Fókusz, 1984 (14. évfolyam, 1-25. szám)
1984-04-18 / 8. szám
2 FÓKUSZ Felszabadulásunk ünnepén Mint az országban mindenütt, a MOM törzsgyárában is megünnepelte a kollektíva felszabadulásunk 39. évfordulóját. A reggeli órákban minden üzemben, osztályon röpgyűléseken emlékeztek meg hazánk felszabadításáról, délután három órakor a Csörsz-parkban igen sokan részt vettek a koszorúzási ünnepségen, s ezt megelőzően jó néhányan — kitüntetettként és meghívottként — részt vehettek a viszonylag szűkebb körű gyári ünnepségen. A kitüntetési ünnepség elnökségében helyet foglalt Gergely Attila ezredes, a Rendőrtiszti Főiskola tanszékvezetője, és dr. Katona Gézáné alezredes, a Főiskola pártbizottságának szervező titkára, valamint Bérczi Sándor, a XII. kerületi pártbizottság munkatársa. Vállalatunk kollektívájának képviseletében az elnökségben foglalt helyet Szita Ernő, a MOM pártbizottságának titkára, Balogh András vezérigazgató, Marosi Károly, a szakszervezeti bizottság titkára, Bartal János, a KISZ-bizottság titkára és Molnár Károly fejlesztési főmérnök, az ünnepi beszéd előadója. Molnár Károly beszéde elején egy irodalmi idézettel teremtette meg az ünnepség hangulatát, majd így szólt: Több generáció képviselője ül itt együtt. Van, aki népünk felszabadítását már érett emberként élte át, van, aki éppen ez idő tájt született, és ma már mind többen vannak, akik a 39 évvel ezelőtti történelmet csak elbeszélésből, s az írott szó nyomán ismerik meg. Abban viszont mindannyian egyek vagyunk, hogy ma már szabadon élünk, gondolkodunk és cselekszünk. Az előadó visszatekintett a felszabadulást megelőző nehéz időkre. A Kommunista Párt vezetősége 1944. október 15. után legfontosabb feladatának a szétszórt antifasiszta erők egyesítését és a tömegek mozgósítását tekintette. Október 28-án a magyar néphez intézett röpiratban, a Nyílt levélben megfogalmazta: legdöntőbb, legnagyobb, legfontosabb feladatául: a munkásság és honvédség közös harci frontjának kié ítése ... A honvédség és munkásság együttműködése alapján a fegyveres nemzeti ellenállás partizán csoportjainak megszervezése! Molnár Károly ezután elmondta, hogy miként hiúsult meg az országossszefogás terve, miként szenvedtek vértanúhalált a mozgalom vezetői. Szólt az Újpesten, Kőbányán, Kispesten, Pesterzsébeten, Rákoshegyen, Zuglóban, Rákospalotán, Óbudán, Angyalföldön, s távolabb — Miskolcon, Diósgyőrött, Karcagon, a Mecsekben és a salgótarjáni szénmedencében — vívott partizánharccokról. Beszélt a szovjet vezetés szándékáról, hogy megmentik Budapestet a harcokkal járó rombolástól, s elmondta, miként gyilkolták meg a németek a fehérzászlós szovjet parlamentereket. Száraznak tűnő, de ékesen szóló adatokkal illusztrálta, mit jelentett ez idő tájt fővárosunk lakóinak a napi 15 dekás kenyérfejadag, az élelmiszerhiány, a feketepiac, az általános hadkötelezettség, a sok lakás pusztulása. A felszabadítók hősiességét méltatta, majd így fejezte be: Európában nem szóltak többé a fegyverek. Békében sikerült romjaiból felépíteni az országot, tízmillió embernek nyugodt megélhetést biztosítani. Gyermekeink félelem nélkül nőnek fel. Nem ismerik a kizsákmányolást, a megaláztatást, a jövőnk népünk szorgalmától és a békétől függ. Az ünnepi megemlékezés után sor került a kitüntetések átadására. Bejelentették, hogy a Munka Érdemrend bronz fokozatát Ábel István átvehette az Ipari Minisztériumban, s Korbuly Péter az ünnepség időpontjában veszi át a Parlamentben. A Budapestért zászlót — melyet a kultúrház érdemelt ki — Óvári István vette át a kerületi tanácsban. A kiváló műnkért miniszteri kitüntetést Bérces Árpád, Csíki József, Fülöp