Magyar Filozófiai Szemle, 2014
2014 / 2. szám - SZEMLE - Smrcz Ádám: Tragoedia finita est? - avagy a történelemfilozófia hőseiről (MIklós Tamás: Hideg démon - Kísérletek a tudás domesztikálására. Pozsony: Kalligram, 2011. 464 oldal)
SMRCZ ÁDÁM: TRAGOEDIA FINITA EST? - AVAGY A TÖRTÉNELEMFILOZÓFIA HŐSEIRŐL 163 a történetfilozófia - egy halottnak hitt tudomány - története a saját történetünk? A történelem tragikus cselekményesítése kapcsán mondja Hayden White, hogy bizonyos szerzők a történelmet „helyrehozhatatlan konfliktusok arénájának” tekintik (számára ezen szemlélet első számú képviselője Tocqueville), a párbaj résztvevői ezek szerint olyan súlyos sebeket ejtettek egymáson, hogy mindannyian odavesztek, felszámolván magát a történetfilozófiát is. Mint ahogy Tocqueville is rettegve csodálta Amerikát. White szerint a tragikus cselekményesítés eszközével élő szerzők is többnyire nosztalgikus érzéseket dédelgetnek tárgyukkal szemben: emlékiratait írják annak, aminek feltámadásában maguk sem hisznek, s eközben rémülten gondolnak bele tárgyuk elvesztésének lehetséges következményeibe. Mennyiben tekinthető azonban legitimnek az olyan avíttnak gondolt eszmék iránti nosztalgia, mint az egyetemes történelem, az ember istenképmásisága vagy éppen a teodícea? Egyáltalán miért van szükség a fenti apóriákra? A tárgyalt szerzők és témák sokfélesége folytán a Hideg démonnak számos olvasata lehetséges. Közülük az egyik az, ha a fenti kérdéseket az etika szempontjából vizsgáljuk. A szerző szerint a német idealizmus történelemfilozófiájának szerepe az volt, hogy „az idegenként megélt tettekkel való számvetést [...] megértés általi domesztikálására, a megértett elviselésére, sajáttá vállalására tett kísérletekké próbálta formálni” (11). A tényeket eredetileg száműző történelemfilozófia feladata tehát az lett volna, hogy végül mégis a tények vizsgálatába kezdjen, ám egy olyan nézőpontból immár, melyen keresztül megszűnik a tények egykori zűrzavara, minthogy azok értelmes egésszé rendeződnek. A Hideg démon szerint a világtörténelem a priori nézőpontja lenne ezek szerint az az arkhimédészi pont, ahonnan az egyes jó és rossz cselekedetek megítélhetőkké válnának: a világtörténelem a világ ítélőszéke - idézhetnénk Schiller jól ismert mondatát. A ráció révén megmutatkozó istenképmásiságunk és a belőle kibontakozó emberi egyetemes történelem eszméjét ezért nem adhatjuk fel. 2 Hayden White 1975. Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore/London, The Johns Hopkins University Press. 193.