Focivilág, 2003. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

2003-02-19 / 9. szám

27 A Nagyváradi AC volt labdarúgásunk első nem fővárosi bajnokcsapata A REVÍZIÓ sodrásában „ÁTKOZOTT AZ ÓRAMŰ, AMELYBEN NEM FORGATHATÓ VISSZA AZ IDŐ’ -VALLJA MEGINDÍTÓAN SZÉP MŰVÉBEN, A SZEKERCELÁRMÁBAN EDWARD STACHURA. A MI ROVATUNK AZ „IDŐGÉP” SEGÍTSÉGÉVEL KÍSÉRLETET TESZ A MÚLT TÖRTÉNÉSEINEK FELIDÉZÉSÉRE, MERT AMI FIZIKAI ÉRTELEMBEN LEHETETLEN,­­ SZABAD GONDOLAT SEGÍTSÉGÉVEL MEGVALÓSÍTHATÓ. 1938 februárjának közepén Hitler Berlinbe rendelte az osztrák kancellárt, Schuschniggot, és ultimátumsze­­r­ű utasításokat nyújtott át neki. Ausztria sorsa megpe­­csételtetett, a III. Birodalom kinyújtotta feléje mohó karmait. (Bizonnyal nem lehet véletlen, hogy ponto­san 65 esztendeje mondta el híres beszédét gróf Beth­len István a képviselőházban. A XX. század vélemé­nyem szerint legkarizmatikusabb honi államférfiúja kifejtette, ellenzi a zsidókérdés német mintára történő „rendezését”, valamint azt is, mennyire aggasztják a po­litika színterén végbemenő tendenciák, kivált a szélsőjobb aktivizálódása. Le is tartóztatta a rendőrség a Nemzeti Akarat Pártja vezérét. Szálasi Ferencet szinte azon melegében.) A március fordulóján lezajlott Anschluss egyfajta láncreakció beindulását eredményezte, amely jelentős mértékben érintette az 1920. június 4-én a Kis-Trianon­­palotában aláírt szerződés által másoknak ítélt, utóbb csak „irredentának” (fel nem szabadítottnak) nevezett területeinket. Ez a cikk arról a korszakról szólna, amelyet Szekfű Gyula szeretett „neobarokkosnak” megfesteni, mert egyfajta letűnt külsőségekben aposztrofálta önmagát, míg Szabó Zoltán ugyanezt a külcsínt „cifra nyomorú­ságnak" látta és láttatta. A megcsonkított nemzet logi­kusan kényszerült revíziót hirdetni és követelni, soha bele nem nyugodva Clemenceau és társai a magyarsá­got sújtó, a népek önrendelkezési jogára, a wilsoniz­­musra cinikusan ügyet sem vető békediktátumába, és az első bécsi döntést követően a Felvidéken (1938. no­vember), Kárpátalján, Ruténföldön, Észak-Erdélyben (második bécsi döntés: 1940. augusztus 30.), majd a Délvidéken (a Jugoszlávia elleni támadás nyomán) si­került is „országgyarapító” igényeit részben realizál­nia. Persze ami számunkra „visszatérésnek” minősült, az másoknak fájdalmas érvágást jelentett, de a történe­lem már csak ilyen öncélú, szeszélyes és kíméletlen „hisztérika”, különösképpen mifelénk, a Duna-meden­­ce környékén... A változások természetesen nem kerülték el labda­rúgásunkat sem, a sportág 1938 júniusában históriája első nemzetközi sikerét könyvelhette el, ezüstöt sze­rezvén a franciaországi világbajnokságon. (Azon lehet vitatkozni, hogy az 1912-ben Stockholmban, a vigasz­ágon kibrusztolt első hely mennyit ér valójában, bár tudom, több sporttörténész sokra tartja azt a bravúrt.) A nácikkal nem szimpatizáló médiumok nem csekély malíciával emelték ki, hogy az osztrák klasszisokkal (Stroh, Hahnemann, Schmaus, Mock, Neumer) „fel­dúsított” birodalmi tizenegy óriásit bukott, miután Svájc (az 1-1-et követő újrajátszásban) 4-2-re legyőzte a párizsi publikumot fasiszta karlendítéssel üdvözlő (vagy inkább hergelő?) „germán sasokat". A visszacsatolt régió úttörő képviselője az NB I- ben a Kassai AC volt, az 1939-40-es bajnokságban de­bütált, elmondható összességében, hogy mindenhol ki­tüntető ovációval fogadta a szepesiek játékosait az „óhaza” közönsége, ettől függetlenül a 13. helyen vég­zett, tehát kiesett az évzáráskor. A következő évadban nem küzdött „irredenta társulat” a legjobbak divíziójá­ban, viszont az 1941—42-es futamokon már három is in­dult, és a Nagyváradi AC az ötödik, az Újvidéki AC a tizenkettedik, a Kolozsvári AC a tizenharmadik posztján zárt, bent is maradt a triumvirátus. A Népszava 1939. augusztus 29-én hozza az NB II vasárnapi (augusztus 27.) eredményeit, azokból kide­rül: a második vonalban a Füleki TC, a Munkácsi SE, a Kassai SC, az Ungvári AC, a Beregszászi FTC, a Lo­sonci AFC, az Érsekújvári SE és az SK Rusj (ez a csa­patnév számomra nem mond semmit, sajnos nem tud­tam kideríteni állomáshelyét sem) masírozott. A Füg­getlenség 1939. december 5-én írja, hogy „erős küzde­lemben gyönyörködhetett a kassai