Filmvilág, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
az emberi psziché mélye, vagyis az álom. A Chtulhu hívásában például a Csendesóceán habjaiból bukkan fel az a túlvilági sziget, melyen a világunkat kárhozatba döntő isten lakik. A szigetet viharba került hajósok fedezik fel, majd a barlangja mélyén alvó árnyékistent felébresztve beteljesítik a szörnyű sorsot, melyet bolondokházába zárt művészek rémálmai, emberevő vudu szekták véres szertartásai, és rejtélyes halálesetek vetítettek elő. A Dagon, az elveszett sziget című spanyolamerikai filmben, amely az Árnyék Innsmouth felett című elbeszélésből készült, ugyancsak a tengerfenékről emelkedik ki az ótestamentumi szörnyisten. Dagon birodalmának kapuja egy víz alatti, szem alakú nyílás, melyet a tengeren hánykolódó főhős lát rémálmaiban. Miután hajója viharba kerül, egy ismeretlen szigeten ér szárazföldet. A barbár szigetlakók templomaikban a kereszt helyett Dagon halisten szimbólumát imádják, mely előtt szörnyű kannibál szertartásokat mutatnak be. Istenük bizonyos időközönként felszínre tör a mélyből, hogy magával ragadjon egy kikötött áldozatot. A Necronomicon című, gumiszörnyek és 3D effektek elképesztő armadáját felvonultató filmben, mely különféle Lovecraft-novellák összegyúrása ugyancsak pusztító tengermélyi istenségek képével találkozunk. A főszereplő, maga Lovecraft, egy könyvtárban olvasgatja az ősi kódexet, melyen keresztül szörnyűbbnél szörnyűbb történetek elevenednek meg: egy szeretőjét elvesztő férfi, egy családját hullámsírban felejtő hajós históriája. Mindkét férfi megpróbálja visszahozni a halálból szeretteit, de helyettük már csak porhanyós vízi szellemeket tudnak megidézni, végül magát a tengermélyi istent is magukra haragítják. A harmadik történet elolvasása után Lovecraft is bajba kerül, mert a Necronomicon fejezetei titkos dimenziókaput nyitottak meg: innen érkezik, egy tekergő galaktikus féregjáraton keresztül az a szörnyeteg, mely magával akarja ragadni az írót. Szín az űrből novella alapján készült Die Monster, Die! című filmben az istenek lakhelye a kozmosz. Innen érkezett, a tájat szénné égető szörnyű meteorit formájában, az a kő, melyet a Boris Karloff által alakított tudós arra használ, hogy életet csiholjon a holt matériából. Egy üvegházban rendezi be titkos laboratóriumát. De míg a zöldesen fluoreszkáló kristály dús vegetációt eredményez, addig a ketrecbe zárt állatokból borzalmas mutánsokat teremt, és végül magát a kutatót is elemészti. Hasonlóan végeznek a Dunwich horror (rendezte Stuart Gordon) boszorkánymesterével az általa megidézett égi istenségek: míg a mágus célja visszahozni a „nagy öregeket" a Földre egy áldozati oltárra kikötött szőke leányzó segítségével, addig az égszakadás-földindulás végén ő maga hamvad porrá. Ám a Rosemary gyermeke végéhez hasonló befejezésben a kiszabadított lány hasában egyszer csak megpillantjuk a fejlődő embriót, a földre érkező égiek előfutárát. A Onnan túlról (From Beyond) című filmben, melynek rendezője szintén a Lovecraft-mániás Stuart Gordon a démonok köztes dimenziója csak bizonyos erősségű, 20.000 megaherz fölötti elektromágneses hullámokban válik láthatóvá. Ilyenkor a vibráló levegőben hidraszerű lények, férgek jelennek meg: ezek csak akkor bántják az embert, ha az óvatlanul megmozdul. Az elektromágneses generátor megalkotóját, Pretorius professzort is elnyeli köztes dimenzió, és férfi iszonyú mutánssá alakul. A generátor egyre kontrollálhatatlanabbá válik, a szörnyetegek elözönlik Pretorius házát. A tudós társa, Crawford szembeszáll a lidércekkel, de egy sebesülés után rettentő átváltozáson megy keresztül maga is: harmadik szó „ Féregszeretők és amőbahitvesek" (Daniel Haller: Rémület Dunwichben - Ed Begley; Roger Corman: Kísértetkastély - Vincent Price) FILMVILÁG 2006/6 33