Filológiai Közlöny – VLIII. évfolyam – 2002.

1–2. szám - A modern filológia útjai - Kovács Árpád: A regény, avagy a cselekvés poétikai dimenziója

KOVÁCS ÁRPÁD A regény, avagy a cselekvés poétikai dimenziója „Mások alakítják az embert, én elbeszélem." (Michel Eyquem de Montaigne) A regény vizsgálatának legutóbbi szakasza szorosan összefonódott az elbeszélés poétikájával. Az elbeszélés természetének hagyományos kutatási eljárásai viszont az utóbbi két évtizedben a narratológiához kapcsolódó diszkurzív szövegelemzési módszerekkel egészülnek ki. Ez az egyik irány. A másik a kultúra szerepét elemzi a történeti és fikciós narratívák előállításában, jórészt Lotman szöveg- és kultúra­szemiotikája alapján (Jan Assmann, Hayden White, Moritz Csáky, Richard Reichensperger). Itt elsősorban a tipológiai szimbólumok szerepét vizsgálják a „cselekményesítésre" korlátozott narratív funkciók sorában, mindenekelőtt tehát a szerepkörökbe csoportosított akciók kulturális beágyazottságát. A szöveg en­nek megfelelően a kulturális emlékezet („kollektív emlékezet") elemi modellje és egyben alkotó része is. A technikai apparátus és a szemléleti irányok gazdagodá­sával, illetve a beszédmódok szociokulturális funkcionálásának és egyben „hatal­mának" tematizálásával, tehát a pragmatika határozott előrenyomulásával párhu­zamosan azonban háttérbe, s egyben az elméleti apóriák körébe szorult számos lényeges elbeszélés- és regényelméleti probléma. Néhány közülük: a nyelv és a szöveg szemantikai kérdései; az általános (kognitív) metaforaelmélet mellett a költői és prózai metaforaképzés speciális kérdései; a közös tapasztalat cselek­ményesítése árnyékában a személyes cselekvés és szó értéke; az episztémékre korlátozott diszkurzív elemzés mellett az „ellendiszkurzusok" (Foucault) egzisz­tenciális beszédmódjainak és irodalmi műfajainak tanulmányozása; az univerzális szövegmodellek (szöveggrammatikák) mellett az elbeszélő szöveg prózanyelvi és versnyelvi szerveződéséből fakadó szemantikai eltérések vizsgálata; a „költői funkció" (Jakobson) és a „narratív funkció" (Ricceur) mellett a „perszonális funkció". A tanulmányban vázolt elképzelés a regényműfaj konstitúciós szabályaira, vala­mint a prózanyelvi szerveződés jelentésképző módjaira helyezi a hangsúlyt. Az elbeszélés-kutatási megközelítések szöveg-, szubjektum- és cselekvéselméleti meg­fontolásokkal egészülnek ki. A hármas egység elméleti megalapozására vállalkozó diszkurzív poétika és perszonális elbeszéléselmélet olyan szemléleti és módszertani bázist igyekszik megteremteni, amelyből kiindulva némileg talán korrigálható a pragmatikai, szintaktikai és szemantikai kutatások megbillent egyensúlya, s talán elérhető lesz a szöveg és a nyelv, a szöveg és az ember, a szöveg és a történelem (kultúra) kérdései vizsgálatának szervesebb egymásra épülése. A tárgy lehatárolását

Next