Föld és Szabadság, 1934 (5. évfolyam, 1-9. szám)

1934-01-01 / 1. szám

4. oldal FÖLD ÉS SZABADSÁG vetéseik kevesbítésével. Tegyük föl, hogy essen az úton fölemelnék rövid ideig a búza árát mázsánként 15—20 pengőre, de a többi gabona ára maradna 4, 6, 8 pengő, mi jönne ki ebből? Az jönne ki, hogy igen sok szegényebbféle em­ber a drága búza helyett inkább rozson, kuko­ricán, krumplin élne, úgyhogy ennek folytán a búzatermés túlságos nagy része jönne piacra és túl sok maradna belőle eladatlan, tehát a búza ára megint csak lemenne. Termeléskiseb­­bítéssel a fontos termények árát csak úgy le­het emelni, ha valamennyinek a termését egy­szerre kisebbítik. De ez megint nem megy úgy Magyarorszá­gon, ahogy az irányított gazdálkodást kigon­doló urak hiszik, ők azt mondják: Magyar­­országban 4—8 pengő a szemesgabona ára, de Németországban 20—30 pengő, azért, mert Né­metországban kevesebb gabona terem, mint amennyi a sűrű lakosságnak kell, úgyhogy oda okvetlenül be kell vinni gabonát. Ám ezt meg lehet akasztani a határon magas vámok­kal, így lehet ott a gabona árát 25—30 pengőre emelni. Tehát — azt mondják — kevesbítsük Mag­yarországon a termelést annyira, hogy itt is kevesebb ter van­jen, mint amen­nyi a népes­­pességnek kell, akkor itt is föl lehet emelni vámokkal a terményárakat. Úgy látszik, mintha egészen o­kosak volnának az urak, akik ezt így mondják. Pedig nem azok. A dolog ugyanis Magyarországon egészen másképpen áll. Magyarországon évente, az utolsó öt év át­laga szerint, 56 millió mázsa szemesgabona terem (beleértve a kukoricát). Fejenként és évenként a háború előtt átlag 582 kg gabona fogyott el táplákozásra, takarmányra és ipari célokra. Az országnak ezidőszerint 8.800.009 fő­nyi népessége, az 5­1 millió mázsa vetőmag beszámításával, 56­0 millió mázsa gabonát fo­gyasztana évente, vagyis már most is több gabonára volna szükség, mint amennyi terem, ha fejenként most is annyi fogyna, mint a há­ború előtt. Ám valósággal a munkabérek süly­­lyedése s általában a dolgozó néposztályok elszegényedése miatt az 1924/929. évek átlagá­ban a fejenkénti fogyasztás csak 482 kg-ot, az 1929/932. években csak 457 kg-ot tett ki. Ha tovább szegényedünk, lesüllyed a fogyasztás fejenként 420 vagy 400 kg-ra. Ennyit tesz ki most Kománnéban és Jugoszláviában. Ha azon­ban ennyire lesüllyed a fogyasztás, akkor vetőmaggal együtt csak kb. 42 millió mázsa gabona fogy el évente Magyarországon, ami csak mi része az 56 millió mázsányi termelés­nek. Vagyis, az országos szántóföldterületnek több mint 1/f­e vetetlenül kell hogy maradjon, ha az a cél, hogy kevesebb gabona legyen az országban, mint amennyi kell és hogy vámok­kal emelni lehessen az árát. Meg kell azonban gondolni: ha a földek egy­­része vetetlenül marad, akkor az országban o­lyan nagy lesz a nyomorúság,­­hogy még 420 vagy 400 kilogram gabona sem fogy el fejen­ként és évenként. Hiszen a kisgazdáknak alig lesz eladnivaló terményük, a földmunkások közül pedig még több marad munka nélkül, mint most; és mivel a földművesnép még annyi iparcikket sem vásárol majd mint most, még növekedni fog az ipari munkanélküliség, s a kisiparosok keresetnélkülisége. A mezőgazda­­sági termeléscsökkentés csak fogyasztáscsök­­kentést eredményezhet, ezen az