Focivilág, 2003. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
2003-02-19 / 9. szám
27 A Nagyváradi AC volt labdarúgásunk első nem fővárosi bajnokcsapata A REVÍZIÓ sodrásában „ÁTKOZOTT AZ ÓRAMŰ, AMELYBEN NEM FORGATHATÓ VISSZA AZ IDŐ’ -VALLJA MEGINDÍTÓAN SZÉP MŰVÉBEN, A SZEKERCELÁRMÁBAN EDWARD STACHURA. A MI ROVATUNK AZ „IDŐGÉP” SEGÍTSÉGÉVEL KÍSÉRLETET TESZ A MÚLT TÖRTÉNÉSEINEK FELIDÉZÉSÉRE, MERT AMI FIZIKAI ÉRTELEMBEN LEHETETLEN, SZABAD GONDOLAT SEGÍTSÉGÉVEL MEGVALÓSÍTHATÓ. 1938 februárjának közepén Hitler Berlinbe rendelte az osztrák kancellárt, Schuschniggot, és ultimátumszerű utasításokat nyújtott át neki. Ausztria sorsa megpecsételtetett, a III. Birodalom kinyújtotta feléje mohó karmait. (Bizonnyal nem lehet véletlen, hogy pontosan 65 esztendeje mondta el híres beszédét gróf Bethlen István a képviselőházban. A XX. század véleményem szerint legkarizmatikusabb honi államférfiúja kifejtette, ellenzi a zsidókérdés német mintára történő „rendezését”, valamint azt is, mennyire aggasztják a politika színterén végbemenő tendenciák, kivált a szélsőjobb aktivizálódása. Le is tartóztatta a rendőrség a Nemzeti Akarat Pártja vezérét. Szálasi Ferencet szinte azon melegében.) A március fordulóján lezajlott Anschluss egyfajta láncreakció beindulását eredményezte, amely jelentős mértékben érintette az 1920. június 4-én a Kis-Trianonpalotában aláírt szerződés által másoknak ítélt, utóbb csak „irredentának” (fel nem szabadítottnak) nevezett területeinket. Ez a cikk arról a korszakról szólna, amelyet Szekfű Gyula szeretett „neobarokkosnak” megfesteni, mert egyfajta letűnt külsőségekben aposztrofálta önmagát, míg Szabó Zoltán ugyanezt a külcsínt „cifra nyomorúságnak" látta és láttatta. A megcsonkított nemzet logikusan kényszerült revíziót hirdetni és követelni, soha bele nem nyugodva Clemenceau és társai a magyarságot sújtó, a népek önrendelkezési jogára, a wilsonizmusra cinikusan ügyet sem vető békediktátumába, és az első bécsi döntést követően a Felvidéken (1938. november), Kárpátalján, Ruténföldön, Észak-Erdélyben (második bécsi döntés: 1940. augusztus 30.), majd a Délvidéken (a Jugoszlávia elleni támadás nyomán) sikerült is „országgyarapító” igényeit részben realizálnia. Persze ami számunkra „visszatérésnek” minősült, az másoknak fájdalmas érvágást jelentett, de a történelem már csak ilyen öncélú, szeszélyes és kíméletlen „hisztérika”, különösképpen mifelénk, a Duna-medence környékén... A változások természetesen nem kerülték el labdarúgásunkat sem, a sportág 1938 júniusában históriája első nemzetközi sikerét könyvelhette el, ezüstöt szerezvén a franciaországi világbajnokságon. (Azon lehet vitatkozni, hogy az 1912-ben Stockholmban, a vigaszágon kibrusztolt első hely mennyit ér valójában, bár tudom, több sporttörténész sokra tartja azt a bravúrt.) A nácikkal nem szimpatizáló médiumok nem csekély malíciával emelték ki, hogy az osztrák klasszisokkal (Stroh, Hahnemann, Schmaus, Mock, Neumer) „feldúsított” birodalmi tizenegy óriásit bukott, miután Svájc (az 1-1-et követő újrajátszásban) 4-2-re legyőzte a párizsi publikumot fasiszta karlendítéssel üdvözlő (vagy inkább hergelő?) „germán sasokat". A visszacsatolt régió úttörő képviselője az NB I- ben a Kassai AC volt, az 1939-40-es bajnokságban debütált, elmondható összességében, hogy mindenhol kitüntető ovációval fogadta a szepesiek játékosait az „óhaza” közönsége, ettől függetlenül a 13. helyen végzett, tehát kiesett az évzáráskor. A következő évadban nem küzdött „irredenta társulat” a legjobbak divíziójában, viszont az 1941—42-es futamokon már három is indult, és a Nagyváradi AC az ötödik, az Újvidéki AC a tizenkettedik, a Kolozsvári AC a tizenharmadik posztján zárt, bent is maradt a triumvirátus. A Népszava 1939. augusztus 29-én hozza az NB II vasárnapi (augusztus 27.) eredményeit, azokból kiderül: a második vonalban a Füleki TC, a Munkácsi SE, a Kassai SC, az Ungvári AC, a Beregszászi FTC, a Losonci AFC, az Érsekújvári SE és az SK Rusj (ez a csapatnév számomra nem mond semmit, sajnos nem tudtam kideríteni állomáshelyét sem) masírozott. A Függetlenség 1939. december 5-én írja, hogy „erős küzdelemben gyönyörködhetett a kassai