Filológiai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1977.
4. szám - Közlemények - Korompay H. János: Reviczky és Baudelaire
A kategorikus megbélyegzés ellentmondásaira joggal hívta fel a figyelmet Komlós Aladár, hiszen teljességgel különböző alkotók kerülnek itt egymás mellé. De a vers hátterében nem nehéz fölfedeznünk Bourget idézett kötetét, amelynek szereplői között - Balzac kivételével - a Reviczkynél felsoroltak nemcsak hogy megtalálhatók, hanem együtt tárgyalásukat épp közös „betegségük", azaz „pesszimizmusuk" indokolja. Ambrus Zoltán említett cikke szellemesen mutatta ki, hogy e közös alap voltaképpen magának Bourget-nek a felfogása, mely önmagához hasonítja az elemzés tárgyait. Az idézett strófa elutasító magatartását itt még módosíthatná a fiktív vershelyzet feltételes módja, s az, hogy a vers gondolatmenetében kétféle „pesszimizmus" áll szemben egymással: az egyik „a kor divatja" s „ok nélküli szenvedés", tehát fölvehető és levethető póz; a másik velünk született, átélt, megszenvedett valóság. Reviczky válaszlevele azonban egyértelműbb nyyatkozatokat is tartalmaz. ..Mindenekelőtt csak ne a fogalmakat fejtegetni! Pesszimizmus, optimizmus. . . szubjektív, objektív, mit bánom én, akármi.27 Hiszen talán látta, hogy az Arad és vidéke, melynek az Ifjú pesszimistának czímű verset, a pesszimizmus ellen írottat átengedtem, azt sötét hangulatúnak nevezte.28 (...) Nem szeretem a franczia irodalmat egyáltalán, (kivéve persze a kiveendőket) de legkevésbbé azt az u.n. modern ásítozó, unatkozó poézist, mely most divatját éli s önnél is fájdalommal tapasztaltam, hogy felette kultiválja. Egy végelemzésben talán versem megírására is ez adott alkalmat. (...) Ezek a modern franczia pesszimisták (...) jóllakott, kedélytelen szellemek. (...) S ha még volnának fájdalmaik, ha tudnának szenvedni! De csak ásítoznak, unatkoznak s a hisztériát, a raffinériát tartják érzékenységnek. (...) Olvassa csak Vajdát. Micsoda tüdő! Ez még tudja a világba kiáltani fájdalmát, nélkülözését s nem ásit, mint a kedves francziák. (...) El nem nyavalyásodni nagy fájdalmak között, szembe szállani velük: ez az, amit a francziáknál nem találok. (...) Olvasta Carlyle párhuzamát Cervantes és Byron közt? May apró emberré zsugorodik ott össze az utóbbi! A túlságos nemi élvezet, evés-ivás, és kicsapongás csömört okoz ... (...) A normális, egészséges, ép testű, ép lelkű ember, higgye el, nem lesz soha se pesszimista, se fiozófus, se poéta, se semmiféle más megbélyegzettje a teremtésnek. (...) Arra kérem, hagyja már azokat a francziákat s vegye elő az angolokat, németeket, spanyolokat, oroszokat. Ezeknél még talál természetes affektusokat, egészséges arcszínt, napsugarat, humort. S műyen szemfényvesztők azok a gallusok! Jelentéktelen ötletekből, ezer év óta elcsépelt frázisokból világnézetet, filozófiai rendszert, költői iskolát csinálnak! S mlyen szárazak, milyen kedélytelenek! Igazán büszke vagyok rá, hogy nem kellenek. ... Hanem, úgy látszik, hódítanak mindenfelé, ami aztán szomorú következésekkel bírhat. Mert hogy ez nem költészet, hogy nagy költő ebből a talajból sohasem fog születni, az egészen bizonyos."29 A levél egyaránt jellemzi Reviczky nosztalgiáit és azt a felfogását, mely szerint a világkép egyedül sorsszerűen átélt életbeli tények (mint nélkülözés, szenvedés, nyomor) által válhat hitelessé. Ilyen értelemben tekinti „ok nélkül"-nek az arisztokrata Justh pesszimizmusát, slyen alapról nézi le - a mindezt megélt ember fölényével - az egész „modern ásítozó, unatkozó poézist". Tájékozatlansága mellett e világképet és egyéni egzisztenciát egymásnak mechanikusan megfeleltető szemlélete magyarázza értékítéletének összes tévedését és végletesen túlzó általánosítását. Azokat, akikkel kivételt tesz, nem nevezi meg; esszéiből fog majd kiderülni, hogy Baudelaye közöttük lehet. Idézetünk Mondod, ez nem a valódi. Az objektív pesszimizmus.. . Szubjektív-e, objektív-e, Mit kérdeztem, mit kutassam! Elég nékem az, hogy érzem, Egy világgal szemben érzem! 26 I. m. 71. 2 7 Vö. az Ugyanannak c. vers részletével. 2 8 Vö. az Arad és Vidéke szerkesztői jegyzetével: „Reviczky Gyula e sötét hangulatu, szép költeményét Justh Zsigmondhoz, Justh Gyula orsz. képviselő öccséhez intézte." 1886. aug. 8. 29 OSZK Kézirattár 1950./48. A levél egy részét francia fordításban közli ANDRÉ KARÁTSON: Le symbolisme en Hongrie. Paris, P. U. F. 1969. 45.