Fogorvosi szemle, 1995 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
Fogorvosi Szemle 88. 3—8. 1995. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza (igazgató: dr. Szabó Csaba), fogászati szakrendelés, Nagykanizsa. A teljes lemezes fogpótlás terhelhetősége és kiterjesztése. DR. POLGÁR JÓZSEF A teljes lemezes fogpótlás funkcióképességét rögzítettsége és terhelhetősége határozza meg. A fogpótlás adaptációs időszakában kialakul az a rágótevékenység, melynek során a rágóizmok maximális határként a nyálkahártya-csont alapzat fájdalomküszöbéig terhelik a teljes protézist. Gyakorlati tapasztalatok is alátámasztják, hogy jól kiterjesztett alaplemezű protézis azonos rágóerőnagyságot feltételezve kevesebb terhelést ad az egységnyi felületre, mint a nem megfelelő kiterjesztésű. Ezen túlmenően, azonos nagyságú őrlőfelület esetén jobb hatásfok feltételezhető rágáskor, mert kedvezőbb a teherátadó felület-rágófelület hányadosa. Gyakorlati szempontból fontos kérdésként merül fel, hogy az alaplemez-felület nagyságából meghatározható-e a terhelhetőség mértéke? Irodalmi áttekintés A szabálytalan felület meghatározására Kovács D. és Kaán [13] a planiméteres és súlyméréses módszert ajánlották. Polgár és Fodor [16] ismert átmérőjű golyókkal való felületborításos eljárásának az az alapja, hogy a golyók köré hatszög szerkeszthető, és a sugár segítségével azok területe megadható. A golyók számának ismeretében a felület kiszámítható. Komári és Varga [12] viaszlemezkékkel való felrakást, a viasz térfogatából felületszámítást ismertetett protetikai vizsgálatok céljára. A számítógépek ezen a területen is megjelentek: elsők között Wallenberger-Pachaly [21] alkalmazott számítógépes mérést a fogatlan állcsont protetikailag felhasználható felületnagyságának mérésére. Eredeti módszerük szerint a szabálytalan felület adatait mechanikus mérőműszerrel mérték, és a számítógép a megfelelő program alapján ezekből számította ki az eredményt. Újabban a szabálytalan felület adatait nem mechanikusan, hanem lézer segítségével nyerik. A rágóerő mérésével Borelli (1681) óta számos közlemény foglalkozott . Az alkalmazott mérőeszközök két nagy csoportba oszthatók. A mechanikus eszközök csoportjába tartozik a kétkarú rugós mérőeszköz, a gnatodinamométer és az olajos manométer [20]. Az elektromos mérőeszközök az 1950-es években jelentek meg. Működésük alapja az indukált áram [4, 20], a kapacs- Érkezett: 1994. augusztus 23. Elfogadva: 1994. december 6. 3