Filológiai Közlöny – XVI. évfolyam – 1970.
3–4. szám - Közlemények - Váradi Sternberg János és Vaszócsik Vera: Petőfi Sándor költészetének első orosz tolmácsolója, Mihail Mihajlov és a magyarok
Petőfi első orosz tolmácsolójának nevét már több ízben említették az magyar — orosz művelődési kapcsolatokkal foglalkozó tanulmányok szerzői. Az alábbiakban röviden felvázoljuk a kiváló orosz forradalmár költő életútjának fontosabb mozzanatait, hogy a lehető legrészletesebben feltárhassuk Mihail Mihajlov írói hagyatékának magyar vonatkozásait. Mindez jobban érzékelteti, miért fordult az orosz költő Petőfi lírája felé. Mihail Larionovics Mihajlov 1829-ben született Orenburgban, egy járási hivalnok családjában. A költő atyai nagyatyja még jobbágy volt. A földesúri önkény elleni tiltakozása miatt megkorbácsolták és börtönbe vetették, ahol rövidesen elpusztult. A nagyapa tragikus halálának emléke egész életre szóló hatással volt a korán árvaságra jutott fogékony és túlérzékeny ifjúra. Első költői próbálkozásai — Heine-átültetések — elég korán, tizenhat esztendős korában jelennek meg. Érett férfikorban a nagy német költő legavatottabb orosz tolmácsolója lett. Heine-fordításait nemcsak az orosz forradalmi demokrata kritikusok — többek között Dobroljubov — elismerését vívták ki, hanem a modern orosz műfordítókét is, így Alexander Blok, a húszas évek neves szovjet-orosz költője és műfordítója is nagyra értékelte Mihajlov Heine-fordításait. Az orosz költő 1846-ban került a pétervári egyetemre, itt ismerkedett meg Csernisevszkijjel. Ismeretségük barátsággá mélyült, s ez a barátság döntően befolyásolta Mihajlov egész további életútját. Az 1848-as európai forradalmak mély benyomást keltettek az akkor még fiatal költőben. Számos levelében emlékezik meg a forradalmi eseményekről; e levelek tanúsítják, hogy Mihajlov élénk érdeklődéssel és figyelemmel kísérte a forradalmak lefolyását és kimenetelét. A forradalmak leverését követő sötét reakció éveiben kezdi fordítani a haladó nyugat-európai költők alkotásait, ekkor teljesedik ki eredeti költészete is. Ezen kívül drámával és prózával is kísérletezik. Írásai főként a jobbágysorban sínylődő parasztság keserű életét, jogfosztottságát ábrázolják, a vidéki nemesség és hivatalnokréteg műveletlenségét, népellenes magatartását leplezik le. 1852-től a Szovremennyik munkatársa, majd az 50-es évek végén, mikor a folyóirat Nyekraszov és Csernisevszkij irányítása alá került, Mihajlov a lap világirodalmi rovatának vezetője lett. Eszmei fejlődésének jelentős állomása a költő ismeretsége és barátsága a Selgunovházaspárral, Nyikolaj Vasziljevics ismert publicistával és annak feleségével, a nagy műveltségű Ludmila Petrovnával. A két férfi közös elveken alapuló barátságát nem zavarta meg Mihajlov Ludmila iránti viszonzott szerelme, sem az a tény, hogy Selgunova egyik fiának Mihajlov volt az apja. 1858 — 1859-ben Mihajlov és Selgunov Párizsban és Londonban jártak. Itt találkoztak az orosz emigráció vezérével , Alekszander Ivanovics Gercennel. Feltehető, hogy a Gercen környezetében élő magyar emigránsok irányíthatták Mihajlov figyelmét hazájukra. Maga Mihajlov ugyan nem emlékezik meg róluk, de Selgunov többször említi naplójában a Gercen környezetében levő Kossuthot. A magyar emigráció vezérét, Victor Hugót és Mazzinit „magasan fénylő fároszok"-nak nevezi, akik „megvilágítják a hazai földet és azt az utat, amelyen haladni kellett", és hozzáfűzi: „Magyarország távolról sem csendesedett le attól, hogy le kellett tennie a fegyvert az orosz hadsereg előtt". Mihajlov érdeklődését a magyar nemzet felszabadító mozgalma iránt bizonyítja az ismert osztrák forradalmi költő, Moritz Hartmann magyar tárgyú versének, a Der weisse Schleier-nek fordítása. А Белое покрывало с. vers 1859-ben jelent meg a Szovremennyik márciusi számában.7 A Mihajlov fordította vers nagy népszerűségnek örvendett orosz forradalmár körökben.8 Számos XIX. századi kézírásos vagy sokszorosított gyűjtemény közölte, az 1905 — 1907-es orosz forradalom idején is széles körben ismerték. Mihajlov tudatában volt a vers forradalmi jelentőségének, éppen ezért tette közzé — a cenzúra éberségének félrevezetése szándékával — „ősi ballada" alcímmel. A börtönből 2 Ж. Зельдхейи : К вопросу о распространении стихотворений Петефи в русской демократической печати XIX В. — Studia Slavica 1957. 1-4. sz. 349.; Zöldhelyi Zsuzsa: Petőfi chez les Russes (XIXème siècle). Filológiai Közlöny 1959. 1 — 2 sz. 64.; Dolmányos István: I. m.; Sargina Ludmilla: A magyar irodalom fogadtatása az 1870 — 1900 közötti években. Tanulmányok a magyar —orosz irodalmi kapcsolatok köréből. II. Bp. 1961. 219 — 220.; Nyírő Lajos : Adatok az oroszországi forradalmi demokraták múlt századi magyarországi fogadtatásához. — Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből. I. Bp. 1961. 523. ; Csernisevszkij egyik 1846-ban szüleihez címzett levelében így jellemezte Mihajlovot: „Különösen jófejű fiatalember. Nagyszerű, kiváló ember lesz." Egy év múltán azt írja apjának, hogy Mihajlovval jól megértik egymást, őszinte meleg barátság fűzi egymáshoz őket. H. Г. Чернышевский: Полное собрание сочинении. Г. XIV. 83., 110. 4 Ezt bizonyítja több 1848 keltezésű levele. L. А. В. Кушаков, M. Л. Михайлов. — M. Л. Михайлов: Собрание стихотворений М. 1953. 10. 6 Н. В. Шелгунов, Л. И. Шелгунова, М. Л. Михайлов: Воспоминания. I. k. М., 1967. 97. •4. и. о. ' Современник 1859. No 3. 174—176. • А. В. Кушаков: М. Л. Михайлов. — М. Михайлов: Собрание стихотворений. Л. 1953. 38. ' Вольная русская поэзия второй половины XIX века. Л., 1959.