Filológiai Közlöny – XXI. évfolyam – 1975.

4. szám - Közlemények - Kemény Gábor: Alakmások és önarcképek Krúdy prózájában

mantikus (és századvégi) elképzelést, hogy az élet önmagában is műalkotás, vagy legalábbis azzá tehető.11 Perkátai szellemesen vezeti le ezt a szerepjátszást (lírai önstilizációt) a 17 — 18 éves Krúdy olvasmányélményeiből. Gondolatmenete számos ponton kapcsolódik Hevesi András úttörő jelentőségű, lendületes esszéjéhez,12 amely Krúdynak a romantika iránti vonzalmát az író fiatalkori olvasmányaiból eredezteti. Ha nem érthetünk is egyet maradéktalanul Hevesivel, aki Krúdy egész életművét irodalmi hatások eredményének, műveltségélmények párlatának minősíti, azt okvetlenül el kell ismernünk, hogy a regényesség kultusza s a múltba fordulás, mely a Krúdy-oeuvre egészét áthatja — bár nem minden korszakában egyforma intenzitással — elsősorban az ifjúkori romantikus olvasmányélmények hatásának tulajdonítható. A fin de aiécre-öntudat a fiatal Krúdyban a romantika felélesztésének egy sajátos módját alakítja ki.13 . törekvéseivel némiképp részese, vagy inkább utóda a 80-as években kibontakozó irodalmi ellenzéki mozgalmaknak, melyekhez — felfedezője és mentora, Gáspár Imre révén — személyes kapcsolat is fűzte. Ez az írócsoport egy modernebbnek érzett, ha tetszik, romantikus érzelmesség jegyében határolta el magát a népnemzeti konzervativizmustól, a józanság és mértékletesség Gyulai Pál-i esztétikájától; érdeklődése az orosz irodalom felé fordult: a lírikusok a Bérczy Károly fordította Puskintól, a prózaírók Lermontovtól és főleg Turgenyevtől kaptak indíttatást, a romantikus tónust társadalombíráló, realista szándékkal és impresszionisztikus érzékenységgel párosítva (Reviczky: Apai örökség; Petelei, Gozsdu, Justh Zsigmond). A századvégen indulók újromantikus ihlete azonban már nemcsak a puskini — turgenyevi romantikából táplálkozik, hanem a hoffmanniból is: írásaikban szóhoz jut a groteszk, a bizarr, a fantasztikum (pl. a két Cholnokynál). A fiatal Krúdy novelláiban és kisregényeiben érzelmesség és bizarrság, turgenyevi és hoffmanni romantika próbál szintézisre jutni egy páratlan zeneiségű prózastílus gordonkahangján, egy szuverén időszemléletű poétikus realizmus módszerében. A vörös postakocsi önvallomás értékű részlete, mely ,,a tirpákok városában" (Nyíregyházán) gimnáziumba járó Rezeda Kázmér első szerelméről és első olvasmányairól szól, érdekes felsorolását nyújtja az ifjú Krúdy irodalmi eszményképeinek.14 Az első nagy élmény, az Anyegin, ,,mély érzelmek és finom hangulatok poézise", majd sorban utána: Dickens, romantikus realizmusával, Andersen, mesemondó leleményével, Boccaccio, a szerelmi témával és a fordulatos novellaforma kihegyezettségével. Thackeray-től realizmust tanul, Dosztojevszkijjel az emberi lélek sötét mélyeibe hatol, Hoffmann a kísértetekkel és fantasztikumokkal, Csehov a lélekelemző hangulatisággal, Tennyson király-idilljei a lovagi erények kultuszával, Strindberg a modern nőproblémával gazdagítja irodalmi műveltségének színképét. Egyformán izgatja Musset romanticizmusa és Maupassant naturalizmusa; a spanyol irodalom iránti vonzalma Cervantestől Pedro Alarcónig ível. Az első számú kedvenc, a nagy példakép azonban mindvégig Turgenyev, akiben elsősorban nem a realista írót tiszteli, hanem a finomtollú költőt, a „turgenyevi nőideál" megfogalmazóját. Turgenyev hatása 1897 és 1900 közt a legerősebb (vagy inkább: a legdirektebb), de a Szindbád-novellák korszakában is érezhető marad.16 A fiatal íróra az olvasott műveknek főként cselekménye, regényalakjai (Gil Blas, Lenszkij, Des Grieux, Kárpáthy Zoltán) hatnak, s ez a hatás kezdetben nem annyira műveit, inkább életvitelét alakítja át. A századvég embereszményének megfelelően mindenki mástól különbözni akar. Életmódjában, viselkedésében, szokásaiban a „magányos lovag", az „ezeregyéjszakai hajós" szerepét próbálgatja — ám novelláiban még Jókai és Mikszáth nyomdokán halad. Furcsa, de tanulságos paradoxon ez: Krúdy voltaképp akkor talál rá önmagára, akkor találja meg a hangját, amikor sikerül önmagától, pontosabban: a magára erőszakolt szereptől megszabadulnia, amikor a szándékos önstilizáció termékét, a szerelmes trubadúr vagy a középkori zsoldos romantikus alakját már nem életében, hanem írásaiban jeleníti meg. A lírai szerepjátszás külsőségei, a sokak szemében életformának tűnő kellékek és pózok nem tévesztendők össze Krúdyval, az emberrel és az íróval, aki gyakran rejtőzött a párbajhős, a korhely vagy a hősszerelmes álarca mögé. Az a Krúdy, akit a kortársak ismertek és az emlékezők leírtak, ő is volt meg nem is. S amikor ez a szerep — mintegy leválva az íróról — az írásokban testet ölt, Szindbádban és Rezeda Kázmérban is az azonosság és különbözés dialektikus feszültsége vibrál. Krúdy mindig tagadta, hogy Szindbádot vagy Rezeda Kázmért 11 Vö. Perkátai László: Krúdy Gyula. Szeged 19382. 19., 27. 12 Hevesi András: Krúdy Gyula. Apollo 1936. V. sz. 266 — 73. 13 Vö. Sőtér István: Pályakép Krúdyról. In: Tisztuló tükrök. Bp. 1966. 169. 14 A vörös postakocsi (— őszi utazás a vörös postakocsin). Bp. 1963. 152 — 8. 14 Diószegi András: Turgenyev magyar követői. In: Tanulmányok a magyar —orosz irodalmi kapcsolatok köréből. Bp. 1961. II. 117.; a gimnazista Krúdy olvasmányairól vö. még Katona Béla: Krúdy Gyula pályakezdése. Bp. 1971. 63—5.