Magyar Filozófiai Szemle, 1976
4. szám - Hankiss Elemér: Az igazságosságról (A társadalmi együttélés egyik sarkalatos, de ellentmondásos értékéről)
mentális törzseknél tovább fejlődött, majd még később kodifikálódott s akár évszázadokra vagy ezredekre megszilárdult. R. H. Tawney ír például az ,,Egyenlőség"-ről szóló könyvében azokról a bonyolult és minden részletükben kidolgozott „furcsa rítusokról ... és ceremonikus megkülönböztetésekről", amelyek számos megfigyelt törzsnél kiemelik a törzsfőnököt és családját a törzs többi, közönséges tagjai közül, s amely azt a természetfölötti, misztikus vagy mágikus hatalmat honorálja, amelynek a törzsfő a birtokosa s amely a törzs többi tagjának egyszerű vadász- vagy halászteljesítményénél sokszorta nagyobb értéket jelent a közösség számára.10 S innen már nincsenek túlságosan messze a rabszolgatartó, a feudális és kapitalista társadalmak sem, amelyek a rendelkezésükre álló anyagi, szociális, morális, érzelmi s más értékek cseréjét már jogilag kodifikált, bonyolult szabályozórendszerekkel rögzítették. Egy fontos tényezőt azonban az eddigiek során — bár többször felbukkant már — nem vettünk kellőképpen figyelembe s így túlságosan is közel kerültünk a felvilágosodás korának azokhoz a rokonszenves, de meglehetősen naiv elméleteihez (Grotius és Leibniz fejtegetései a legkézenfekvőbb példák), amelyek egy-egy közösség igazságosság-elvének kialakulását kizárólag spontán közösségi, összközösségi folyamatnak tekintik. Valójában, tudjuk, ennél jóval bonyolultabb a helyzet, mert az esetek többségében a munkamegosztás már igen korai szakaszában kialakult egy uralkodó réteg, majd uralkodó osztály, amely előbb-utóbb kizárólag a saját érdekeinek megfelelő elosztásrendet, értékelszámolási rendet kényszerít rá az egész közösségre, az egész társadalomra. Az ,,előbb-utóbb"-on azt értem, egyfelől, hogy a nagy gazdasági és társadalmi átalakulásokkor, az átalakulásban vezető szerepet játszó réteg átmenetileg nem föltétlen s nem minden esetben csak a saját, hanem más társadalmi rétegek tényleges teljesítményének is a korábbinál megfelelőbb, s következésképpen igazságosabbnak érzett elosztásrend érvényre jutását segíti elő; s azt értem rajta másfelől, hogy új termelőerők mozgásba hozásával ez a réteg, átmenetileg, össztársadalmi szempontból is igen nagy hasznot hozó teljesítményt fejt, fejthet ki, s ezért, a teljesítménnyel arányos jövedelem elve alapján bizonyos jövedelemtöbblet jár neki. Az így kialakuló vezető réteg azonban, a termelési eszközök és a hatalmi pozíciók kisajátításával és örökletessé tételével csakhamar uralkodó réteggé, uralkodó osztállyá válik, s jogrendszerbe kodifikálva akkor is megőrzi és az egész társadalomra rákényszeríti a maga számára kedvező és egyre kedvezőbbé alakított, a többi társadalmi réteget-osztályt viszont egyre inkább megkárosító, kizsákmányoló elosztásrendet, amikor a tényleges teljesítményeknek a „jövedelmek" már teljesen más jellegű és arányú elosztásrendje felelne meg. A teljesítmények és jövedelmek arányrendszerének erre az eltorzulására, válaszképpen, a társadalom különböző rétegeinek-osztályainak tudatában, hanem azt, hogy az arányrendszer meghatározásának vagy legalábbis érvényesítésének jogát és feladatát átruházza egy bizonyos emberre, embercsoportra vagy intézményre. Jó összefoglalását adja ezeknek az elméleteknek a következő munka: J. W. Gough: „The Social Contract", II. kiad. 1967. Lásd tovább a következő magyar nyelvű munkákat: Pikter Gyula: „A jog keletkezéséről és fejlődéséről", 1911.; Kulcsár Kálmán: „A jogszociológia problémái", 1960.; Peschka Vilmos: „A modern jogszociológia alapproblémái", 1972. 10 R. H. Tawney: „Equality", 1931, Fourth, rev. ed. 1952, 21-22. 539 б*