Dezső, Hellebrandt Imre, Horváth Károly, Kun Sándorné, Martonyi Pálné, Meichl Ferenc, dr. Mészáros József és a dunaújvárosi Darai Jenő érdemelte ki. (Összeállításunk a 2—3. oldalon.) Molnár Károly A kerületi pártbizottság titkárai megkoszorúzzák tónuk emlékművét felszabadt-A szovjet nagykövetség munkatársai leróják kegyeletüket Baráti üdvözlet a moszkvai óragyárból Csaknem két évtizede tart már a MOM-dolgozók és a moszkvai 1. számú Kirov Óragyár dolgozóinak kapcsolata, barátsága. A hagyományoknak megfelelően, hazánk felszabadulásának évfordulóján is üdvözölték az óragyáriak a MOM közösségét. Táviratuk így szól: Kedves elvtársak! A fasiszta német megszállás alól felszabadult Magyarország nemzeti ünnepének alkalmából sok szeretettel üdvözöljük Önöket és vállalatuk kollektíváját az 1. sz. Moszkvai Óragyár egész kollektívája, szakszervezete, párt- és Komszomol-szervezete nevében. A Szovjet Hadsereg 39 évvel ezelőtt űzte ki Magyarország területéről a fasiszta német megszállókat, így a magyar nép történetében új, fényes korszak kezdődhetett el. A felszabadulás óta eltelt időszak alatt kölcsönösen hasznot hozó együttműködés bővült és erősödött. őszintén örülünk a magyar nép szocializmus építésében elért sikereinek és meg vagyunk győződve arról, hogy barátságunk népeink javára tovább erősödik. Még egyszer köszöntjük Önöket és a vállalat kollektívájának a munkában sok sikert, az életben örömet és boldogságot kívánunk! N. F. Platovov gyárigazgató N. N. Nyikolajev, a pártbizottság titkára V. P. Szárgin, az szb titkára N. M. Filatova, a Komszomol-bizottság titkára G. I. Minyejev, az SZMBT elnöke A feladat és egy „kis" plusz a kisségért Korbuly Péter mechanikai műszerész a budapesti törzsgyárban, a 19-es osztályon. Április 3-án a Parlamentben Losonczi Páltól, az Elnöki Tanács elnökétől átvehette a Munka Érdemrend bronz fokozatát. — Milyen érzés volt? — Nagyon jó, de nehéz ezt megfogalmazni. Ilyen fiatalon, 35 évesen, ilyen magas kitüntetésben részesülni, nem túl gyakori dolog. Sokan megélik a nyugdíjazást anélkül, hogy ilyen megtiszteltetésben lenne részük. Ez fokozottan emeli az értékét. — Minek köszönhető, hogy önre esett a választás? — Erre azok tudnának jobban válaszolni, akik felterjesztettek a kitüntetésre. Az bizonyos, hogy sosem hiányoztam, vezetőimmel nem volt összetűzésem, s a rám bízott feladatokat mind mennyiségben, mind minőségben mindig igyekeztem a lehető legjobban megoldani, elvégezni. — Mióta dolgozik a MOM- ban? — 1968-ban végeztem el a szakközépiskolát, azóta egyfolytában itt dolgozom, ezen az osztályon. Elég sok társadalmi munkát végeztem. A KISZ-ben kezdtem, s már 1975-ben megkaptam a KISZ Központi Bizottságának dicsérő oklevelét. Mind a mai napig tagja vagyok a KISZ-nek, s természetesen a pártnak is. 1975-től 1980-ig tagja voltam a vállalat KISZ-bizottságának, s eközben alapszervezeti titkárként is tevékenykedtem a KISZ-ben. Jelenleg a vállalati pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottságnak vagyok a tagja, itt is igyekszem erőmhöz, képességeimhez mérten a legtöbbet nyújtani. Korábban kétszer kaptam meg a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1980-ban pedig a Kiváló munkáért ágazati kitüntetést is. — Mit szóltak a kitüntetéshez a családban és az osztályon? — A családban egyértelműen örültek neki, s a munkatársak is gratuláltak. Az osztálynak sokat köszönhetek, mert minden lehetőséget megadtak ahhoz, hogy ilyen színvonalon dolgozhassak, s éveken át biztosították a szükséges időt a társadalmi munkák végzéséhez is. Voltam ugyanis szemináriumvezető, három évig ifjúsági vitakörvezető; elvégeztem