Focivilág, 2001. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

2001-09-19 / 38. szám

PLANETE FOOT Kevés csatár, még kevesebb találat Metzben Ritka vendég a gól Az FC Metz együttese már az előző szezonban sem arról volt híres, hogy gólzáporral kápráztatja el szurkolóit, ám arra még a legpesszimistább drukkerek sem gondoltak, hogy az együttes ilyen katasztrofálisan kezdi az idény. A metzi csapat ugyanis hat forduló alatt mindössze két gólt tudott szerezni, és ezt a két találatot egy találkozón szerezte, vagyis öt alkalommal nem volt eredményes. A legutóbbi bajnokság elején a Metz szin­tén nem ontotta a gólokat, de azért majd minden meccsen betalált legalább egyszer. Többször azért nem, először a 11. játékna­pon fordult elő, hogy a gárda egynél több gólt szerzett volna egy találkozón, arra pe­dig, hogy három metzi találat szülessen egy mérkőzésen, a drukkereknek egészen a 26. fordulóig kellett várniuk! A bajnokság vége felé aztán belelendült az együttes, de így sem lehet azt mondani, hogy a francia labdarúgó-közvélemény túlságosan belel­kesedett volna a Metz támadójátéka láttán. Ilyen előzmények után a drukkerek kíván­csian várták, hogy az egyesület vezetősége kit igazol a nyáron: mindenki biztos volt benne, hogy a Metz minden követ meg­mozgat majd egy gólerős támadó megszer­zéséért. Nos, akik ezt hitték, azoknak na­gyot kellett csalódniuk. Azon persze senki sem vitatkozott, hogy a klubnak egy tapasztalt kapusra is szüksé­ge van, hiszen bár Faryd Mondragónra nem lehetett panasz az előző idényben, a klub balszerencséjére ő is belekeveredett a nevezetes útlevélbotrányba. A kolumbiai I portás görög paszporttal rendelkezett, ami­ről azonban kiderült, hogy nem valódi, így bár a bajnokságból csak négy meccset kel­lett kihagynia, a metziek jobbnak látták, ha inkább eladják őt a Galatasaraynak. Helyet­tese, Sébastien Chabbert azonban csak köl­csönben volt az RC Lenstól, és vissza is tért eredeti együtteséhez, így a Metz rutinos portás nélkül maradt. Az utánpótlást azon­ban hamar sikerült megtalálni, és a vezető­ség keresve sem találhatott volna nagyobb tapasztalattal rendelkező hálóőrt. A Metz ugyanis leigazolta - mégpedig teljesen in­gyen - a spanyol RC Deportivótól a kame­runi Jacques Longo'ót, aki az idén töltötte be 37. életévét. A kapus számára ráadásul nem is ismeretlen a Saint Symphorien-sta­­dion, hiszen 1993 és 1996 között három éven keresztül már hordta a Metz mezét. Songo­ón kívül csak egy igazán új futbal­lista érkezett a klubhoz a szenegáli Oumar Sané személyében, aki az előző két idényben Louhans-Cuiseaux-ban szerepelt. Ez a klub a legutóbbi szezonban már csak a harmadik vonalban szerepelt, és bár Sané Rah rendel­kezik élvonalbeli tapasztalattal (még a Le Havre-ból) nehéz lenne rá azt mondani, hogy ő nagy erősítést jelent. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első hat fordulóban csak kétszer küldték pályára, mindkét alka­lommal csak csereként. A harmadik szerze­mény, Schumann Bach igazából nem is szá­mít új igazolásnak, hiszen ő már az előző idényben is a Metz futballistája volt, három bajnokin pályára is lépett, de a pontvadászat nagy részt a Chateauroux-ban töltötte köl­csönben. Jellemző a Metz játékoskeretének erősségére, hogy ő eddig egy mérkőzés kivé­telével végigjátszotta az összes találkozót, sőt, ő szerezte a klub egyik gólját. A csatárok viszont eddig egyszer sem ta­láltak be, hiszen a Troyes elleni, győztes ta­lálkozón Balh mellett Pascal Pierre volt ered­ményes, aki eredetileg védő, és eddig 360 bajnokin hét gólt tudott összehozni... Metz­ben tehát nem nagyon dicsekedhetnek a támadók teljesítményével, igaz, nincs is olyan nagy választék belőlük. A játékoske­retben ugyanis mindössze négy csatár talál­ható, és Albert Cartier mester egészen az ötödik fordulóig a Baticle-Moreno tandem­nek szavazott bizalmat. Ez persze nem vé­letlen, hiszen Gérard Baticle az egész fran­cia élvonal egyik legrutinosabb csatárjának számít, pályafutása során összesen 75 alka­lommal volt eredményes a Division 1-ben, és ebből 14-et a legutóbbi idényben ért el. Társa, a kolumbiai Tressor Moreno már ko­rántsem számít ilyen ismert névnek a fran­cia bajnokságban, ő a télen érkezett a csa­pathoz, és eddig nem váltotta meg a világot, hiszen az előző idényben nyolc találkozón mindössze egy gólra volt képes. Érdekes módon az eredménytelenséget látva Cartier nem őt, hanem Bati­le-t hagyta ki a csapat­ból, és a hatodik fordulóban a Bastia ellen Moreno ékpárja a fiatal Éric Has­síi volt. A szakember persze nem véletlenül jutott er­re a döntésre, hiszen Moreno jobb teljesít­ményt nyújtott Bauc­e-nél, a France Football osztályzatai legalábbis erről tanúskodtak, hiszen a szaklap rangsorában Moreno a Metz futballistái közül a második legjobb pozícióban szerepelt. A gárda negyedik támadója, Jonathan Jager egyelőre csak epizódszerepet kapott a trénertől, de ha a többi csatár ilyen formában folytatja, akkor hamarosan eljöhet az ő ideje. Kérdés, ez mennyiben használ a Metznek, hiszen Ja­ger eddigi pályafutása során mindössze hét élvonalbeli találatig jutott - igaz, ebből hatot a legutóbbi bajnokságban szerzett. A meglehetősen rossz szezonkezdet után az egyesületnek még mindig lett volna lehetősége arra, hogy leigazoljon egy táma­dót, hiszen az átigazolási időszak augusz­tus 31-én zárult le. A metziek teszteltek is egy futballistát a nyár végén, és végül fel is ajánlották a számára, hogy szerződést köt­nek vele - amennyiben befejezi egyetemi tanulmányait. A nigériai származású, ám amerikai Oguchi Onegew ugyanis a dél-ka­liforniai Selton Universityn tanul, és csak decemberben diplomázik. A fiatalember természetesen úgy döntött, hogy előbb be­fejezi az egyetemet, és csak azután kezd profipályafutásba, így az ő leigazolására majd januárban térnek vissza. Majd elfelej­tettük: Oneyew egyébként védő... Zsolnai Krisztián | Jacques Longo’o rrchNGC ruuieML Gérard Baticle 10

Next