nézősereg". Meg­jegyzem halkan, másban nem is nagyon lelhette ked­vét, miután a fővárosi Elektromos sima 4-2-vel távo­zott a Hernád-partiak barlangjából. Idéznék a Magyar Nemzet 1941. május 28-án utcára került példányából: „A Ferencváros-Erdély-váloga­tott mérkőzés vasárnap a népligeti diákstadionban ke­rül döntésre. Hogy miért nem az FTC pályáján, ugyan ki tudná megmondani? Úgy lát­szik, az MLSZ a pályabért akarja megtakarítani?” A Kis Újság 1941. június 23-án (a Szovjetunió elleni általános invázió másnapján) tudatja - pon­tosan úgy írom, miként egykori kollégáim, azaz nem helyesírási vagy egyéb bakikat (!) tapasztal­hat a kedves olvasó­­. „a bécsi Rapid nyerte Németország lab­darúgó-bajnokságát, a döntőben 4-3-ra nyert a berlini Schalke el­len”. (Nem rossz a „berlini” jelző sem, hát még a „Schalke” (így) alany! A Hertha meg nyil­ván Gelsenkirchenben játszott anno... S. M.) A Népszava szeptember 2-án említi a Kolozsvári EAC-ot (az ottani egyetem alaku­latát), a Nagyváradi Törekvést és a Szabadkát mint a másodosztály eminenseit, a Magyar Nemzet október 3-án arról referál, mily jelentős számban készülnek Bu­dapestre utazni az újvidéki drukkerek, akik az Üllői úton sem hagyják magukra az OAC labdarúgóit. Az 1942-43-as tusákat a Partium büszkesége, a NAC ezüstéremmel teljesítette, hogy aztán a követ­kezőben aranyéremmel koronázza meg áldásos mun­kálkodását. Korábban nem fővárosi formáció még so­hasem nyerte el az irigyelt titulust, a „magyar Bir­mingham” kedvence ebben pionír volt. Több kitűnősé­ge később a nemzeti szelekciónkat erősítette, mint pél­dául a vérzivataros idők egyik legszínesebb egyénisé­ge. Bodola Gyula, aztán Kovács II József, Kovács I Miklós, Mészáros Ferenc, Perényi (Pecsovszky) Jó­zsef vagy Sárvári (Spielmann) Ferenc. Rónay Ferenc tréner és dr. Krüger Károly menedzser legénysége 13 pontot vert a második helyezett Fradira. „Vajon mekkora fölénnyel nyer a NAC, ha játéko­sai nem szerették volna annyira a bort?!” - teszi fel a költői kérdést drága barátom, Oroszhegyi Károly egyik írásában. Nála jobban aligha ismerheti szakem­ber a transsylvaniai és romániai sportot, aktív részese (maga is futballozott, ifjúsági válogatottságig vitte odaát, kosarazott is), átélője volt az eseményeknek, majd azok leghitelesebb krónikása is Karcsi bácsi lett. Vétek volna kifelejteni a pazar eredménysorból a „kincses" Kolozsvár remeklését, bronzot tehetett a vitrinjébe, majd a kupadöntőkben kétszer is megszo­rongatta az FTC mundérját. A „zöldek” csupán az új­rajátszott fináléban tudták elvinni az Opata Zoltán mester által irányított KAC (Márki - Szaniszló II. Vass. Radnai. Pál. Csákány. Farkas. Kovács IV. Füs­tös. Váczi. Bonyhádi) elől a serleget (a 2-2 után 3-1 a IX. kerületiek javára). Mivel az 1943-44-es torna első hatosába három „ha­zakerült egység” (az Újvidéki AC hatodik lett) fura­­kodott be, nyugodtan nevezhetjük a háborús periódus utolsó, még viszonylag „pacifikus” körülmények kö­zött lebonyolított csatározását a „visszacsatolt” egye­sületek legsikeresebb időszakának. A következő idény viadalaira mindössze 12 budapes­ti osztag nevezett, nem is tekinti hivatalosnak a „szak­ma". Az 1944-45-ös bajnokságnak 16 klub vágott neki, közöttük az abszolút újonc Ungvári AC. Vészes ütemben közeledett a front, egyesek három, mások négy kört is maguk mögött tudtak már, aztán az MLSZ „hadibajnoksággá” nyilvánította az egészet, és a vidékiek azon már nem vehettek részt. Amikor az említett szükségintézkedésre sor került, a NAC öt ponttal állt a második helyen (veretlenül), míg az UAC nyeretlenül volt utolsó, a három meccsén rúgott három, kapott tizenhárom gólt. Néhány hónap múltával az egykori keleti végvá­runk élgárdáját Uzsgorodnak „keresztelte át” egy má­sik „élcsapat”, mehetett vissza a kisebbségi létbe, mi­ként a repatriált területek lakossága. Sorsukról újfent úgy döntöttek, hogy véleményükre senki sem volt kí­váncsi. Az etnikai határokat a győztesek húzták meg, és a XXI. században a referendumomban itt-ott érin­tett egyesületek utódai az ukrán, a szlovák, a román vagy a szerb ligákban rúgják a labdát. A miértre meg­válaszolni nem e rovat kompetenciája. Sándor Mihály A Nagyváradi AC a korszak egyik legjobb csapata volt

Next