Föld és Szabadság, 1932 (3. évfolyam, 1-9. szám)
1932-01-01 / 1. szám
FÖLD ÉS SZABADSÁG ooldal mi ■Juj, aminek ára van és amiből az ország gazdasági helyzetét meg lehet változtatni, mert minél nagyobb jólétben él egy országnak a népe, annál jobb az állam gazdasági helyzete is. A mi igazságaink hódítottak és mindig hódítani is fognak. Nincs tehát más út, mint visszatérni a földhöz. Magyarország sem lehet kivétel. Itt is a kisbirtokosok kezébe kell adni a földet, hogy műveljék és termékeivel gyarapítsák a nép javait és maguknak emberséges sorsot teremtsenek. Oroszországban egy képviselő a háború alatt ezt mondta a cárnak és kormányának: „Akármit csináltok, nekünk itt, ezen a földön kell hogy földet juttassatok, mert más földgolyóra mi nem mehetünk.“ Mi is ezt mondjuk. Mi Magyarországon akarjuk a földreformot. Ezt követeli a szociáldemokraták agrárprogramja is. Akármit csinál a mai kormány és az utána jövő kormány, akárhogy okoskodnak a földbirtokosok, a főhercegi családok és az egyház is, higgyék el, hogy nekünk, magyar földműveseknek, ebből a földből kell hogy adjanak. A földreformot, akarva, nem akarva, előbb-utóbb itt kell megcsinálni és minden ellenállás ellenére meg kell szüntetni a hitbizományok, az egyházi javak és a nagybirtok rendszerét. Az igazság útban van és mi ezért az igazságért harcolunk, élünk és küzdünk, Új Magyarország, a nép jóléte és java csak ezen keresztül valósítható meg. Érdemes érte üldöztetést elszenvedni, áldozatokat hozni és keményen harcolni. A világon c sillig a nép mindig áldozatokkal és harcokkal vívta ki magának sorsa javulását. Most is csak ez az útja. Ezért kell szocialistának lenni és mi ezért vagyunk szocialisták! Mi történik az oroszországi falvakban? írta: Dániel Arnold II. Alapszabályaik szerint azok a közös földművelést folytató egyesületek, amelyekbe az orosz kommunisták a kisgazdákat belekényszerítik, szövetkezetek volnának. Csak az a baj, hogy a tagok a vezetőséget nem választhatják szabadon, hanem nyílt szavazással el kell fogadniok azt a vezetőséget, amelyet a hatóság rájuk erőszakol. Tehát a kisgazdák, ha összetették földjeiket közös szövetkezeti birtokká, azután már nem a maguk gazdái, hanem függenek egy olyan vezetőségtől, amelyet igazában nem is maguk választottak. Ha ez a helyzet nem tetszik az egyes tagnak: kiléphet a szövetkezetből, de ebben az esetben a szövetkezetre ráírt vagyonának csak körülbelül felét kapja vissza az alapszabályok szerint. Tehát a legtöbb tag inkább bennn marad a „szövetkezetben“ és szót fogad a vezetőségnek. Annak pedig első dolga, hogy gazdatisztet, raktárnokot, munkavezetőt alkalmaz a nagy közös gazdaságban és csak természetes, hogy az ilyen gazdatiszti és egyéb hivatalokba a kolhoz-vezetőségek mindenekelőtt saját kommunista barátaikat ültetik. Sőt a vezetőség rendszerint még fölösleges hivatalokat is szervez a szövetkezet terhére, csakhogy minél több emberét legyen hova beültetnie. Míg előzőleg a kisgazdáknak amúgy is túl kicsiny termésükből csak magukat és családjukat kellett táplálniuk, most el kell tartaniuk a közösségbe szervezett falu szépszámú hivatalnokait is. A baj még nem volna akkora, ha a falu határa azután, hogy közös birtokká összerakták, nagyon sokkal többet teremne, mint azelőtt, mert akkor jutna is, maradni is. Nem lehet azt mondani, hogy ez irányban :az orosz kényszerfaluközösségek haladást ne hoztak volna. A kommunista kormány nagy traktorállomásokat szervez — egyet-egyet minden 50—100 falunak — és ezek az állomások traktorjaikkal és egyéb gépeikkel segítenek fölszántani és másképpen is megművelni a közösséggé szervezett faluhatárokat. Ezek bevetett földjéből 1929/30- ban egyhatodrészt, 1930/31-ben pedig már egyharmadrészt traktor szántott föl. Az orosz falvak határában rendszerint sok silány közlegelő és egyéb rossz föld van, amelyet igaerővel nem volt érdemes művelni, de traktorral érdemes. Ilyen és még más okoknál fogva a közösséggé szervezett falvakban nagyobb lett a termelés, mint azelőtt volt. De nem olyan mértékben, hogy a földművesek helyzete javult volna, azok most is olyan földhöz ragadt szegények, mint voltak. Mert amennyivel több lett a termelés, annak javarészét megeszik a közös falugazdaság tisztviselői és még azonkívül meg kell fizetni a szovjet kormány követeléseit is. Mert az nem ingyen, hanem drágít áron adja a traktor- és egyéb gépmunkát. Sok faluközösség hitelt is kapott a kommunista kormánytól: gépek beszerzésére, közös gazdasági épületekre, nemesített vetőmagra stb. Az új felszerelések révén nagyobbodott is a termelés eredménye, de nem elegendőképpen, úgyhogy az új hitelek szörnyű teher gyanánt nyomják a közösséggé szervezett falvakat. Sok esetben nem is tudják a hitelt visszafizetni, úgyhogy a kommunista kormány legújabban jórészt azért, mert sok ilyen követelését nem tudja behajtani, pénzügyi nehézségekbe jutott. Az új fölszerelések különösen azért nem fizetődnek ki valami nagyon jól, mert a közösséggé szervezett falu gazdatisztjei és egyéb vezetői rendszerint nem nagyon jól értik a dolgukat, továbbá azért sem, mert maguk a földművesek a közös birtokon, ahol munkájukért napszámot kapnak a „szövetkezettől“, nem dolgoznak olyan igyekvéssel, mint előzőleg a maguk kis birtokán. Húzzák a munkát, hogy több napra kapják a napszámot. Erre a magatartásra kényszerülve is vannak. Mert azt nem remélhetik, hogy a közös gazdaság nyereségéből — föltéve, hogy van nyereség — ők is részesüljenek. Az év végén a gazdálkodás eredményéből a vezetőség megfizeti a hivatalnokok járandóságát, törleszti a kormánytól kapott hiteleket és egyéb tartozásokat, és ha még azután marad nyereség, azt a szétoszthatatlan közös alapok növelésére és azontúl mindenféle közcélra fordítják, csak éppen hogy a tagok vagy semmit, vagy egy csekélységet kapnak belőle. Voltaképpen a tagoknak a közös nagy birtokból, amelyet földjeikből összeraktak, alig van egyéb jövedelmük, mint a napszám.