Filológiai Közlöny – III. évfolyam – 1957.

1. szám - Tanulmányok - Koltay-Kastner Jenő: Pietro Aretino II. rész

Pietro Aretino II. rész KOLTAY-KASTNER JENŐ A lovageposz ellenállhatatlanul szatírává torzul tolla alatt. Velencében a XVI. század első felében csak úgy burjánzottak a lovageposzok.124 Az után a kedélyes polgári paródia után, mit a firenzei Luigi Pulci Morgante-ja jelentett, tartalmat, formát, nyelvet tekintve is itt vesz a műfaj forradalmi, Cervantes felé vezető fordulatot Teofilo Folengo Baldus-ával (1517, majd bővebb és lázadó fogalmazásban 1521 Velence). Durva karikatúrában Aretino a Folengo utóda. Csakhogy míg ez népies és tájszólási nyelvet latinosít makaronikus stílusában s a humanista írásmódot karikírozza,125 addig amaz nyíltan azonosul a már Rómában megkedvelt cantastorie-vel. Valószínűleg első velencei idejében, az udvari lovageposzból való kiábrán­dulásakor írott Orlandino-ja nem a gyermek-Orlando hőstetteit tárgyalja, mint Folengo hasonló című burleszk költeménye, hanem lebecsülő értelemben alkalmazva a kicsinyítő alakot, a nagy vitéz karikatúráját rajzolja meg talán nem is töredéknek tekintendő két énekében. Az ajánlás egy Filippo Pasqualino nevű velencei selyemfiúhoz szól. Azután, ócsárolva Nagy Károly lovagjainak „hősi őrültségét, melyektől a világ megrészegszik", elmeséli, hogyan lakmároz­nak-dőzsölnek császárukkal, milyen pusztítást végeznek a sült baromfik között és — ahogyan valaha fia Mariano tette X. Leo asztalánál egy capricciojában — hogyan csatáznak ürücombok és más ételnemű hajigálásával egymás ellen. De hirtelen Carolo Almansore pogány hős jelenik meg és hívja őket párviadalra, mire mindenki elbújik vagy kifogásokkal igyekszik menekülni, Orlandino is. Végül Astolfo vállalja a harcot, de groteszk vereséget szenved. Nagy Károly „tucat léhűtője" megszégyenül. A meséhez — melynek több népi ponyvakia­dásáról tudunk — az a félreérthetetlen célzás csatlakozik, hogy V. Károly császár is ilyen léhűtő, semmiházi vezérekkel veszi magát körül, ahelyett hogy Boiardo-, Arcosto- és Aretino-szabású költőket támogatna.126 Az aktuális célzások még világosabbak az Orlandino ama három énekes átdolgozásában, melyet később Astolfsida címen adott közzé, akkor, mikor már arról panaszkodik egy bevezető szonettben, hogy Pasquino megöregedett és Martorio kezd szenilissé lenni. Szinte kocsmai hangon figyelmeztet, hogy a kényesek ne vegyék kezükbe írását, melyet csak a jó cimboráknak szánt. Cardo 124 Marino Sanudo gyűjtőszenvedélyének köszönhetjük bibliográfiájukat. L. Vincenzo Crescini, M. Sanudo precursore del Melzi. G. St. Lett. II. V. köt. (1885) 181—185.­­ 125 Ettore Bonora, Struttura e stile del macaronico folenghiano. G. St. Lett. It. 1955. 1—56, 234—256. Ism. írod. Figyelő 1955. 386—88. — Carlo Fitosa, Nuove ricerche e studi su Teofilo Folengo. Yenezia, 1953. 126 Tréfás kolofonja : „Stampato nella staőipa pel mastro della stampa, dentro dalia città, in casa e non fuora, nel mille valló cerca." Modern kiadása. L'Orlandino, canti due di messer P. Aretino (Scelta di curiosità letterarie inedite o rare dal sec. XIII. al XVII.) Bologna, 1868. — Ponyvakiadásairól 1. A. Luzio, Giornale di filologia romanza III. köt. fasc. I. (1880) és Bertani, id. mû 288—290. 1 Filologiai Közlöny

Next