nézősereg". Megjegyzem halkan, másban nem is nagyon lelhette kedvét, miután a fővárosi Elektromos sima 4-2-vel távozott a Hernád-partiak barlangjából. Idéznék a Magyar Nemzet 1941. május 28-án utcára került példányából: „A Ferencváros-Erdély-válogatott mérkőzés vasárnap a népligeti diákstadionban kerül döntésre. Hogy miért nem az FTC pályáján, ugyan ki tudná megmondani? Úgy látszik, az MLSZ a pályabért akarja megtakarítani?” A Kis Újság 1941. június 23-án (a Szovjetunió elleni általános invázió másnapján) tudatja - pontosan úgy írom, miként egykori kollégáim, azaz nem helyesírási vagy egyéb bakikat (!) tapasztalhat a kedves olvasó. „a bécsi Rapid nyerte Németország labdarúgó-bajnokságát, a döntőben 4-3-ra nyert a berlini Schalke ellen”. (Nem rossz a „berlini” jelző sem, hát még a „Schalke” (így) alany! A Hertha meg nyilván Gelsenkirchenben játszott anno... S. M.) A Népszava szeptember 2-án említi a Kolozsvári EAC-ot (az ottani egyetem alakulatát), a Nagyváradi Törekvést és a Szabadkát mint a másodosztály eminenseit, a Magyar Nemzet október 3-án arról referál, mily jelentős számban készülnek Budapestre utazni az újvidéki drukkerek, akik az Üllői úton sem hagyják magukra az OAC labdarúgóit. Az 1942-43-as tusákat a Partium büszkesége, a NAC ezüstéremmel teljesítette, hogy aztán a következőben aranyéremmel koronázza meg áldásos munkálkodását. Korábban nem fővárosi formáció még sohasem nyerte el az irigyelt titulust, a „magyar Birmingham” kedvence ebben pionír volt. Több kitűnősége később a nemzeti szelekciónkat erősítette, mint például a vérzivataros idők egyik legszínesebb egyénisége. Bodola Gyula, aztán Kovács II József, Kovács I Miklós, Mészáros Ferenc, Perényi (Pecsovszky) József vagy Sárvári (Spielmann) Ferenc. Rónay Ferenc tréner és dr. Krüger Károly menedzser legénysége 13 pontot vert a második helyezett Fradira. „Vajon mekkora fölénnyel nyer a NAC, ha játékosai nem szerették volna annyira a bort?!” - teszi fel a költői kérdést drága barátom, Oroszhegyi Károly egyik írásában. Nála jobban aligha ismerheti szakember a transsylvaniai és romániai sportot, aktív részese (maga is futballozott, ifjúsági válogatottságig vitte odaát, kosarazott is), átélője volt az eseményeknek, majd azok leghitelesebb krónikása is Karcsi bácsi lett. Vétek volna kifelejteni a pazar eredménysorból a „kincses" Kolozsvár remeklését, bronzot tehetett a vitrinjébe, majd a kupadöntőkben kétszer is megszorongatta az FTC mundérját. A „zöldek” csupán az újrajátszott fináléban tudták elvinni az Opata Zoltán mester által irányított KAC (Márki - Szaniszló II. Vass. Radnai. Pál. Csákány. Farkas. Kovács IV. Füstös. Váczi. Bonyhádi) elől a serleget (a 2-2 után 3-1 a IX. kerületiek javára). Mivel az 1943-44-es torna első hatosába három „hazakerült egység” (az Újvidéki AC hatodik lett) furakodott be, nyugodtan nevezhetjük a háborús periódus utolsó, még viszonylag „pacifikus” körülmények között lebonyolított csatározását a „visszacsatolt” egyesületek legsikeresebb időszakának. A következő idény viadalaira mindössze 12 budapesti osztag nevezett, nem is tekinti hivatalosnak a „szakma". Az 1944-45-ös bajnokságnak 16 klub vágott neki, közöttük az abszolút újonc Ungvári AC. Vészes ütemben közeledett a front, egyesek három, mások négy kört is maguk mögött tudtak már, aztán az MLSZ „hadibajnoksággá” nyilvánította az egészet, és a vidékiek azon már nem vehettek részt. Amikor az említett szükségintézkedésre sor került, a NAC öt ponttal állt a második helyen (veretlenül), míg az UAC nyeretlenül volt utolsó, a három meccsén rúgott három, kapott tizenhárom gólt. Néhány hónap múltával az egykori keleti végvárunk élgárdáját Uzsgorodnak „keresztelte át” egy másik „élcsapat”, mehetett vissza a kisebbségi létbe, miként a repatriált területek lakossága. Sorsukról újfent úgy döntöttek, hogy véleményükre senki sem volt kíváncsi. Az etnikai határokat a győztesek húzták meg, és a XXI. században a referendumomban itt-ott érintett egyesületek utódai az ukrán, a szlovák, a román vagy a szerb ligákban rúgják a labdát. A miértre megválaszolni nem e rovat kompetenciája. Sándor Mihály A Nagyváradi AC a korszak egyik legjobb csapata volt