Filológiai Közlöny – XLIII. évfolyam – 1997.

1–2. szám - Tanulmányok - Bene Sándor: Theatrum mundi

legyek, pókok és egyéb rovarok az Insectorum theatrum lapjain borzasztják a jobb érzésű olvasót;13 az ameszterdami nyomdászművész Bleau fivérek Ortelius nyomán 14 Theatrum orbis terrarum címmel adják ki világatlaszukat,15 az egyre pompásabban díszített templo­mok oltárképeit „theatrum sacrum"-ként tisztelik,16 Comenius optimista pánszofikus vízió­ja a Theatrum universitatis гегитЪлп rendszerezi az egyetemes emberi tudásanyagot,17 Bal­tasar Grácián Criticánya keserű kritikával illeti az univerzum színházát,18 egymást érik a „theatrum chimicum"-ok, „theatrum anatomicum"-ok, a „theatrum artis pictorae"-k, „theat­rum artis scribendi"-k és „teatro poetico"-k,19 az életrajzgyűjtemények a „híres férfiak sce­náját" kínálják,20 a keresztény fejedelem élete a „hősi virtus teátruma",21 trónusa „az igaz­ság és dicsőség színpada",22 Isten maga „saját dicsőségének színpadán" tündöklik;23 a csataterek véres jelenetei (teatri delle sanguinose battaglie)24 és a temetési ceremóniák ko­mor díszletei (theatrum doloris) színházi terminológiával örökíttetnek meg (theatrum Mor­tis - theatrum mortis,25 a 17. században a nyilvános büntetések, kivégzések egyre tudato­sabb teatralizálása figyelhető meg,26 a vesztőhely „hóhérok teátruma" lesz,27 s a históriát 13 Lásd a sokszerzős, Insectornumorum sive minimorum animalium Theatrum: olim ab E. Wottonio, C. Gesncro, T. Pennio inchoutum, tandem Th. Monfeti Londinantis opera [...] perfectum című gyűjteményt (Lon­don 1634). 14 Abraham Ortelius: Theatrum orbis terrarum. Antverpiae 1584. 15 Guilielmus Blafu-Joannes Blaeu: Theatrum orbis terrarum, sive alias novus. Amsterdam 1645. u. Angyal, 1938, 44. l.; Costanzo, 1964, 8 és az itt hivatkozott szakirodalom. 17 Comenius színházmetaforájáról Id. Giuseppe Cengiarotti: 'II teatro del mondo': Comenio с la cultura praghese deli' etá di Rodolfo II. In: „Studi storici", 1992, 809-832. 1.; az enciklopédizmus vonatkozásában álta­lában: Cesare Vasoli: L' enciclopedismo del Seicento. Napoli 1978. Grácián, Baltasar: El Criticón. 1, ed. Everisto Correa Calderón. Madrid 1972, 18-27. I. („El gran teatro del Universo".) 14 A matafora eluralkodásáról I. Angyal, 1938,46-47. 1. 20 Egy - a későbbiekben elemzésre ker­ülő - példa: Gualdo Priorato, Galeazzo: Scena d' huomini illustri d'Italia. Venezia 1659. 21 Corde, Agnolo: La calamitá delle corti. In: Saggi accademici. Raccolti da Agostino Mascardi. Venezia 1660, 261. I. 22 Gualdo Priorato, Galeazzo: História della Sacra real Maestá di Christina Alessandra Regina di Svetia. Roma 1656, 10. 1. 2:í Bartoli, Daniclo: La ricreazione del savio (1659). Idézi: Costanzo, 19964, 29. 1. 24 A XVII. század permanens háborúit megörökítő korabeli terminológia színházmetaf­orájáról: Benzioni, Gino: Alla volta del medioevo, in „Ateneo veneto", 27 ( 19891, 91-95. 1. 25 Bene, Sándor: Zrínyi mint 'Magyar Mars'. In: Esterházy Pál: Mars Hungaricus, s. a. r. Iványi Emma, szerk. Slausner Gábor, Budapest 1989, 387-389. 1. [Zrínyi-könyvtár, III]. Szabó Péter: A végtisztesség. A főúri gyászszertartás mint látvány. Budapest 1989. 47. I. d11 „A kora újkori büntetőakciók, mindig is ritualizált büntető színjátékok voltak, de a XVII. századtól kezdődően a nyilvános büntetések tudatos teatralizálása figyelhető meg. A nyilvános kivégzések egyre inkább látványos ünnepségekké kezdtek válni, amelyek a barokk korszak minden más ünnepségénél több nézőt vonzot­tak." Düh­­en, Richard van: A rettenet színháza: ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a koraújkorban. Budapest 1990, 158. l. Az előadásnak aktív szereplője volt maga az elítélt is: közreműködése nélkül a véres ceremónia nem érte volna el kitűzött célját, a lojalitásérzés erősítését. A szerepséma adva volt: bátorságot és lélekjelenlétet kel­lett mutatni, esetleg rövid beszédben utalni a bűnbánatra, vagy imával, kegyes viselkedéssel fokozni a hallgató­ság áhítatát az isteni világrend (és a földi jogrend) „helyreállásának" pillanatában. Az elítélt legfeljebb variálhat­ta a sémát, de ki nem léphetett belőle - ritkán adatott meg valakinek a lehetőség az öntörvényű alakításra, mint például a század egyik leghíresebb kivégzettjének, az évtizednyi időt siralomházban töltő, végső fellépésének minden momentumát az utolsó szóit és gesztusig aprólékosan kidolgozó Sir Walter Raleigh-nak. (Greenblatt, Stephen: Sir Walter Raleigh. The Renaissance Man and his Roles, New Haven-London 1973, 1-22. l.)

Next