Filmvilág, 2011 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2011-04-01 / 4. szám
ausztrál film kimenetelű történelmi eseményekhez nyúl vissza a kor két kiemelkedő rendezője, Bruce Beresford és Peter Weir. Filmjeik ugyan már a nyolcvanas évek elején, az új hullám alkonyán készültek, mégis a kor kiemelkedő identitáskutató darabjai. Beresford néhány vígjáték leforgatása után, „Betörő" Morant (Breaker Morant, 1980) című művével az ausztrál történelem olyan eseményét viszi filmre, mely 1901-ben, a búr háborúk alatt játszódott le (az Ausztrál Államszövetség akkor ünnepelte létrejöttét), és amiről az ausztrálok egészen a film bemutatójáig nem is tudtak. Beresford annak a néhány katonának, köztük Harry Morant hadnagynak történetét meséli el, akik rendületlenül szolgálták a brit birodalmat, mégis ők váltak a háború bűnbakjaivá. Megparancsolják nekik, hogy búr gerillákat támadjanak meg, s foglyokat ne ejtsenek. Az erkölcsi szempontból könnyen megkérdőjelezhető feladatot végrehajtják, tettükért azonban súlyos árat kell fizetniük: a brit vezetőség hadbíróság elé állítja őket, és számon kérik a „vadnak és fegyelmezetlennek" megbélyegzett ausztrálokon a történteket. A csata eseményeire a tárgyalótermi tanúvallomásokból derül fény, miközben egyre élesebben bontakoznak ki a brit és ausztrál gondolkodás ellentétei. A vádlottak ügyvédje mindent elkövet, hogy sikerre vigye honfitársai ügyét. Ám hatásos beszéde („A háború igazi szörnyűsége az, hogy a tetteket normális emberek hajtották végre abnormális körülmények között"), és a börtönben raboskodó ausztrálok segítsége egy váratlan búr támadásnál sem bizonyul elegendőnek ahhoz, hogy felmentsék őket. Harryt és barátját, Petert halálra ítélik, a fiatal George-ot kora miatt felmentik. A tárgyalás igazságtalanságait a fiú később papírra vetette, és könyvben kiadta. Harry Morant története minden részletében pontos, hatásos és hiteles kordokumentum. A katonák kivégzését ugyan túlontúl heroikusan ábrázolja, és nyíltan hangoztatja függetlenségüket a brit birodalommal szemben, mégis sikerül elkerülnie a propagandisztikus hangvételt. Beresford nem ítélkezik egyik fél felett sem, hanem következetesen sorra veszi azokat az eseményeket, melyek az ausztrál katonák elítéléséhez vezettek. A tárgyalóteremben elhangzott párbeszédek, a katonák tettei kronologikusan és párhuzamosan futnak egymás mellett. Az idősíkok percre pontosan mindig akkor változnak, mikor az éppen aktuális tanú felidézi a múltban történteket. Beresford érdemei azonban elsősorban abban mutatkoznak meg, hogy az elsők között vitte filmre az ausztrálok hősies kitartását és bajtársiasságát. Gallipoli Ausztrália történelmének egyik legfájdalmasabb pontja, katonáik értelmetlen halálának szimbóluma, identitástudatuk egyik kulcsmomentuma. 1981- ben Weir már az amerikai Paramount céggel közösen forgatta le filmjét, melyben egy lassan kibontakozó (a címben említett török félszigetre csak a film második felében jutunk el), az egyes szereplőkre fókuszáló történetet láthatunk. Weir hősei mind egyszerű, ám nagyra vágyó, futógyorsaságukat összemérő fiatalok, akiknek többsége a sivatagos tájakról (az ausztrálok „outback"-nek hívják) farmokról érkezik. A leggyorsabban futó Archy mindenképpen részt akar venni az első világháborúban és harcolni a németekkel szövetséget kötött törökök ellen. Lelkesedése, bizonyítási vágya megdöbbentő naivitással párosul: úgy tudja, azért megy harcolni, hogy a németek és a törökök ne fog-----------------------lálhassák el Ausztráliát. Barátjával, Frankkel Egyiptomig jutnak, ahol katonatársakkal együtt a brit tiszteket és a helyi lakosokat provokálják. Ahogy a „Betörő" Morantnak, úgy Weir Gallipolijának is egyik erénye hőseik elfogulatlan, bíráló ábrázolásmódja. Ez különösen igaz a gízai piramisoknál állomásozó ausztrál katonákra, akik még azzal sincsenek tisztában, hogy hol járnak. Ám bármennyire nem ismerik fel tetteik súlyát, az a kivételesen erős összetartás, melyet már Harry Moranték is tanúsítottak, a birodalom katonái fölé emeli őket, és akár saját életüket is képesek lennének feláldozni társukért. Archy tulajdonképpen ezt teszi, amikor arra kéri felettesét, hogy ne őt, hanem barátját, Franket küldje a brit parancsnokhoz, hogy fújják le a biztos halállal járó akciót. Ezzel megmenti Frank életét. A „Betörő" Morant és a Gallipoli közötti hasonlóságok, időbeli közelségük nem véletlen. Mindkét film erőteljesen hangsúlyozza, hogy a korábbi, olykor szabálytalan exploitation művek és a titokzatos Piknik...után az ausztrálok rövid idő alatt eljutottak oda, hogy megkérdőjelezzék részvételük értelmét olyan háborúkban, amelyeket országuktól több ezer mérföldnyire vívnak. Az ausztrál újhullám figyelemre méltó érdeme, hogy alig egy évtized alatt feltámasztotta a tetszhalott hazai filmgyártást. Igaz, levonulása után valamennyi rendezője Hollywoodban folytatta karrierjét, de az ausztrál film - a Mad Max váratlan világsikere miatt is - addigra már stabil lábakon állt. 1971 és 1981 között több filmet forgattak, mint az azt megelőző évtizedekben együttvéve, és Ausztráliának többé nem kellett szégyenkeznie gyenge filmipara miatt. Sikereik a nyolcvanas évek Krokodil Dundeejának és sorozataiknak köszönhetően (Tövismadarak, Bangkok Hilton) még átütőbbek lettek, társadalmi problémáikra, így a rasszizmusra (Romper Stamper, Ausztrál játékszabályok), a bennszülöttek helyzetére (1200 mérföld hazáig) pedig mindig reflektáltak, identitásuk kérdése azonban a mai napig foglalkoztatja őket. Ennek keresését a legváltozatosabb művek tükrözik, kezdve Ned Kelly történetének 2003-as feldolgozásával, Baz Luhrmann monumentális giccsparádéján át (Ausztrália) egészen a komor hangvételű, Tasmániába hurcolt fegyencek szökését bemutató Van Diemen-földig. Egyértelmű választ ugyan nem találtak, ám hogy a kérdés továbbra is lényeges számukra, izgalmassá, érdekessé formálja egy messzi ország sokszínű filmművészetét, igazolja az újhullám alkotásainak kiemelt szerepét, ugyanakkor nem zárja ki egy hasonló irányzat kialakulásának lehetőségét. O - „Foglyokat ne ejtsenek" (George Miller: Mad Max - Mel Gibson) FILMVILÁG 2011/04