Föld és Szabadság, 1932 (3. évfolyam, 1-9. szám)

1932-01-01 / 1. szám

FÖLD ÉS SZABADSÁG ooldal m­i ■Juj, aminek ára van és amiből az ország gazdasági helyzetét meg lehet változtatni, mert minél nagyobb jólétben él egy ország­nak a népe, annál jobb az állam gazdasági helyzete is. A mi igazságaink hódítottak és mindig hódítani is fognak. Nincs tehát más út, mint visszatérni a földhöz. Magyarország sem lehet kivétel. Itt is a kisbirtokosok kezébe kell adni a földet, hogy műveljék és termékeivel gyarapítsák a nép javait és maguknak ember­séges sorsot teremtsenek. Oroszországban egy képviselő a háború alatt ezt mondta a cárnak és kormányának: „Akármit csináltok, nekünk itt, ezen a földön kell hogy földet juttassatok, mert más földgolyóra mi nem mehetünk.“ Mi is ezt mondjuk. Mi Magyarországon akarjuk a földreformot. Ezt követeli a szociáldemo­kraták agrárprogramja is. Akármit csinál a mai kormány és az utána jövő kormány, akár­hogy okoskodnak a földbirtokosok, a főhercegi csal­ád­ok és az egyház is, higgyék el, hogy nekünk, magyar földműveseknek, ebből a föld­ből kell hogy adjanak. A földreformot, akarva, nem akarva­, előbb-utóbb itt kell megcsinálni és minden ellenállás ellenére meg kell szün­tetni a hitbizományok, az egyházi javak és a nagybirtok rendszerét. Az igazság útban van és mi ezért az­ igaz­ságért harcolunk, élünk és küzdünk, Új Ma­gyarország, a nép jóléte és java csak ezen keresztül valósítható meg. Érdemes érte ül­döztetést elszenvedni, áldozatokat hozni és keményen harcolni. A világon c sillig a nép mindig áldozatokkal és harcokkal vívta ki magának sorsa javulását. Most is csak ez az útja. Ezért kell szocialistának lenni és mi ezért vagyunk szocialisták! Mi történik az oroszországi falvakban? írta: Dániel Arnold II. Alapszabályaik szerint azok a közös föld­művelést folytató egyesületek, amelyekbe az orosz kommunisták a kisgazdákat belekény­­szerítik, szövetkezetek volnának. Csak az a baj, hogy a tagok a vezetőséget nem választ­hatják szabadon, hanem nyílt szavazással el kell fogadniok azt a vezetőséget, amelyet a hatóság rájuk erőszakol. Tehát a kisgazdák, ha összetették földjeiket közös szövetkezeti birtokká, azután már nem a maguk gazdái, hanem függenek egy olyan vezetőségtől, ame­lyet igazában nem is maguk választottak. Ha ez a helyzet nem tetszik az egyes tagnak: ki­léphet a szövetkezetből, de ebben az esetben a szövetkezetre ráírt vagyonának csak körül­belül felét kapja vissza az alapszabályok sze­rint. Tehát a legtöbb tag inkább bennn marad a „szövetkezetben“ és szót fogad a vezetőség­nek. Annak pedig első dolga, hogy gazdatisz­tet, raktárnokot, munkavezetőt alkalmaz a nagy közös gazdaságban és csak természetes, hogy az ilyen gazdatiszti és egyéb hivatalokba a kolh­oz-vezetőségek mindenekelőtt saját kommunista barátaikat ültetik. Sőt a vezető­ség rendszerint még fölösleges hivatalokat is szervez a szövetkezet terhére, csakhogy minél több emberét legyen hova beültetnie. Míg elő­zőleg a kisgazdáknak amúgy is túl kicsiny ter­mésükből csak magukat és családjukat kellett táplálniuk, most el kell tartaniuk a közösségbe szervezett falu szépszámú hivatalnokait is. A baj még nem volna akkora, ha a falu ha­tára azután, hogy közös birtokká összerakták, nagyon sokkal többet teremne, mint azelőtt, mert akkor jutna is, maradni is. Nem lehet azt mondani, hogy ez irányban :az orosz kényszer­­faluközösségek haladást ne hoztak volna. A kommunista kormány nagy traktorállomáso­­kat szervez — egyet-egyet minden 50—100 falu­nak — és ezek az állomások traktorjaikkal és egyéb gépeikkel segítenek fölszántani és más­képpen is megművelni a közösséggé szervezett faluhatárokat. Ezek bevetett földjéből 1929/30- ban egyhatodrészt, 1930/31-ben pedig már egy­­harmadrészt traktor szántott föl. Az orosz falvak határában rendszerint sok silány köz­legelő és egyéb rossz föld van, amelyet iga­erővel nem volt érdemes művelni, de traktor­ral érdemes. Ilyen és még más okoknál fogva a közösséggé szervezett falvakban nagyobb lett a termelés, mint azelőtt volt. De nem olyan mértékben, hogy a földművesek helyzete javult volna, azok most is olyan földhöz ra­gadt szegények, mint voltak. Mert amennyivel több lett a termelés, annak javarészét megeszik a közös falugazdaság tisztviselői és még azonkívül meg kell fizetni a szovjet kormány követeléseit is. Mert az nem ingyen, hanem drágít áron adja a traktor- és egyéb gépmunkát. Sok faluközösség hitelt is kapott a kommunista kormánytól: gépek be­szerzésére, közös gazdasági épületekre, nemesí­tett vetőmagra stb. Az új felszerelések révén nagyobbodott is a termelés eredménye, de nem elegendőképpen, úgyhogy az új hitelek szörnyű teher gyanánt nyomják a közösséggé szerve­zett falvakat. Sok esetben nem is tudják a hitelt visszafizetni, úgyhogy a kommunista kormány legújabban jórészt azért, mert sok ilyen követelését nem tudja behajtani, pénz­ügyi nehézségekbe jutott. Az új fölszerelések különösen azért nem fizetődnek ki valami nagyon jól, mert a közös­séggé szervezett falu gazdatisztjei és egyéb vezetői rendszerint nem nagyon jól értik a dol­gukat, továbbá azért sem, mert maguk a föld­művesek a közös birtokon, ahol munkájukért napszámot kapnak a „szövetkezettől“, nem dol­goznak olyan igyekvéssel, mint előzőleg a ma­guk kis birtokán. Húzzák a munkát, hogy több napra kapják a napszámot. Erre a magatar­tásra kényszerülve is vannak. Mert azt nem remélhetik, hogy a közös gazdaság nyereségé­ből — föltéve, hogy van nyereség — ők is ré­szesüljenek. Az év végén a gazdálkodás ered­ményéből a vezetőség megfizeti a hivatalnokok járandóságát, törleszti a kormánytól kapott hiteleket és egyéb tartozásokat, és­ ha még az­után marad nyereség, azt a szétoszthat­a­tl­an közös alapok növelésére és azontúl minden­féle közcélra fordítják, csak éppen hogy a tagok vagy semmit, vagy egy csekélységet kapnak belőle. Voltaképpen a tagoknak a közös nagy birtokból, amelyet földjeikből összeraktak, alig van egyéb jövedelmük, mint a napszám.

Next