Foci, 1988 (1. évfolyam, 1-52. szám)
Somogyi Jenő: második tanácskozás Megjelent a FOCI és kezdődik az MLSZ második országos tanácskozása. Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke az elsőről és a másodikról az alábbi nyilatkozatot adta: - Nagyon vártuk már a lapot. Mindenki, aki a labdarúgás hasznára akar vagy tud lenni, újságunkban elmondhatja, megírhatja véleményét. A FOCI újat akar. Célja, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a labdarúgócsalád tagjait. Nem lesz titok, a nyíltságban rejlik majd az erőnk. Remélem, lapunkat megszereti mindenki, akit érdekel a labdarúgás. Már csak azért is, mert nekik szól. - Az elmúlt évi első tanácskozás túlteljesítette vágyainkat. Nagyon hasznos volt, kicseréltük a véleményeket, meghatároztuk az elveket. Ahogy tavaly elkezdtük, úgy folytatjuk az idén. Az eltelt időben kialakult a feltételrendszer. Az út adott, most már dolgozni kell. Első lani ! Vissza az előmérkőzéseket! Vitray Tamás focifohásza Ácsorgok a tévések számára kiképzett fülkében az MTK-pálya tribünjének utolsó sora fölött. Bámészkodom. Egy óra múlva kezdődik az örökrangadó. Csakugyan miért is kapta ezt a nevet a Fradi-MTK mérkőzés?! Hát azért, mert a magyar foci történetét tekintve, ez a két legrangosabb csapat, ha volna ilyenfajta összesítés a sok-sok évet számításba véve - kétségkívül ez a kettő a legjobb. Ennek a kettőnek az összecsapásai hozták az esztendők során a legizgalmasabb, leghangulatosabb csatákat. Erre készültek már jóelőre, napokkal korábban a két csapat szurkolói, ez a mérkőzés bizsergette meg a fociért rajongó, más csapatok szurkolóit is. Úgy emlékszem, bár biz’ isten nem voltam egyik csapat szurkolója, a suliban már szerdától ez volt a téma, és ahogy közeledett a hétvége, úgy nőtt a hangunk, vitatkozó kedvünk. Aztán a vasárnapi ebédet bedöntöttük és némi gyomorrmegések közepette vártuk, hogy mehessünk már. Kinn a pályán pedig már másfél-két órával korábban is tömeg. Csaknem telt ház, pedig hol vannak még a nagyok! Helyben vagyunk. Erről van szó. Ezért bámészkodhatom kissé unottan alig egy órával a meccs kezdete előtt: itt a pályán nem történik semmi. Zene harsog, túlontúl is hangosan, időnként egyáltalán nem sportstadionba illő hirdetéseket mond egy férfi - vagy női hang, de mondom: a pályán nem történik semmi. Hová lettek az „előmeccsek”?! Megszűntek? Nincs „kettő”, amely a nagyok előtt pályára lépve, bemelegíthesse a szurkolókat? Van kérem tartalékbajnokság helyette. Elvileg azonos ma már, hisz nem ifisták játszanak, hanem a nagyok közvetlen tartalékai és éppúgy bajnoki sorsolás szerint, mint régen a „kettők”. Most például éppen az ide légvonalban tán háromszáz méterre levő Salgótarjáni úton. Az edzőpályán. Az idén csaknem minden héten voltam bajnoki meccsen. Hogy Mexikó óta újra szurkolójává váltam a focinak, nem a „munka”, a közvetítés hoz ki, sokkal többet járok meccsre. Többnyire a Fáy utcába, vagy a Hungária körútra és a Megyeri útra. Ha éppen egyetlen fővárosi csapat sem játszott otthonában, úgy NB II-es találkozót néztem. És egyetlen előmérkőzést sem láttam! A velem egykorúaknak, vagy még idősebbeknek emlékezniök kell, hogy siettünk még az előmeccsekre. Mert látni akartuk a „kettőt”. Akik majd bekerülhetnek az „egybe”, mert tehetséges fiatalok vagy, akik sérülés után itt kellett, hogy újra lábra kapjanak. Ismertük valamennyit, aki itt szóhoz jutott vagy ha nem, hát itt imerkedtünk meg velük és tudtunk róluk mindent, mire az „egybe” kerültek. A mindenkori sportlap műsorrovatában minden mérkőzés után ott állt, hogy hány órakor kezdődik az előmérkőzés. Miért nincsenek előmérkőzések?! Azt mondják, kímélni kell a pályát. A focitól? A stopliktól? Akinek volt a lábán régen focicsuka, az pontosan tudja, hogy súlya kétszer annyi volt, mint a maiaké, rajtuk a stoplik, mint bombák a