Focivilág, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993-11-11 / 1. szám

A 30 meccsre szóló átszállójegy Az NB I és az NB II közötti lift utasai Labdarúgóéletünk egyik nyitott kérdése, hogy valójában mekkora a különbség az első és a másodosztály csapatai között. A Magyar Kupa (régebben MNK) küzdelmei során már-már hiszünk az eredményeknek, és úgy gondoljuk, hogy az eltérés nem jelentős. Az alábbi összeállításunkban az objektív tények alapján próbálunk értékelni. Az elmúlt 10 év bajnokságainak végeredményét vizsgáljuk annak a fényében, hogy az újonc csapatok hogyan szerepeltek e periódusban. Először azonban nézzük meg, hogy az első tíz fordulót milyen sikerrel vették kiszemeltjeink. A Debrecen idei szerep­lése kiemelkedik a sokéves összevetés alapján. 15 pontjukat és 17 rúgott góljukat még megközelíteni is nehéz feladat, és érdekesség, hogy 1984-es feljutásuk alkalmával szintén remekül indultak, 13 pont, ugyancsak 2 vereséggel. A két adat közé ékelődik a BVSC két évvel ezelőtti tündöklése. A szép reményű gárda 5 győzelem, 4 dön­tetlen mellett mindössze 1 vereséget szenvedett, s a legkevesebb (8) gólt kapta. Abból, hogy a DVSC kilenc éve történt kiugrása (ami után 8. lett az év végén) és a fővárosi vasutasok ’91-es vil­lámrajtja (amelyet a 10. végső rang­sorolás követett), milyen módon fejeződött be, látható, hogy ezek a kis­csapatok felszívják magukat, összeszorí­­tott foggal küzdenek, és ha szerencséjük van, egy darabig menetelnek, aztán el­fogy a szufla, jönnek az első pofonok, és hamar borús lesz a hangulat a csapat háza táján. Valószínűleg ez a magyaráza­ta annak is, hogy a kupában szinte min­den évben fel-felbukkan egy kimagasló teljesítményt produkáló csapat, amelynek előtte senki sem adott sok esélyt. Az összkép, a bajnokság végeredménye már kegyetlen, mellbe vágó képet ad. Először is a vizsgált 10 bajnokságban a 24 NB II- ből felkerülő klubból 12 egyből, érintés nélkül zuhant vissza a tudásszintjének megfelelő második vonalba. Ehhez kap­csolódva látható, hogy az elmúlt 11 pont­­vadászat alatt 27 első osztályba került csapat valójában 17 egyesület, hisz van­nak, voltak úgynevezett liftezők, akik fel-le járnak a két bajnokság között. Az élre kívánkozik a Debrecen és a Bp. Volán, 3-3 NB II-es sikerrel. A budapesti klub egy esetben sem tudta a versenyt felvenni, 2-szer utolsóként, egyszer pedig 14.-ként „teljesítette” az elit osztályt. A Debrecen az ellenpont, mindhárom előrelépés esetében benn­maradtak (ezt talán nem túl nagy bátorság jelenlegi szereplésük láttán megelőlegezni). A bajnokság végi ered­ménylajstromot böngészve még több érdekességre találhatunk. Figyelemre méltó, hogy a 24 csapatból pontosan 3 nyújtott 50%-os összproduktumot, míg összesen 1, azaz egy szárnyalta ezt túl. (Tavaly a Békéscsaba 30 mérkőzésen 36 pontot gyűjtött.) Az összátlagteljesít­­mény 39,3%-nak felel meg, azaz a megszerezhető 60 pontból 23,6-et szokás kaszírozni. A tízéves átlaghelyezés alapján, amely a 12,7. hely, mindkét feljövő csapat osztályozós helyre, illetve az elé eggyel kényszerül, ez nem is csoda, hisz a 30 összecsapásból átlagosan 7,3-et fejeznek be diadallal. A Békéscsaba előrelépései mindig sikerrel végződtek. Az eltelt évtized­­ legjobb bemutatkozását produkálták. Az abszolút listavezető a tavalyi, már említett esz­tendő, amikor is a viharsarki gárda 12 győzelmet aratva 36 ponttal az 5. helyen végzett. Ezzel előzte meg önnönmagát, és szorította a 2. helyre az 1984/85-ös szezonbeli produkcióját. Akkor szintén 12 siker született, de az csak 30 pontot eredményezett, ez pedig a 6. helyhez volt elegendő akkoriban. A tavalyi évjárat szintén jeles reprezentánsáé, a Csepelé a képzeletbeli dobogó legalsó foka. A szigetországiak hozták a békésiek ezüstérmes helyezésének paramétereit, de ez 1993-ban csak a 7. legjobbnak felelt meg. A jó és követendő példák után lássuk a szerényebb produkciókat. A ZTE 1991/92-es „tündöklése” nem kevéssel vezeti a feketelistát: 3 győzelem (ez pont minden tizedik mérkőzésen jelent diadalt) és 13 pont. Ezt a szereplést közel két éven át emésztették mind a szurkolók, mind a labdarúgók. Igazán nehéz a zalaiak teljesítményét alulmúlni, ez még a Dunaújvárosnak sem sikerült, de az 1989-es nyári elszámolásnál ők voltak az elsők. Hátulról­ 4 ponttal többet gyűjtöttek ugyan a kék-fehéreknél, de a 17 pont így is kiábrándító. E két társaság az első tíz meccs folyamán képtelen volt vereséget mérni éppen soros ellenfeleire. Az előző évi kiváló évjárat (Csepel, Békéscsaba) magával sodort egy kakukk­tojást, a Nyíregyháza fiait. Bár a végére elkerültek az