a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetem három éves tagozatát. Jelenleg mesterszakmunkás tanfolyamra járok. Mindehhez, bizony nem kevés idő kellett, s talán szerénytelenség nélkül mondhatom, tennivágyás is. — Tervei? — Szeretnék mindenképpen megfelelni ennek a megelőlegezett magas kitüntetésnek, mert mint említettem, nagyon fiatalon, szinte előlegként kaptam meg. Lényegében tehát azt szeretném, hogy mind az osztályon a gazdasági munkában, mind pedig a társadalmi funkciók ellátásában továbbra is megálljam a helyem, s ha lehet, egy fokkal mindent jobban csináljak. — P — 1984. Április is. Óvári István átveszi a „Budapestért” zászlót Munka Érdemrend bronz fokozai Csak szívvel... Ábel István szerszámkészítő, a 11-es osztály dolgozója április 3-án az Ipari Minisztériumban átvette a Munka Érdemrend bronz fokozatát. — Mióta dolgozik a MOM- ban? — Azzal kezdeném, mióta dolgozom egyáltalán. 1943 óta, akkor szabadultam, előtte kisiparosnál voltam inas. A szakmát rendesen megtanultam. Így kerültem aztán 1950-ben a MOM-ba. Ez alatt a 34 év alatt mindig szerszámokat készítettem. Sokáig voltam szocialista brigádvezető. A szakszervezetben évtizedekig tevékenykedtem. 1956 előtt mint termelési felelős, utána gazdasági felelősként, a hatvanas évek végén pedig műhelybizottsági titkár lettem. Azóta is van állandó funkcióm, főbizalmi helyettes vagyok. 1971-től tagja vagyok a munkásőrségnek, rajparancsnoki beosztásban. — Párttagság? — Én pártonkívüli vagyok, nem is voltam soha, semmilyen pártnak a tagja. Lehet, hogy ez manapság furcsán hangzik, de részemről alkati dolog is. Mindig annyira lekötött a saját munkám, hogy a politikával keveset törődtem. — Nem panaszkodhatom, elég komolyan elismert szakember vagyok. Már régen, öt-hat alkalommal megkaptam a vállalati kiváló dolgozó kitüntetést, egyszer a Kohó- és Gépipar Kiváló Dolgozója kitüntetést is. Sok fiatalt tanítottam a szakmára, most is sok mindenben kikérik a véleményemet. Mit mondhatnék még? — Milyen szakma is ez a szerszámkészítéi ? — Nézze, mindennek alapja a szerszám, minden termék előállításához, legyen az gép, élelem vagy ruházat, szerszám kell. A szerszámmműhely mindig a gyár alapja, a szerszámkészítő pedig a szakma krémje, hiszen mindenhez értenie kell. A maiak közül is sokan értenek a köszörűhöz, esztergához, a maróhoz, gyaluhoz és így tovább. Így aztán csinálhatnak kivágó, sajtoló, öntő, műanyagformázó szerszámokat, olyat, amit éppen kell. — ön mostanában mivel foglalkozik? — Én az utóbbi időben műanyagfröccs-, présöntő és melegalakító szerszámokon dolgozom. Azelőtt 10-15 évig sajtoló szerszámokat csináltam. Nagyon szép szakma ez. De ezt csak szívvel lehet csinálni, nem úgy, hogy megtanultam, jól van, elbütykölgetek. — Sose gondolt, arra, hogy elmenjen kisiparosnak? Mások, kevésbé jó szakemberek milliomosok lettek. — Nem mondom, hogy nem jutott eszembe. De fiatalon nem volt rá lehetőségem, most meg már késő. Meg aztán műhelyt nyitni fillérekből nem lehet, ahhoz a régi időkben is sok pénz kellett, és jó összeköttetések. Úgy igazából sose vágytam arra az életre. Én megtaláltam itt a számításomat, anyagiakban is. Ez mindig biztos pénz volt. Úgy érzem, mind a mai napig, megbecsült dolgozója vagyok a Magyar Optikai Műveknek. Közvetlen vezetőimmel is jó a kapcsolatom. Nem, tulajdonképpen nem kívánkoztam el innen soha. — Mit szólt a kitüntetéshez a család, a kollektíva? — örült neki a feleségem is, a kollégák is gratuláltak. Mit tehetnék hozzá mindehhez? Csupán annyit, hogy mi is gratulálunk az 56 éves Ábel Istvánnak, akit ő 34 év alatt valóban kiváló, lelkiismeretes, precíz szakembernek ismert meg mindenki.