úton a ter­ményárakat emelni nem lehet. Szinte érthetesen, hogy gondolhattak ki ilyen kevéssé bölcs tervet és mikép tehette azt magáévá kormányzati program gyanánt a miniszter? Az ugyan igaz, hogy a nagybirtoko­sok jövedelme sülyedőben van és gazdaságukat sohá fönntartani már nem tudják. De ha így áll a helyzet, hiába erőszakolnak kényszertár­sulást a kisgazdákra és termeléskisebbítést, ami úgyis ellenkezik a kisbi­rtok természeté­vel. Hiába akarják kevesbbíteni a föld termé­sét, amiből a dolgozó nép és maga az állam el­­segíteni ezúton nem fognak helyzetükön. Akkor már bölcsebb volna szétdarabolni a nagybirtokot és földet adni a népnek, az meg tudna rajta élni és tudna magán segíteni. Irányított gazdálkodásnak nevezik, tervgaz­daságnak csúfolják azt, amit akarnak. Majd lapunk jövő számában megírjuk, mit lehet csinálni tervgazdasági alapon, ha az a terv­­gazdaság nem a nagybirtokosok tervgazdasága a a termelés kisebbítésére és a nép nyomorítá­­sára, hanem szocialista tervgazdaság a terme­lés növelése és a nép gazdagítása végett. 1933 Végrehajtható-e a földreform? Ha az adófizetők lajstromát, valamint a kis­iparosok és kereskedők hitel­könyveit vizsgál­­ju­k, úgy találjuk, hogy a földreform útján éppen azok jutottak földhöz, akiknek az adójuk és egyéb tartozásaik, ha nem is teljes egészé­ben, de javarészt rendezve vannak. Fényes bizonyítéka ez annak, hogy bár nehezen mű­velhető és lakóhelyüktől távol eső földeket kaptak, eredményesen és helyesen gazdálkod­nak. De egyben figyelmeztetés is arra, hogy egy igazságos földreform ma már elodázhatat­lan. Mert a nagybirtok sem az adóját, sem egyéb tartozásait rendezni nem tudja, de a földnélküli munkások nagy tömegének sem tud munkát adni. Ez a körülmény az állam­­háztartás egyensúlyára is döntő befolyással van. Amikor a szocialista képviselők ennek a fontos kérdésnek az elintézését­ a parlamentben sürgetik, azt a választ kapják: „Nincsen rá fedezet“... Jól van! Ezt is elhisszük és tudo­másul vesszük. De bele nem nyugodhatunk, már csak azért sem, mert egy egészséges kis­­■biirtok­ létesítés és tervszerű telepítés nemcsak az­­ államháztartás egyensúlyát biztosítja, de a kisipart és kereskedelmet is megmentené a végpusztulástól. . Felvetődik tehát a kérdés: miként hajtható végre egy földreform a mai viszonyok között? Nagyon egyszerűen! Erre már van több példa. Tudniillik több községben egyes nagyobb bir­tokokat az igénylők között haszonbérbe kiosz­tottak. Ezek a bérlők a haszonbért pontosan fizetik s még emellett, ha szűkösen is, de meg­élnek, anélkül, hogy ínségmunkára szorulnának. Osszák fel tehát a nagybirtokokat és az igény­lők fizessenek a tulajdonosoknak haszonbért addig, amíg a mai súlyos gazdasági válság elmúlik. Ha ugyan egyáltalán elmúlik? Mert mi, szocialisták ebben nem hiszünk. Mert hiszen nem is annyira a gazdaság, mint maga a kapi­talizmus van válságban. És ez a válság, bár­hogyan is toldozzák, foltozzák és bármennyire is szeretnék, a kapitalizmuson belül nem csa­polható le. Itt nincs más kiút: a kapitalizmust fel kell váltania a szocializmusnak. Ezt a mun­kásságnak napirenden kell tartania és ezen cél elérésére szervezkedni, tömörülni, tanulni és harcolni kell. _ „ , ,, Svomádi. Harmati Mihály kovácsmester.

Next