Magyar Filozófiai Szemle, 1958
1–2. szám - Tanulmányok - Fukász György: A polgári radikalizmus filozófiai-világnézeti alapjai
hogy ez a tényező is közrejátszott abban, hogy Jászi maga is doktrinernek nevezi magát, sőt annak — megalakulásakor — pártját is. A történelmi materializmus, mint valami bete volt, ingerli Jászit, s e kérdésben is „meg akarja védeni a valóságot a történelmi materializmussal szemben". A történelmi materializmus „egyoldalúságáról", „túlzásairól" a már ismert szólamok e kérdésben is újból előkerülnek. A túlzások ebben az esetben az egyéniség szerepének semmibevételét jelentik, s szerinte a történelmi materializmus szélsőséges formulázásában elsikkad az egyén." Egy-egy hanyagul odavetett mondat is sokat enged sejteni, s amikor Jászi az arisztokráciára bízza a társadalmi haladás irányítását, csak idealista történetszemlélete alapjaiból a megfelelő következtetést vonja le logikusan.100 Ez ugyan ellentmond egyéb, talán ugyanezen időből keletkezett, s az imént idézett véleményének, de ezt az ellentmondásosságot már más kérdésekkel kapcsolatban is megállapítottuk. Csírájában már ebben az időben megtalálhatjuk Jászinak azt a később kijegecesedett véleményét, amely — amerikai tartózkodása idején — már egyértelműen szembefordul a tömegek szerepének materialista felismerésével, s a nagy egyéniség bálványozásához vezetett el. Ez szükségszerűen következik belátásos álláspontjából, etikai idealista felfogásából.101 A kivételes egyéniséget, az arisztokráciát, mint a haladás fő összetevőjét magyarázó szubjektivista felfogását kiegészítik még fatalisztikus nézetei is.102 A néptömegek és az egyéniség történelmi szerepének értékelésében, tehát a történelem materialista felfogásának másik sorsdöntő kérdésében is ellentmondásos Jászi véleménye, akárcsak a társadalom anyagi és ideológiai oldalának viszonyát illetően. Meg lehet azonban állapítani, hogy e kérdésben álláspontjában lényegesen több a pozitív mozzanat. g) Jászi ellentmondásos viszonya a történelmi materializmushoz Ez a vizsgálat világosan megmutatta, hogy Jászi nem fogadta el világnézetéül a marxista filozófiát, nem volt marxista. Bár Csécsy írása ezt a tagadó oldalt talán a kelleténél is erősebben húzza alá (Huszadik Század, 1947. II. szám), s jobban ki kell emelnünk azokat az elemeket is, amelyek tanúsítják. 99 l.: Trónváltozás és belpolitika. Világ, 1916. november 26. 1. o. „Ha a történelmi materializmus ama szélsőséges formulázása, mely az egyéniségnek mi szerepet sem tulajdonított, a társadalmi erők diadalmas sodrával szemben, már a háború előtt is szimplista általánosítás és rövidlátó dogmatizmus volt : a háború utáni korszakban még nyilvánvalóbban csődöt fog mondani az új egyensúlyhelyzet ama nagyobb labilitásával, a megoldandó feladatok amaz eredetiségével és sokoldalúságával szemben, mely nagy és változatos egyéniségek kialakulására kedvező lesz." Az egyéniség lebecsüléséről írt, mint leegyszerűsítésről, mely gyakran ,,. . . tévútra vezetheti a kizárólag e tömegerőkön nyugvó számításokat". De nem szabad a másik túlzásba sem esni, „túlbecsülni a személyi faktort". 100 J.: Forradalmi könyvek. Világ, 1911. VH. 23. 7. o. „Minden haladás arisztokráciák útján történik . . ." 101 J.: Huszadik Század akkor és most. Huszadik Század, 1947. I. szám. „Kivételes egyéniségek"-ről beszél cikkében, akik megértik saját lelkük és a társadalmi fejlődés igazi szavát. „A népies erők ezt a szintézist önmaguk és egyedül nem végezhetik el, hanem rá vannak utalva vezető elmék megállapításaira és formulázásaira." 102 Jászi : Levele Szabó Ervinhez. (Párttört. Int. Arch. 507/33/c./65/1907. VIII. 1.) „Tudod, testestől-lelkéstől fatalista vagyok."