Filológiai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1977.
4. szám - Közlemények - Korompay H. János: Reviczky és Baudelaire
vak sötétség megszólítás áll: tehát egyrészt a metafora időt és a benne létező embert azonosító jelentését szünteti meg, másrészt a szerkezeti kapcsolatot a verskezdés és -zárás pontjai között. Az időszemlélet Baudelaire-nél sorsszemléletet is jelent: abaté fatidique (Babits fordításában: sorsos dátum) kifejezés kapcsolja össze a kettőt, s ez Reviczkynél ismét hiányzik. Az elmúlt nap (vendredi, treize) kivételes is ezáltal, s a dátum éppúgy más megvilágításba helyezi az önvizsgálat jellegét, mint a már említett irónia. A „sorsos dátum" mintegy az egész emberi lét tükre és kerete lesz.46 alkalma annak a felismerésnek, miszerint az emberi lét alapvető ellentmondása nem egy kodifikált objektív etikai normarendszer és a hozzá viszonyuló emberi személyiség között, hanem magában az emberi személyiségben keresendő. A versben megformált viágkép ezt az ellentmondást a tudatosan vállalt és érzelmileg átélt belső norma és annak megvalósítása között, a személyiség önmegvalósításának alapproblémájaként mutatja fel.4 . A létértelmezés intellektuális jelentése határozza meg a vers retorikus szerkezetét. A felütés után gondolatjel vezeti be a prepozíciót (az első versszak második négy sora); ezután következik az enumeráció jellegű argumentáció; s végül ismét gondolatjel nyitja meg a konklúziót (a vers utolsó két sora). A középső szerkezeti egységen belül a felsorolás antitézisekre épül, amelyeket a verszárás nyilvánvalóan csak retorikai értelemben összegez konklúzióval; a jelentés szintjén a szerkezeti zártság éppen ellentétébe fordul az önmagunk elől való elrejtőzés gesztusával. Köztudott, hogy Baudelaire költészetére rendkívül jellemző aζ a nagy hatású alakító készség, mely biblikus vagy liturgikus képek, motívumok, helyzetek deformációja, ill. parafrázisa révén teremti meg kifejező eszközét az egyéni lét alapkérdései számára. Ezúttal a gyónás profanizálásáról van szó. A szituáció és az enumeráció egyaránt megfelel ennek, s meghatározó jelentőségű az, hogy Baudelaire a biblikus szókincset (hérétique, blasphéme, Dieux, dévotion, béni, prêtre) következetesen fenntartva egyben deformálja is azt: egyrészt az irónia, másrészt az ellentétező halmozás által. Mindez a végeredményben inautentikus cselekvéssor ábrázolására és eltávolítására szolgál: olyan önjellemzésre, mely önkínzás, olyan számvetésre, mely meghasonlás is egyben. Reviczky fordítása ezen a szinten is távolodik az eredeti szövegétől. Az hérétique-nek pogány, a blasphémének letettük felel meg; a Dieux-nеľ semmi, a dévotionnak ünnepeltünk, a béninek öleljük, a prêtre-nek megint semmi. S itt nyilván nem a szót szóval fordítás hűségét kérjük számon, hanem a vers jelentését lényegileg befolyásoló alaphang, domináns hangnem megfelelőjét keressük. A biblikus nyelv mint viszonyítási pont, mint jelentésréteget meghatározó kifejező eszköz teljesen eltűnik a fordításból. S mi lép helyére? - A léhűtő nép, az élcelődés, az ördög cimborái (a Démon helyett!), a piszok és a nyegleség (stupide Matière), az ölelés, a léhaság, a hívság (L'ivresse des choses funèbres). Baudelaire jellegzetes összetett szókincsrétege helyett egy tőle teljességgel idegen kifejezésrendszer, mely ábrázoló és minősítő funkciójában egyaránt új elemeket visz a fordításba, mint ábrázolás, egy tivornyázás életképszerű felidézését, s mint minősítés, az elítélő didaxist. A didaxis pedig rokon mindazzal, amit a fordítás jellegéről már megállapítottunk. Az irónia eltűnése, az etikai polarizáció, a képanyag és a nyelv átalakítása, a fejlődéstörténeti visszalépés egy Baudelaire előtti terminológiához és leegyszerűsített versszerkezethez, egy közös irányba mutató tendenciák, melyek egységes koncepcióra utalva jellemzik a fordítás szövegét, s egyben megteremtik annak egységes jelentését is. Reviczky tehát átértelmezi Baudelaire-t, mégpedig oly módon, hogy a mű különböző szintjein megnyilvánuló különbségek egymást fölerősítve határozzák meg a vers jelentésének átalakulását: az eredetitől gyökeresen eltérően feltűnnek az erkölcsi világrend, az objektív etikai normarendszer s a hozzájuk viszonyuló ember konfliktusai.48 A líratörténeti archaizálást szemlélteti a versforma is, melyre nézve Gáldi Lászlót idézzük. Reviczky ,formai szempontból szigorúan ragaszkodott a rímképlethez, de a francia eredetinek jambikus fogantatású « octosyllabe »-ját trocheusi nyolcassal cserélte föl. (...) Valószínű, hogy ezt a 4 6 Vö. „II y a des moments de l'existence où le temps et l'étendue sont plus profonds, et le sentiment de l'existence immensément augmenté," Fusées XI. In: BAUDELAIRE: i. m. 1256. 4 7 Vö.: „Je n'ai pas encore connu le plaisir d'un plan réalisé." Hygiène VI. Uo. 1268. 48 Vö. Reviczky 1885. dec. 2-án Justh Zsigmondnak írt levelével: „mégis kell lenni valami abszolút ízlésnek és szépnek". OSZK Kézirattár, 1950./48.