utolsó helyről, így is vékony ez a teljesítmény. Ezekkel az adatokkal jól illusztrálható, hogy kátyúban van labdarúgásunk szekere, és a 10 NB I-es csapattal rendelkező váro­son kívül még jó pár helyen szintén elég mély a sár. A Magyar Kupában vitézkedő alacsonyabb osztályú csapatok „meglepetést okozó óriásölései” úgy lát­szik, csak erre a versenysorozatra vannak időzítve. Hosszú távon, mondjuk 30 mérkőzésen, már erős kontúrokkal raj­zolódik ki a két osztály közötti különb­ség. Talán a kialakult helyzet értékelésekor egy kicsit jobban oda kel­lene figyelni a magyar futball piramisá­nak aljára is. Hiszen csak az idei Debrecen szintű csapatoktól várhatjuk, hogy az elposványosodott magyar lab­darúgást kicsit felkavarják. Olyan jól felkészített játékosokra és bennük bízó vezetőkre van szükség, mint egy pár évvel ezelőtt az olasz élvonalba jutó újoncnál, akinek első meccsén a Milan- Inter-Juventus triumvir valamelyik tagjá­val kellett mérkőznie. A csapat edzője azt nyilatkozta a mérkőzés előtt, hogy hazai környezetben a döntetlen is csalódást jelentene számára. Az idei hazai pontvadászatban a Loki megtörte ama sorozatot, mely szerint (mint már szó volt róla) egy felkerülő kiscsapat, ha a nagy kiugrás után egyszer kikap, akkor utána sorozatos vereségre van ítélve. Bármennyire is furcsa, de a hajdúsági fiataloknak a Megyeri úton meg a nagy sikerek figyelembe vételével is jó eredmény az iksz. Halász Zoltán _________­­4- FOCIVILÁG Keressük az ideális ellenfelet.. ...de nem találjuk Mivel már jó két héttel mögöttünk van a magyar labdarúgó-válogatott utolsó vb­selejtező mérkőzése, a Luxemburg elleni találkozó történéseivel, a játékosok értékelésével itt már nem kívánunk foglalkozni. Nézzünk most inkább néhány összehasonlító adatot a többi selejtezőcso­port eddig lejátszott mérkőzései alapján. Magyarország válogatottja a nyolc selej­tező mérkőzésen 5 pontot és mindössze 6 gólt szerzett. De ne feledjük el, hogy ezt a teljesítményt olyan csapatok ellen értük el, mint Izland vagy Luxemburg. Az öt pontból négyet, a hat gólból szintén négyet értünk el a nem túl nagy neveket felvonultató Luxemburg ellen. De számukra ez egyál­talán nem szégyen, hiszen válogatottjukat amatőr focisták alkotják. De visszatérve a többi csoportra. Az elsőben a negyedik helyen pillanatnyilag Skócia áll, kilenc meccsen szerzett 9 pontjukkal úgy, hogy a csoport két „gyenge” csapata ellen 6 pontot szereztek, de hátra van még nekik egy mál­tai kirándulás, ahol szintén győzelmi esé­lyekkel lépnek pályára. A második csoport­ban a 10 pontos lengyelek a negyedikek (9 mérkőzésből), de az ötödik helyen álló törököknek is már megvan az öt pontjuk, szintén kilenc mérkőzésből. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a sorsoláskor még a mi csoportunkban volt Jugoszlávia is, és ha velük is játszottunk volna, valószínűleg csak a lejátszott mérkőzéseink számában lenne változás a mostani eredményekhez képest... A negyedik csoportban a ciprusi válogatott az ötödik helyezett, öt pontot szerezve a 10 talákozójukból. Itt ne menjünk el szó nélkül azon tények mellett, hogy a törökök ellen­felei a norvégok, a hollandok, a lengyelek, az angolok, a ciprusiaké pedig a belgák, a románok, a csehek és a walesiek voltak. Ezek a csoportok még akkor is erősebbnek tűnnek, ha nem zárják ki a jugoszlávokat. A hatodik csoportban az osztrákok a negyedikek, miután az eddigi kilenc mérkőzésükön 7 pontot szereztek, ötödikek az izraeliek, akik ugye idegenben legyőzték a franciákat, döntetlent értek el Bulgáriában és Finnországban, de barátságos mérkőzésen mi sem tudtuk legyőzni őket idehaza. A harmadik csoporttal a legne­hezebb az összehasonlítás, hiszen itt kettő­vel több csapat szerepelt, mint nálunk. Itt a litván válogatott végzett az ötödik helyen. Nekik is volt néhány figyelemre méltó ered­ményük, így például döntetlent játszottak az Európa-bajnok dánokkal, és az északírek otthonából is egy ponttal távozhattak. Összeségében tehát az állapítható meg, hogy olyan válogatottakkal állunk jelenleg egy szinten, mint Törökország, Litvánia, Ciprus vagy Izrael. Kérdéses azonban, hogy őket le tudnánk-e győzni, ha szembe kerül­nénk. Kíváncsian várjuk az elkövetkezendő Eb- és vb-selejtezők sorsolását, de hogy a mögöttünk álló sorozaton mutatott játékunkkal nem tudnak olyan csoportot találni nekünk, ahol esélyünk lehet, az biz­tos. Reménykedve tekintsünk azonban a jövőre, bízzunk benne, hogy javulni fog válogatottunk és így minél korábban ismét olyan csapatunk lesz, amely legalább az európai második, harmadik vonallal lépést tud tartani. Sz­alay Tamás

Next