Filmvilág, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2010-03-01 / 3. szám
© • EURÓPAI ÉS MAGYAR CIGÁNY FILMFESZTIVÁL Cigányút ■ BARKÓCZI JANKA • • A CIGÁNYOK HELYZETÉRŐL NEM BESZÉLNI KÉTSZERES FELELŐTLENSÉG. DUPLA BŰN. A CIGÁNY FILMFESZTIVÁL MEGTÖRTE A CSENDET. Olnémuló társadalomban élni több mint nyomasztó érzés. Különösen egy olyan országban, amelynek súlyos csendjében időről időre irracionális és kegyetlen drámák sora következik be. Ahol megtörténhet az etnikai tisztogatás és jó poén a rasszista szlogen, nem beszélni és nem bolygatni kétszeres felelőtlenség. A nem szól szánk, nem fáj fejünk tétel az utóbbi évtizedben sajnos egy egész nemzet mottója lett. A reprezentatív közegek politikailag korrekt motyogása mellett egyre tisztábban zeng a szélsőséges csatazaj, amelynek háttere az értékkáosz, az információhiány és a bizonytalanság, fegyvere pedig a könnyű feledés. Feledni mindent és lehetőleg azonnal, ami az 1940-es években Európában nagyban történt éppúgy, mint ami tegnap Tarnabodon vagy Tatárszentgyörgyön kicsiben. A 2009. december 8-13. között Budapest három mozijában (Örökmozgó, Kino, Uránia) megrendezett Európai és Magyar Cigány Filmfesztivál épp ezért különösen fontos, már-már jelképesen rezisztens eseménynek számít, hiszen közvetlenül a teljes körű elhallgatás veszélyes programja ellen intéz támadást. Mert a roma-kérdésről beszélnünk, sőt kommunikálnunk kell. Még akkor is, ha az utóbbi időben az illetékesek többsége nem mulasztotta el nyilatkozatát azzal az elmés és hárító kitétellel kezdeni, hogy ilyesmi nem létezik, hiszen a hazai szociális, oktatási, munkahelyteremtési problémák általánosságban érvényesek. Bár erősen divatba jött a szókapcsolat tagadása, elkenése, tudományos igényű cifrázása, a probléma problémaként való megjelenése már csak a rendőrségi nyomozati anyagok tükrében is vitathatatlan. Hogy a kérdés tárgyalására a létezésének általában (és legnehezebben) történő elfogadása után milyen változatos megközelítési módok kínálkoznak, arra a fesztivál dokumentumfilmes anyaga számtalan izgalmas példát szolgáltat. Az 1990 után készült alkotások nem festenek rózsás képet a helyzetről, de legalább abban a vonatkozásban megnyugtatják a nézőt, hogy míg máshol feltűnően fogy, a magyar dokumentumfilmben bőven van a témát illető lelkiismeret és kreativitás. Hogy a cigány motívum feldolgozása nosztalgikus, sokkoló, könnyed vagy drámai, ez esetben csak nézőpont kérdése, és a hiteles nézőpont megtalálása maga a fegyvertény. Láthatunk szívmelengetőt befutott világzenészekről (Sas Tamás: Usti opre - Éleszd a tüzet, 2006) és hardcore dokut a nem befutottakról (Kőszegi Edit - Szuhay Péter: Történetek a boldog Harlemet gulásról, 2000; Szakály játszanak" István: Gömöri cigányok, (Gát Balázs, 2006). Sokat megélt mai- Gypsy Siderónak a roma holokausztra (Jancsó Miklós: Temetetlen holtak, 1997), elegáns idős dámák pedig kávéillatos-pezsgőhabos békeidőkre emlékeznek (Dér András: Vilma néni Budapestje, 1997). Megtudjuk, hogy ma milyen jogi megfontolásból tagadhatják meg egyesektől a népdalok előadásáért járó tiszteletdíjat (Salamon András: Huttyán, 1996) és milyen volt egykor hercegi szeparékban játszó, „négy házi kolduskát tartó" prímásnak lenni (Vilma néni Budapestje). Kapunk meleget és hideget, szentimentálisat és sokkolót, a program teljességében pedig egy változatos és inspiráló képet valamiről, ami állítólag „nincs". VALAKI MAJD KIBOGOZZA Az erősebb idegzetűeknek ajánlott vonulatból különösen kiemelkedik Komenczi Norbert esettanulmánya, a Daráló (2005) és a nagyobb panorámában gondolkodó Történetek a boldogulásról című darab. Míg az előbbi a honi jog biztonságába vetett hitet, az utóbbi a folkfesztiválokon lazuló városi értelmiség kisebbségi nyomorról alkotott, színesszoknyás illúzióit erodálja. A Daráló a lezárása óta bűnügyi tananyaggá avanzsált Pusoma Dénes-ügy hátterét vizsgálja, amely egy ártatlanul meghurcolt, majd öngyilkosságba kergetett roma nap számos közismert tragédiájáról szól. Az esetre visszaemlékező ismerősök és hivatalnokok elbeszélése egy végsőkig korrupt és elfogult közegbe kalauzol, ahol a vádlott gyomrozása a „nyomozási taktika" része, és a gyanúsított már akkor is bűnös, ha ma