Magyar Filozófiai Szemle, 2011
2011 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tengelyi László: A történelmi tapasztalat védelmében: Paul Ricoeur vitája Hayden White-tal
TANULMÁNYOK élén. Lévinastól kölcsönzi Ricceur azt a gondolatot, hogy a történelem nem más, mint a túlélők viszonya a holtakhoz. A múlttal szembeni le nem rótt tartozás fogalma ezen a ponton új értelmet nyer. Ez a kifejezés a La mémoire, l'histoire, l'oubli hasábjain arra utal, ahogyan a mindenkori túlélők halottaik adósai maradnak. Ezért értheti Ricœur a történetírást - Michel de Certeau fogalmával - úgy, mint temetést vagy sírba tételt. Az emlékezetmunka fogalma itt ismét összekapcsolódik a gyászmunka fogalmával, ámde ezúttal nem az egyéni élet, hanem a történelem szintjén, így próbál Ricceur számot adni a történelmi diskurzus referencialitásáról. Megmutatja, hogy a történelmi megismerés valósághoz való viszonyának kérdését eleve rosszul tesszük fel, ha pusztán episztemológiai terminusokban fogalmazzuk meg. Csak a „történelemben való benne élés” ontológiai fogalma vezet vissza bennünket a helyes útra. Ez az ontológiai dimenzió kapcsolja össze a történelmi diskurzust a valósággal. Még ha ez a viszony bizonyos fokig mindig rejtélyes marad is, a La mémoire, l’histoire, l’oubli-bel egy dolog mindenképpen világossá válik: csak olyan valóságról lehet szó, amely a tapasztalatban és az emlékezetben már hozzáférhetővé vált, mielőtt még a történelmi megismerés tanulmányozni kezdte volna. Ez a tapasztalatra és emlékezetre való hivatkozás adja Ricœur egész vállalkozásának a „hermeneutikai fenomenológia” jellegét. Ez a vállalkozás nem egyéb, mint kísérlet a történetírás és történelmi megismerés valósághoz fűződő viszonyának helyreállítására. Ezért kerülheti el Ricœur hermeneutikai fenomenológiája azt a sorsot, amely White metatörténeti megközelítésmódját utolérte, amikor a valóságnak egy olyan elmozdíthatatlan eseményével szembesült, mint a holokauszt. Ricœur így ír erről: „Az a vita, amelyet a Metahistory szerzője a shoah irodalmában elindított, állításainak olyan drámai dimenziót adott, amelyet a francia nyelvű strukturalisták tézisei sohasem értek el” (Ricœur 2000: 324). Ez a megjegyzés arra a vitára vonatkozik, amelyet Saul Friedländer az Endlösungról és a „reprezentáció határairól” (Friedländer 1992) kezdeményezett. Ricœur összefoglalja azokat az érveket, amelyeket Hayden White ebben a vitában tropológiai álláspontjának védelmére felhozott (White 1992. Id. Ricœur 2000. 331-333), de egyszersmind azt az álláspontot is bemutatja, amelyet az a Carlo Ginzburg foglalt el, aki White-tal szemben védelmébe vette a történelmi múlt valóságát, mégpedig úgy, ahogyan ezt a múltat megőrzi számunkra a mindenkori tanúságtétel (Ginzburg 1992, Id. Ricœur 2000: 334). White és Ginzburg ellentétét alapul véve Ricœur rávilágít arra a valóságdimenzióra, amely a metatörténeti vállalkozásból menthetetlenül hiányzik. Végső következtetése így hangzik: „[...] az állampolgár legalább annyira érintve van a történelmi eseményben, mint a történész” (Ricœur 2000. 334). Ez az állítás fejezi ki a legvilágosabban Ricœur azon törekvésének lényegét, hogy visszahelyezze jogaiba a történelmi tapasztalatot.