Magyar Filozófiai Szemle, 1993

5–6. szám - Tájékozódás - Vidrányi Katalin (1945-1993) (Erdei János—Ferencz Sándor)

VIDRÁNYI KATALIN (1945—1993) „A HÍVÓ INSIPIENS ...is képes, ha nem is a közepi­be találni, de a pereméig elérni annak, amit tudni nem tud, hinni szeretne, de valamilyen módon bizonyos benne. " In memóriám (Vidrányi Katalin) I. — Nincs többé puskátok — ismételgettük Zsófi szavait és tulajdonképpen sajnáltuk magunkat. Hallótávolságunkon kívülre ültette a Páidagógosz az eminenst. Neki köszönhettük, hogy „keresztkérdések" idején sem kellett tankönyvízű szekunderekkel gyalázatoskodnunk. „Mit tesz Isten", az eminens a szó teljes értelmében volt az. A kérdéseink kijavításával kezdte. A válasz érdekében nem csupán káprázatos vizsgáztatásban, hanem lakomában volt részünk. Hibátlan ízléssel választott ételt, kínált italt mindehhez. Kínált. Kérdezett. Étlap most is van. Elköszönnünk most nem illik másként, mint ahogyan a Nagy Ignác utca és a Körút sarkán annyiszor elköszönt: — Isten megáldjon! Majd fölhívlak. A többi kötelesség és markírozás. Száraz tények, esetlen méltatás. Vidrányi Katalin az ELTE filozófiai magyar szakán végzett 1969-ben. Haláláig volt a Filozófiai Intézet munkatársa. A budapesti és a pécsi egyetem bölcsészkarán, de főként karosszékében­ tanított. Mint filozófiatörténész jeles Kant-kutatónak és -fordítónak indult, ám kétségkívül a legjelentősebb teológiatörténészünkként távozott (a világiak közül bizonyosan).

Next