Fogorvosi Szemle, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1909-03-01 / 1. szám

időt igényel , sőt még a hosszú kezelés mellett is gennyes folyamatoknál a genny tönkreteszi a fog gyökhártyáját, még magát a gyökcsúcsot is, és a gyógyítás eredménytelen ma­rad, mert a fog s a körülötte fekvő szövetek mindegyikéhez teljes lehetetlen hozzáférni anélkül, hogy az ember a fogat fel ne áldozza. Ezen nehézségekkel szemben ideánkat meg­valósítandó, nem szerekben kerestük a megoldást, hanem sebészi utón , vagyis olyan helyzetet igyekeztünk teremteni, amely által mindenüvé hozzáférhetünk és a kezelést lehető­leg egy ülés alatt végezhetjük el. Erre más mód nem állott rendelkezésünkre, mint az, hogy a beteg fogat extraháljuk, s akkor mind a benne levő, mind az őt körülvevő szövetekben előforduló kóros anya­gokat könnyen távolíthatjuk el s az így megtisztított fogat visszahelyezve, minden további kezelés nélkül belegyógyulni engedjük. Éppen ezen időtájt, mikor ezen eljárásokon gon­dolkodtunk, egyikünknek alkalma nyílt az 1900. évi párisi international orvosi kongresszuson Amoedo dr.-tól egy fog­­plantatiot látni. A jeles búvár ugyanekkor bemutatott egy nőt, akinek egy implantált felső praemolárisa már több év óta teljesen megfelelt élettani feladatának. Ez még inkább megerősítette bennünk a reményt, hogy feltevéseinkben nem fogunk csalódni s mindjárt itthon meg­kezdtük a fog­ plantatiókat. Mielőtt azonban ezek leírásába fognánk, helyénvalónak találjuk megemlíteni azt, hogy ezekhez minden előzetes tanulmány nélkül fogtunk hozzá s csak midőn már kísér­leteink között igen érdekes esetek voltak, s számra nézve a 100-at meghaladtuk, tanulmányoztuk át a plantatiókról szóló irodalmat. Tettük pedig ezt azért, nehogy mások el­járása által esetleg befolyásolva, kísérleteinknek más irányt adjunk. Magunk neveztük el a különböző plantatiókat is. A legegyszerűbb eljárás volt a replantatio; ez azon eljárás, midőn ugyanazon fogat extractio után megtisztítva, bizonyos kezelés mellett ismét visszahelyezzük eredeti helyére. Replan­­tatiónak addig nevezzük a műtéti eljárást, míg a fogmeder­­nyújtvány helye be nem gyógyult, mert ha már új helyet

Next