Filológiai Közlöny – LIII. évfolyam (2007)

3–4. szám - Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? - Kovács László: Hamlet/HAMLET – Az azonosság mámora

KOVÁCS LÁSZLÓ mint forrás, szertefoszlik a másolt cselekmények, kölcsönzött karakterek és után­zott szóképek, utalások, és idézetek zűrzavarában".9 Frank Kermode részletesen leírja a Hamlet keletkezésének történetét a dráma Riverside kiadásának bevezetőjében.10 A történet skandináv legendákban gyöke­redzik, írásban pedig Saxo Grammaticus Historia Danicájában jelent meg először (cca. 1200). Később Belleforest Histoires Tragiques-jában tűnik fel (1576), mielőtt Kyd adaptálta a - mára már elveszett - Ur-Hamletben (The Riverside Shakespeare, 1184-85). Ha ehhez hozzávesszük a zűrzavart, ami a Hamlet keletkezését övezi, a korrupt Quarto kiadást, illetve később dr. Johnson szerkesztői tevékenységét, bátran megállapíthatjuk, hogy az eredeti csak annyiban az, amennyiben a „köz­ponti jelölt" művi centralizációját értjük alatta. A nagy posztmodern narratívák kialakulásában is bűnrészes az a tendencia, mely a HAMLET11 mint folytatást kí­vánja láttatni. Hajlamosak vagyunk a történelmet folyónak tekinteni, amely a for­rástól a torkolatig egy irányban folyik, harmonikus, egyirányú folyamatot felté­telezve. Viszont ez „a folyó" nem természetes, hanem szerkesztett, a történészek által megtisztított és formába öntött fogódzó az elme számára: lineáris elbeszélés, kihagyásokkal, lyukakkal.11 Ez a folyó valójában két irányban folyik, mint a New Yorkot keresztülszelő Hudson, azaz dagálykor megfordul sodrásának iránya, és a szépen különválasztott dolgok összekeverednek, a víz zavarossá válik. Az „ere­deti" és az adaptáció között dialektikus harc dúl a kritikusok és a közönség elis­merésének elnyeréséért, közvetetten a kultúra jelrendszereinek uralmáért. Lát­szólag egy részleges Oedipusz-komplexusról van szó, ahol apa és fiú (Hamlet és HAMLET) versengnek az anyáért (hatalom/kánon). Hasonlatként használhat­juk Bloom hatásiszony elméletét is, mely szerint az ifjú költő - az ephebe - az írás folyamatában azonosulni akar a nagy előddel, majd pedig elkülönböződni tőle.12 9 Kim FEDDERSON, J. Michael RICHARDSON, Hamlet 9/11: Sound, Noise and Fury in Almereyda's Hamlet, College Literature, 2004, 31.4., 150-170, 153. 10 The Riverside Shakespeare, Boston-New York, Houghton Mifflin Company, 1997 11 A posztmodern történelemfelfogásban központi szerepet kap a történetírás narrativitásának vizsgálata, ugyanis az elbeszélés úgy rendezi egy új struktúra elemeivé a valóság megtörtént eseményeit, hogy közben azok újabb jelentésekkel ruházódnak fel. Bár így megnő azok való­ságtartalma, valójában egyre távolabb kerülnek a „valóságtól," a történelem megtörtént ese­ményeitől: „a valóságos és a képzeletbeli események közötti különbségtétel, mely mind a történelem, mind a fikció modern felfogásának alapját képezi, a valóság olyan felfogásán alapszik, amely „az igazat" csak abban az esetben azonosítja „a valóságossal," ha ki lehet mutat­ni benne a narrativitás jellemzőit" (Hayden WHITE, A narrativitás szerepe a valóság reprezentá­ciójában, ford. Deák Ágnes, in AETAS 11 (1996), 98-119,99). Ráadásul, ha elfogadjuk Hayden White következtetését, mely szerint a történelemírás mai, elfogadottnak számító formája a „mo­rális ítéletalkotás" lehetőségének jegyében került szentesítésre, az is nyilvánvalóvá válik, hogy a történelmi események narrativizálása a lehető legidelogikusabb módja a valóság - retrospek­tív - megszerkesztésének. 12 Harold BLOOM, Poetic Origins and Final Phases, in David LODGE (ed.), Modern Criticism and Theory: A Reader, London, Longman, 1991, 241-252.

Next