Filológiai Közlöny – XX. évfolyam – 1974.
1–2. szám - Tanulmányok - Herczeg Gyula: Petrarca mondatszerkezetei
rímel. Végül a két főrészt, tehát a frontét és a sirmát (a kettőt összekötő diesivel együtt) lezárja a commiatoscongedo, vagyis az ajánlás vagy búcsú, amelynek sorszáma és rímképlete a diesi és a teljes sirma, vagy pedig csak az egyik volta struktúrájával megegyező. Nem folytatjuk a fenti szempontok vizsgálata a verskutatók feladata, természetesen egy sereg sajátosan verstani kérdéssel, a rímképlettel, a sorhosszúsággal, a használt metrummal, Ш metrumvariációkkal, a hangszimbolikával, a hangzók kifejezőértékével, a hangsúlyokkal, a metrumok, a gyorsaság, lassítás, szünet stb. és a tartalom közti összefüggésekkel egyetemben. De a nyelvészetileg értelmezett mondatszerkezet, a kötőszók használata, az alá- és mellérendelés kérdése, a participiumok, infinitivusok, egyáltalában a mondatrövidítés is megkívánja a felderítést, nemcsak azért, hogy tisztázzuk az olasz történeti mondattannak Petrarca nyelvével kapcsolatos fontos fejezetét, hanem azért is, hogy adalékot tudjunk ilyen módon szolgáltatni a szellemtudományok más területein folyó vitákhoz, mérlegelésekhez, pl. ahhoz, vajon milyen mértékben tekinthető Petrarca humanistának, a reneszánsz képviselőjének, avagy inkább a középkorhoz kell-e őt sorolni. Mutatis mutandis, vele kapcsolatban is felvethető az a probléma, amely Boccaccio esetében annyi újraértékelést eredményezett; elég itt. Branca közismert művére, a Boccaccio medievalei című monográfiára célozni, amelyben a tudós szerző a tematika, a filozófiai irányok, az életszemlélet stb. árnyalt mérlegelése után visszautalja Boccacciót a középkor világába, holott már száz esztendővel ezelőtt Carducci megteremtette az olyan meggyőzőnek ható szétválasztást Dante és Boccaccio közt, az előbbit középkorinak, az utóbbit reneszánsznak, újkorinak minősítve. Dolgozatunkban nem kívánunk ilyen természetű vitába belekapcsolódni; célunk konkrét nyelvi anyag alapján elvégezni azt a mondattani felderítést, amellyel mind ez ideig adós maradt az olasz mondattani és mondatstilisztikai kutatás. Következtetéseink között azonban helyet fog foglalni annak feltevése, vajon mondattana alapján milyen művelődési áramlatokba helyezhető el a Daloskönyv és a Trionfi tudós szerzője; vajon a poéta doctusi minősítés, amely századok óta állandó jelzője a költőnek (a tartalom bizonyos bonyolultsága, a rímek, hangok, ritmusok sajátos kezelése, a szókészlet erőltetett egyszerűsége folytán), vajon ez a tudatosnak tűnő tudósi mivolt igazolható-e a mondatszerkezetekkel ? 2. Az összetett mondatok kérdése a) Kezdjük mindenek előtt a MA-val szerkesztett ellentétes mellérendeléssel mint olyan formával, amelynek segítségével Petrarca képes viszonylag bonyolult összetett mondatokat teremteni. Két főmondatból tevődik össze az ellentétes mellérendelő összetett mondat: mindkettőbe mellékmondatok, esetleg főnévi, ill. melléknévi igeneves mondatrövidítő szerkezetek ékelődnek be; ha nem volna mellérendelő mondatszerkezet, a főmondatok viszonylag szokványos felépítésűek volnának; az ellentétes mellérendelés folytán nő meg a mondatterjedelem és válik viszonylag bonyolulttá. Ennek az ellentétre alapuló mondatszerkesztésnek jellegzetes fajtája az, amelyben a költő valamilyen személlyel vagy jelenséggel kapcsolatos tényállássort vázol fel, majd pedig Firenze, Sansoni, 1956. és 1973.