puskagolyókhoz, úgy viszonylottak a maiakhoz. Emlékezetem szerint ugyanannyian játszották a játékot akkor is, a fűmagból akkor sem acéldrót kelt ki. Mégis volt előmérkőzés. Mondják (magam is látom), hogy fiatal, középkorú, avagy még régebbi szurkolók, szeszes italt csempésznek a pályára, kapatosan jönnek, ott be is rúgnak, randalíroznak, mocskosnál mocskosabb rigmusokat ordibálnak. Sokáig azt mondták, vagy írták a sporttudósítók, hogy már a mérkőzés előtt jóval „hangpárbajt” vívott a két tábor. Aztán kezdődött a dobálódzás szavakkal, pénztárgépszalaggal, kővel. Ne tekintsenek naivnak, részben tudom az okát az elfajulásnak. Nincs dolguk! Üres a pálya. Nincs esemény. Mert ugye a zajos zene és az a közlés, hogy „ez, meg ez az együttes itt, meg itt lép fel és ott, meg ott lehet jegyet kapni...” nem kötheti le tartósan figyelmüket. Egymással foglalkoznak... Vagy a becsempészett üvegekkel. Vagy: mindkettővel. Márpedig állítom, hogy ha már megy az „előmeccs”, amikor odaérünk, igyekszünk minél előbb elfoglalni a helyünket, ránk is szól a többi, hogy helyezkedjünk már el, ne vacakoljunk. Szóval, azonnal „munkához látunk”. Figyelünk, megdönthetetlen szakvéleményt alkotunk, vitatkozunk - szurkolunk. A tartalékcsapatot, a „kettő”-t manapság „fakó”-nak hívják a játékosok és szurkolók. És nem azért fakó a „fakó”, mert nem tudnak focizni vagy annyival rosszabbak az „egy”-nél. Hanem, mert mesterségesen „kifakították” őket, mi több, el is tüntették a szurkolók többségének szeme elől. Kérem szépen vissza az előmérkőzéseket! Focit a focipályára és nem kisszoknyás, csizmás mazsoretteket. Döfjenek le, de én nem hiszek a gépkocsisorsolás közönségvonzó erejében sem. MLSZ társbérlet? Már folynak a tárgyalások az MLSZ és a Bp. Építők között. Elképzelhető, hogy a szövetség társbérlő lesz a szép sportlétesítményben. - Az ország különböző pontján utánpótlásbázist létesítünk - mondta Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese. - Ez Budapesten a népligeti Bp. Építők stadion. Itt két füves és egy salakos pálya áll rendelkezésre. Van szálloda, korszerű csarnok. Felvetődött: építsenek még egy minden igényt kielégítő szállodát. Olyan színvonalút, hogy élvonalbeli együtteseket és külföldieket is fogadhassanak. Amennyiben megegyeznek, az MLSZ bérleti díjat fizet. Mészöly+ Nyilasi Mészöly Kálmán, a korábbi magyar és török szövetségi kapitány, a 61-szeres válogatott játékos neve egyre többször hangzik osztrák klubok házatáján, az elképzelt edzők között. A hírek szerint lehetséges, hogy egy csapatba kerül korábbi kedvenc játékosával, Nyilasi Tiborral. A bécsi lila-fehérek rosszul szerepelnek és edzőt keresnek. Mészöly is jelölt. Ugyanakkor a Tirol is érdeklődik utána, mert lehet, hogy Happel szövetségi kapitánynak megy a lemondott Branko Elsner helyett. Óvás után óvás? A magyar labdarúgásban már van „sárga király” is. Ez utóbbi minden bizonnyal Váczi Béla, a Nyíregyháza játékosa. Váczi miatt lett a Vác csak második az NB II-ben, mert fellépését jogosan megóvta a Kaposvár. Napjainkban a Metripond készült óvásra a Nyíregyháza ellen, ismét csak Váczi sárga lapjai miatt. Szerintük a november 22-i hódmezővásárhelyi mérkőzésen úgy lépett pályára, hogy nem töltötte le büntetését. Váczi (és klubja) ezúttal nem volt feledékeny. Sárga lapot kapott augusztus 12-én, 22-én és szepteber 6-án, de három nappal, később MNK-meccsen nem szerepelt. Október 4-én és 25-én is kapott sárgát, de sem november 1-jén és 8-án sem játszott, így Hódmezővásárhelyen nem volt akadálya szereplésének. Annyiból is említést érdemel a Metripond elleni játéka, hogy ott nem kapott sárga lapot... A #©€l‘KEZDŐCSAPATA „Vezető edző": BOSKOVICS JENŐ ÁRKUS DANIS HOFFER KNÉZY NÉMETH NOVOTNY SZABÓ F. VASS I. Z. VÁNDOR VITRAY ZSENGELLÉR ÉS DEÁK HORVÁTH, KEMÉNY, LENGYEL, MOLNÁR, PÁLFFY, SZÁNTÓ, TÖRÖK L. 4