI ISTVÁN : Megpróbálok erre válaszolni. Láttunk egy filmet, amelyik az ábrázolás színvonalát tekintve is a világ bármelyik országában szívesen vállalt film volna, és amellett megőrizte a kínai jellegét. Egy fiatal filmes friss alkotása: Történetek a régi Pekingből. A húszas évek Pekingjéről szól, s a szerző, akinek a műve alapján készült a tajvani születésű, ma Amerikában élő kínai írónő. Önmagában nagy dolog volt, hogy egy először Amerikában meg osítni tsinit 1937-ben 21