Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1983.
1–2. szám - Közlemények - Kese Katalin: Alexandru Romannak, a budapesti egyetem első román tanárának nagyváradi tevékenysége
Édesanyja, Maria Magdaléna Dragoș (1803—1868) Bihar megyei román családból származott. Gyermekkoráról és tanulmányi éveiről kevés adat van birtokunkban. Annyit azonban tudunk, hogy édesapja nagy gondot fordított gyermekei neveltetésére, műveltségük gyarapítására. Ennek folytán az alapvető ismereteket Roman már a szülői házban elsajátította. Szülei aztán beíratták a belényesi román gimnázium második osztályába, miután apját Rogozba, Belényes mellé helyezték. Roman mély rokonszenvet tanúsított a románság irányában. Iskolatársai gyakran „Horea"-ként emlegették és mint később a Concordiaban maga is nyilatkozta, ő ezért nem haragudott, mivel Horea a román nép jogainak és szabadságának kivívásáért küzdött. Gimnáziumi tanulmányait befejezve, 1842 és 1844 között filozófiát tanul a nagyváradi Jogi Akadémián, 1844-ben pedig beiratkozik a jogi fakultás első évfolyamára. Az Akadémia román hallgatói olvasókört (societate de lectura) alapítanak, amelyen Roman grammatikai előadásokat tart Alexi nyelvtanai alapján. Ezzel még belényesi tartózkodása idején ismerkedett meg. Mint ismeretes, Ioan Alexi (1801—1863) szamosújvári püspök latinul írt nyelvtanával azt akarta elérni, hogy „idegenek is alkalmat és ösztönt nyerjenek a román nyelvnek elsajátításához. S nem fáradt hasztalanul; külföldiek és másajkú hazaiak közt az ő grammatikája örvendett legnagyobb keletnek." Szülei kívánságára Roman a papi pályát választja. A nagyváradi görög katolikus egyházmegye növendékeként Vasile Erdeli püspök 1845-ben kiküldi a bécsi Szent Borbála Intézetbe, ahol teológiai tanulmányokat folytat. Három évet tölt itt, és szorgalmának jutalmául elnyeri a „magna cum laude" minősítést. Bécsi tartózkodása idején Al. Roman szoros barátságba kerül Erdély, Magyarország, Bukovina és más népek fiaival. Itt találkozik Áron Pumnullal is, akinek helyesírásával közvetlenül a forradalom után foglalkozik. 1850-ben több alkalommal közzéteszi ezzel kapcsolatos Észrevételeit (Observatiuni) a Bucovina című lapban. A forradalom kitörése Bécsben éri. Itt marad 1848. március 13-tól júniusig. Találkozik olyan munténiai és moldovai hazafiakkal, akik „a világ fővárosából", „a magas eszmék fészkéből", azaz Párizsból tartanak hazafelé. Ezek az ifjak nagy hatást gyakorolnak rá. 1848 júniusában visszatér Váradra. Az 1848/49-es tanévben a belényesi gimnázium III. osztályának helyettes tanára. A magyar és a román forradalommal egyaránt közvetlen kapcsolatban áll, sőt fordítóként közreműködik Kossuth Lajos és Avram Iancu levelezésében. Meggyőződik a két nép kibékülési szándékáról, és ő is mindent megtesz e cél érdekében mind a forradalom alatt, mind azután. 1849-ben Roman befejezi teológiai tanulmányait és vizsgát tesz a IV. év anyagából. Ő vezeti be elsőként a belényesi gimnáziumban a román nyelvet, háttérbe szorítva ezáltal a latint. Ebből sok kellemetlensége származik, megfosztják tanári állásától is. A forradalom után a püspök választás elé állítja: vagy nem nősül meg és folytathatja tanári pályáját (abban az időben nem voltak nős görög katolikus paptanárok), vagy megházasodik, felszentelik és valamelyik egyházközséghez kerül. Roman kér egy év haladékot, de kérését elutasítják. Állását elvesztvén, Nagyváradra megy, ahol a fiatalság körében komoly erőfeszítéseket tesz egy román nyelvi és irodalmi tanszék létrehozásáért. Ebben az igyekezetében nagy segítséget nyújt számára öccse, Iosif, aki először a királyi ügyészségen írnok, majd ügyvéd Nagyváradon. Miután a Bihar megyei románoknak sikerül görög katolikus püspöki egyházmegyét alapítaniuk Nagyváradon, első püspökeik nevelőintézeteket hoznak létre a román fiatalság számára. Ezek az egyház fennhatósága alatt állnak és számuk meglehetősen korlátozott. Ezért Vasile Erdeli görög katolikus püspök a Gramatica Daco-Romana sive Valachica latinitate donata, aucta, ac in hinc ordinem redacta opera et studio Ioannis Alexi clerici almae dioeceseos gr.c. Magno-Varadinensis in caesareo regio convictu viennensi alumni theologi absoluti. Viennae. 1826. Apud bibliopolam Iosephum Geistinger. 7 MÁRKI SÁNDOR: i. e., 45. 8 Concordia, III, nr. 15 din 21 februarie/5 martie 1863, 57.