Magyar Filozófiai Szemle, 1971
5–6. szám - Szemle - Horkay László: Magyar hegeliánusok
Pesten, 1843". Ily módon kétséget kizárólag bebizonyosodik Téreynek Terrayval való azonossága. E méltató cikkből különben azt is megtudja, hogy Terray 1812-ben a gömörmegyei Rozlozsnyán született, az ottani evangélikus lelkész fiaként. Téves tehát Szinnyeinek az a közlése a Magyar írók Tárában, hogy református papnak volt a gyermeke. Terray evangélikus volta ez Athenaeumban megjelent egy cikke alapján sem vitás. Az evangélikus egyház iskolaügyét tárgyalva ugyanis e cikkben, így ír Szontaghnak: ,,A zay-ugróczy gyűlésen jelen voltam, az ott kidolgozott tanterv minden eddigiek közt bizonyosan első helyen áll, de sem vallásfelekezetünk" . . ."stb. (Athenaeum, 1842. II. 28.) Szontagh ugyanis épp úgy evangélikus volt, mint Terray. Terray Károly egyébként szándéka és akarata nélkül mutatkozott be első írásával a nagy nyilvánosságnak, pártfogójához, Szontagh Gusztávhoz intézett magánlevele révén, melyet Szontagh az ő tudtán kívül leközölt az Athenaeumban (1842. I. első szám). A külföldi tanulmányúton levő ifjú Terray ebben a Berlinből írott levelében beszámol úti élményeiről, valamint azokról az előadásokról, melyeket Schelling tartott ebben az időben a berlini egyetemen a kormány meghívására. Terray levele, amellett, hogy nagyon érdekes, egyúttal becses kultúrtörténeti dokumentum is. Megtudjuk e levélből azt is, hogy Schelling berlini előadásait roppant nagy érdeklődés előzte meg. Amikor 1841. nov. 15-én megkezdte előadását, bár ,,a legnagyobb hallgatótermet jelölték ki számára", „ajtónállókat kellett rendelni, hogy azok, kiknek jegyeik voltak, helyet kaphassanak; de még így is sokan maradtak el, kik a sokaságon át nem vergődhettek" — miként erről szemléletesen beszámol. Ő maga a 206-os helyjeggyel jutott be a terembe. E beszámoló azért is becses, mert egy tisztán látó, megfontolt, gondolkodó fő személyes benyomásain alapszik. Mikor ugyanis beszámolóját írja, még közvetlen hatása alatt áll az előadó varázsának. Annál is inkább, mert éppen az aznapi (dec. 4.) előadás különösen nagy benyomást tett rá. „Meg leszek-e Schelling rendszerével elégedve vagy sem — írja —, azt még nem tudom, de annyi bizonyos, hogy rám nézve mindaz kielégítő volt, mit eddig Hegel ellen felhozott. Épen ma támadta meg a , Sevi'-t, s ha Sch. rendszere a Hegelen győzelmet veend, úgy mai naptól kell annak fennsőbbségét számítani." Természetes, hogy az erősen antihegelista Szontagh kapva kapott a levélen Biztosan azt hitte, hogy pártfogoltjában jó fegyvertársra talált a hegelizmus ellen. Nagyon hamar kellett azonban tapasztalnia, hogy Terrayban törököt fogott, aki korántsem olyan engedelmes famulus, amilyennek őt Szontagh gondolta, hanem érett gondolkozású, nagyon is önálló utakon járó férfiú. Terray ugyanis szilárdan feltette magában, hogy mindaddig nem távozik Hegel rendszerétől, „míg úgymond annyira meg nem értem, hogy ítéletet mondhassak felőle". Érthető tehát, ha második levelében már nyoma sincs a Schelling iránti elragadtatásnak. Megírja őszintén, hogy nem számított első levelének közzétételére, s közli azt is, hogy Schelling kivonulása a berlini egyetemről nem volt olyan fényes és ékes, miként bevonulása. „Ellenei — írja — meg vagynak vele elégedve, mert látják, hogy Hegel rendszerét meg nem fogja rendíteni; barátai pedig, mint itt-ott hallatszott, többet kívántak tőle." A maga véleményét pedig ebben a tömör mondatban foglalja össze: „Részemről a magyarok ungi vagy pusztaszeri gyűlésének bármelly pontját sem cserélném fel Sch. minden potentiáival." Hegelről viszont e második levelében így vall: „Most midőn keresztül mentem e rendszeren, mondhatom, hogy azt, ha az idő követeléseitől nem akarunk elmaradni, ismernünk kell." (Athenaeum, 1842. II. 27.), mert mint folytatólag mondja: „Kik eddig nálunk Hegelről beszéltek, vagy barátai voltak, vagy ellenségei; én bíráló szempontból tekintem." Ő elfogultság nélkül akarja nézni egy nagy szellem alkotását, gazdagodni belőle anélkül, hogy önmagát megtagadná. Ezt az álláspontot vallja Térey álnéven írt Elmélet és szemlélődés című kis munkájában is, mely mint a Szontagh Propylaeumainak bírálata egyfelől éles állásfoglalás Szontagh egyoldalú és elfogult Hegelgyűlölete ellen, másfelől bátor hitvallás az önálló és szabad vizsgálódás mellett. „Én az igazság zászlója alatt vizsgálódván Hegel követője nem vagyok — vallja önérzettel — nem mintha a szerző (értsd: Szontagh) borzasztó vádjait aláírnám, de mivel tanulni akarván, az igazságnak, bármelly rendszerben találjam, süveget emelek, s így elvül tűzöm ki egy bizonyos iskolához nem szegődni, de a bölcsészetnek szüntelen haladásban levő, tehát nemcsak verulami Bacot és Kantot és Hegelt is már tettleg túlszárnyalt világ irodalmát anyagi és szellemi gyönge tehetségemhez képest éber figyelemmel kísérni s Fáy András ebéhez, melly a szekér forgó kerekét azért mardossa, mert halad, nem hasonlítani, sőt inkább tanulmányaim ered-