Föld és Szabadság, 1935 (6. évfolyam, 1-9. szám)
1935-01-01 / 1. szám
2. oldal léves napszámból, az évi 150—200 pengős keresetedből. Hiszen ha hinni lehet a P. N. saját tudósítója értesülésének, ezzel a kormány „nagyjelentőségű földbirtokpolitikai reform“-ját segíted elő, amely „harcba kíván szállni az ország egyes részein elharapódzó egyke veszedelmével“. Tehát spóroljatok, nincstelenek, hogy erős gazdasági egyedek lehessetek. Mert ezen múlik a Gömbös-kormány telepítési politikájának és egyke elleni harcának sikere. Gazdasági cselédek vasárnapi munkaszünete A földművelésügyi miniszter 78.000/1934. számú leiratával felhívta a gazdálkodók figyelmét a gazda és a gazdasági cselédek közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1907. évi XLV. tc. 30. §-ának rendelkezésére, mely szerint a gazda köteles gondoskodni arról, hogy gazdasági cselédjének vasárnapon és a cseléd sátoros ünnepein munkaszünete legyen. Hogy gondoskodnak-e? Az egészen más kérdés. Mert ugyancsak erre a törvényre hivatkozva, föl lehet függeszteni a vasárnapi munkaszünetet. Ha akarom, vemhes ... A francia „gém“ írta: Tuba Károly. Előszedtem régi naplójegyzeteimet s bizonyos megilletődöttséggel lapozgatom, olvasgatom. Onnan írom ki az alábbi kis históriát.* 1914 augusztus 6. Ma ügyesbajos dolgokban Ács községben jártam. Az egész falura rátelepedett a nyári csendesség, csak ittott zúgott-búgott egy-egy cséplőmasina. Az uccákon gyerekek csivalyogtak, meg asszonyok jöttekmentek kisírt szemekkel, szomorúan. Férfinél alig is lézengett az uceán, „mind elvitték a legények elejét“. Dolgaim végeztével, délután visszaballagtam az állomásra. A rekkenő hőségben a falualatti fasoros utat választottam. Árnyas akáclombok borultak össze s napos fényfoltok táncoltak előttem végig az úton, amint a csintalankodó kóbor szellő rést ütött fejem fölött a sűrű lombokon. Az út mindkét oldalán sötétzöld, tömött pázsit kínált a fák alatt kedves pihenőt. Az út baloldalán, lent a völgyben a Concó-patak vize folydogált esetlen méltósággal. Az út kanyarulatánál kiszélesedett a víz, s a megritkított nádasban hófehér kacsák hápogtak, úszkáltak, tollászkodtak. A parton, vízbe állított lócákon asszonyok mostak, szanáltak, sulykolták az alsóruhafélét szaggatott ütemben. A gyereknép, fiúk, lányok vegyesen, pőrére vetkőzve, kedves vihogással hancúroztak, lubickoltak a vízben. Megálltam, el-elnézegettem a kedves képet. Messze volt még a vonatindulás. Leheveredtem hát az útmentén a puha gyepre. A kabátom belső zsebéből előhúztam az estilap legújabb kiadását és mohón ette két szemem a betűket, lázas izgalommal olvastam a háborús híreket, azt, hogy immár Angolország is megüzente a háborút Németországnak. „Ejh-ejh, a békeszerető, fránya angolja!“ — gondoltam magamban s bosszúsan kaptam föl a fejemet. Tekintetem éppen a víz partján öblögető asszonynépre esett, akik nagy titkolódzással súgtak-búgtak, s szinte szétrebbentek, mikor észrevették, hogy tekintetem rájuk szegeződött. Ösztönösen megéreztem, hogy suttogásuk tárgya én voltam. »SBI Tovább böngésztem az újságot és széles, nagykarimás kalapom alól észrevétlenül cia-ovapillantottam, miközben hosszú bajuszomat és franciás szakállamat meg-megcodoorintotam. Csakhamar észrevettem, hogy az asszonynép egyre izgatóóbban tárával valamit, majd egyenkint el-eltüredeznek a gyerekekkel együtt, mintha a föld nyelte volna el őket. Különös sejtelmem támadt, ami nem is csalt meg, mert egyszercsak a velem szemben húzódó út felől embercsoportot pillantottam meg. Elől férfiak vasvillával és mennykő nagy husángokkal fölfegyverezve. Utánuk ijedt asszonyok, gyerekek. Úgy tetszett, mint egy föllázadt, fenyegető csoport. Rögtön átláttam, mi van a fantáziáinkban. Tizenöt-húsz lépésnyire tőlem megálltak. Csak egy husángos atyafi indult felém. Én, persze, egészen belebújtam az újságomba, föl se pillantottam, vártam, hová fejlődnek az események. Az emberem megállt előttem és köszönt. — Jónanot ayon isten! Nem válaszoltam. Őkelme a másik oldalamra került. Megint megszólalt: FIELH ÉS SZABADSÁG Rendelet az aszály sújtotta vidékek gazdaadósságairól A rendelet lehetőséget nyújt arra, hogy a bíróság a védettség törlésére irányuló eljárás során az olyan gazdaadós kérelmére, akit az aszályk által sújtott vidéken gazdálkodásának általános eredményét súlyos mérvben csorbító aszálykor ért, a védettségi feljegyzés törlésének elrendelését legfeljebb 1935 szeptember 30-áig felfüggeszthesse, illetve az addig érvényben volt rendelkezések alapján engedélyezett ilyen természetű kedvezmény hatályát legfeljebb eddig a hatónapig meghosszabbíthassa. A bíróság olyan gazdandós kérelmére hozhat ilyen határozatot, aki a m. kir. adóhivatal tanúsítványával igazolja, hogy az 1934. évi földadójának legalább egyharmad részét aszálykár címén elengedték, vagy hogy ilyen mértékű adóelengedésnek lett volna helye, ha eziránti kérelmét kellő időben előterjeszthette volna. Lehetőséget biztosít ezenkívül a rendelet arra, hogy a bíróság olyan ingatlan tekintetében, amelynek védettségét a megszabott fizetések nem teljesítése miatt megszüntette, legkésőbben 1935 március 31-ig elhalaszthassa az árverést, amennyiben az adós igazolja azt, hogy a halasztás idejére járó, úgyszintén a védettség megszüntetése előtt és után elmulasztott szolgáltatásokat az érdekelt hitelezők az elhalasztáshoz hozzájárultak. Üzenet Andrásnak... Ha ! . . . a gallyak, hogy zörögnek, Megint a csendőrök jönnek. Kerted alatt elsétálnak, Bizony, András, rád vigyáznak Nem lopják a tyúkjaidat, Bundás most nem azért ugat. Figyelmeztet két vendégre, Ez dühös kötelessége. A kaput meg sem zörgetik. Csak a kutyát fenyegetik És csendesen, óvatosan Tovább mentük, nagy komoly’ Szuronyuk a puskavégen Villog, mint a hold az égen. A lobogó kakastollok Vájjon miről susoghat neki Hiszen azt ők is jó! tudák„ Hogy kunyhódban az Igazság S arca nekik láthatatlan. Soha ki nem kutatni Jók . . . Mintha ottan volnék s látnám: Nem babrálsz félve a lámpán. Nagyot ásilsz s mosyogva Fordulsz másik oldalnál a. Várallyay Jenő. (Budapest.) terjesszétek a 1935