Filológiai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1977.
4. szám - Közlemények - Korompay H. János: Reviczky és Baudelaire
Rollinat melódiáit zongorázta hozzá. Igen a Causerie, le(!) flambeau vivant, Une charogne nagyon meghatottak akkor, és meghatottak tegnap is, mikor magának meséltem."3 . Eddigi tanulságainkat összegezve azt állapíthatjuk meg, hogy az a környezet, amely Reviczkyt az Examen de minuit lefordítására ösztönözte, nem lírikusokból állott. Baudelaire magyar fordításai századvégi prózaíróink közvetítésével veszik kezdetüket. S az a három évtized, amely a Fleurs du Mal megjelenése (1857) óta eltelt, fontos fejlődéstörténeti fáziskülönbségeket teremtett az eredeti mű, a közvetítők és a fordító között. Reviczky kortársai a nyolcvanas években, a szimbolista mozgalom kibontakozásának idején járnak Párizsban, s a dekadencia ízlésvilágából tekintenek vissza Baudelaire-re. Reviczky hajlamai ellenkeznek ezzel, ízlésének gyökerei pedig - épp ellenkezőleg - elsősorban a romantikához kötődnek: Baudelaire ama európai előzményeihez, amelyektől ő már jelentős mértékben továbbhaladt. Ha Ambrus, Justh és Gozsdu a közvetítés szempontjából, Iványi Ödön személye a fordítás megjelenése körül lép előtérbe, ő volt ui. az Arad és Vidéke szerkesztője, amelyet ő fejlesztett „magas színvonalú, országos hírű ellenzéki lappá".36 Mikor Reviczky 1884 elején néhány hónapra elvállalta az akkor megindult Aradi Hírlap szerkesztését, Iványi szoros barátságot kötött vele. A kapcsolat magyarázza meg azt, hogy mind a fordítás, mind pedig a Justh Zsigmondhoz írt vers s az ő párizsi tudósításai is itt jelentek meg. Reviczky tudatában van kezdeményezése úttörő voltának s közönsége tájékozatlanságának is: erre vall a fordításhoz csatolt jegyzete, mely a következő analógiával igyekszik bemutatni az olvasóknak ismeretlen költőt: „Baudelaire, akinek tudtommal még eddig nem akadt magyar fordítója, a lírikusok Zolája. Híres kötete, melynek címe A gonosz virágai, 1857-ben jelent meg. Zola feltünte óta sokat emlegetett, nagy népszerűségű poéta, kinél cinikusabb pesszimizmussal még alig szólalt meg lantos. R. Gy." Amilyen súlyos tévedésnek látszik az irodalomtörténet távlatában e nyomatékos összehasonlítás, olyan mértékben jellemzi az első Baudelaire-fordítás olvasóinak francia irodalmi tájékozottságát. Az, hogy a Baudelaire-nél egy nemzedékkel későbbi Zola regényeinek ismeretét Reviczky bizonyosra vehette, kétségtelen bizonyítéka azok elterjedtségének, s jele annak is, hogy Arany kezdeményezése mindezidáig folytatás és következmény nélkül maradt. A tény irodalmi életünk s akkori olvasóközönségünk állapotát a jelkép erejével világítja meg. 1861-ben az ország legszínvonalasabb folyóirata adott hírt Baudelaire-ről, de a figyelmet felkelteni iránta éppúgy nem volt képes, mint önmagát fenntartani. 1886-ban egy vidéki napilap hasábjain, s nem önnön újdonságának és értékének, hanem a naturalista regénnyel való kétes hitelű rokonításának hangsúlyozásával veszi kezdetét Baudelaire magyar fordításainak sorozata.37 Reviczky történeti érdeme, úttörő kezdeményezése sem került bele korának irodalmi köztudatába, s így elismerése is jóval későbbi keletű. Jellemző pl., hogy Kosztolányi, amikor a Modern költők (1913) jegyzetei között felsorolja az addigi Baudelaire-fordítók jelentősebbjeit, meg sem említi Reviczky nevét.38 Pedig ő nemcsak fordítója, hanem egyik legelső hazai ismertetője is Baudelaire költészetének. Optimizmus, pesszimizmus c. esszéjében (1887)39 leegyszerűsítő kategóriákkal ugyan, de az előzményekhez képest új hangon, félreérthetetlen bámulattal tesz kísérletet élményének szavakba öntésére s magasztalja „Baudelaire dantei erővel harsogó istenkáromlását", „a tagadhatatlan nagy erejű, hatalmas vénájú" költőt, „akiben egymagában több és kétségbeesettebb pesszimizmus van, mint Jóbtól. 35 GOZSDU ELEK: Anna-levelek. Bukarest, Irodalmi Könyvkiadó, 1969. 33. 36 DIÓSZEGI ANDRÁS: Iványi Ödön. In: A magyar irodalom története IV. Szerk. Sőtér István. Bp. 1965. 840. 37 ANDRÉ KARÁTSON (i. m. 45.) Brunetière-re vezeti vissza Zola és Baudelaire rokonítását: „Dans la Revue des Deux Mondes, qui avait de l'autorité en Hongrie, Ferdinand Brunetière n'a-t-il pas à cette époque lancé attaque sur attaque contre l'art de celui en qui ü voyait « un malade, et peut-être le commencement d'un fou»? {Les artistes littéraires, 1-12-1889, p. 218.) N'était-ce pas également lui qui associait les noms de Zola et de Baudelaire, pour indiquer les deux sources principales de la corruption des lettres? (Charles Baudelaire, 1-6-1887, p. 697.)" 38 Nem említi Lengyel Katalin sem. 39 In: Reviczky Gyula Művei II. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969. 478-483.