Föld és Szabadság, 1939 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1939-02-01 / 1. szám

1939 k­at­asztserofáli­s kö­ve­t­kezemén­ye­i lesznek. Az évek hosszú során át hangoztattuk, hogy a nagybir­tok fönntartása, a kapitalizmus tobzódása, a parasztság nagy tömegeinek nyomora, a városi lakosság munkanélkülisége, a helytelen­­jövedelemmegoszlás — mindezek előbb-utóbb súlyos kö­vetkezményeikre vezetnek majd. Az egyik oldalon látjuk a dol­gozó osztályok nehéz sorsát, a másik oldalon pedig öt egyetem ontja az értelmiségi osztályhoz tartozókat, akik csaknem vala­mennyien állami vagy egyéb kezű­lettek hivatalaiban akarnak elhelyezkedni. Az évek folyamán a kormányok is érezték a problé­mák egyre növekvő súlyát. Ezért alkottak különböző látszattörvé­nyeket, de ezeket sohasem hajtot­ták végre. Ilyen körülmények között a kormány, felhasználva azt az alantas szenvedélyt, ame­lyet a közpénzekből táplált sajtó hizlalt fel, az úgynevezett zsidó­kérdés síkján akarta megoldani az összes súlyos és számára kel­lemetlen következményekkel jár­ható problémákat. Régi meg­győződésünk, hogy a „zsidókér­­dés“ nem vallási és nem faji kérdés, hanem gazdasági kér­dés ... (Helyeslés.) ... amíg eze­ket a problémákat nem tolják át a demagógia holtvágányára. Ott van a baj, hogy egyes vállala­toknál hat-hét embernek na­gyobb a jövedelme, mint a válla­latnál dolgozó kétszáz főnyi sze­mélyzetnek. (Ügy van! Ügy van!) A dolgozóknak teljesen közöm­bös, hogy zsidó vagy keresztény ü­l-e az igazgatói székben. (Per­cekig tartó taps és helyeslés.) A Magyar Pamutipar proletár­jainak nem lesz jobb a gazda­sági helyzete amiatt, hogy a zsidó igazgatók helyett fajma­gyar... (Fölkiáltások: „Vagy faj-sváb!“) ...igazgató húzza le a bőrt róluk. Hozzanak törvényt, amely fölfelé is határt szab a jövedelmeknek és szüntessék be a jövedelemeloszlásba­n az igaz­ságtalanságokat. Hogyan tűrhetik, hogy egy szegény országiban valósággal vagyonnal fölérő igazgatói fize­téseket adjanak? Ha Svájcban egy olyan banknak az igaz­gatója, amely bank az egész vi­lágnak ad kölcsönöket, három­ezer frank havi fiz­etést kap, akkor ez olyan fizetés, amelyhez már egészen kivételes képessé­gek kellenek. A különbség az, hogy Svájcban a kamatláb 3—4%, de nálunk ma 8%, de volt idő, amikor 14% volt, mert valakinek ezeket a horribilis jövedelmeket m­eg kell fizetnie. Végső soron természet­esen a dolgozóknak kell megfizetniük, de ők nem tudják senkire sem továbbhárí­tani. A felvidéki miniszter... (Percekig zúgó tüntetés: „Le vele! Le vele!“) ...az Alföldön kergeti a csodaszarvast, ahelyett, hogy gondoskodni igyekeznek a felvidéki munkanélküliekről. De a mezőgazdasági munkások hely­zete még súlyosabb, mint az ipari munkásságé, a munkássá­got pedig még attól a jogtól is elütik, hogy sérelmeit föltárja és orvoslást kérésén mai helyzete ellen. Gyűléseinket, szerveze­teink megalakítását nem enge­délyezik. A nyomdászszervezet jubileumi közgyűlését a Vigadó­ban akarta tartani, de nem en­gedélyezték, mert „veszélyezteti a­­közrendet“. A csoda­szar­vas­­m­ozgalmi azonban elindulhatott a Vigadóból. A munkásság nem tarthat gyű­lést Kecskeméten, egy német pro­­pagandaelőadást azonban enge­délyeztek és nagynehezen össze­gyűjtöttek Kecskeméten ,36 hall­gatót, akik úgy ahogy értettek németül, a gyűlésen pedig a kon­zervgyár német igazgatója elnö­költ, aki messze földön híres a munkásokkal szentben alkalma­zott bánásmódjáról és az alacsony munkabérekről. Örömmel üdvöz­löm a visszatért felvidéki elvtár­sainkat. (Percekig tartó taps.) A Felvidék kérdésével kapcsolatban azonban el kell oszlatnom azt a tévhitet, hogy mi hálával tarto­zunk valakinek a Felvidék visz­­szacsatolásáért. Ez éppen olyan, mintha valakinek ellopták volna az egész ruháját és akkor köszö­netet várnak tőle azért, hogy visszakapta a cipőfűzőjét. , Senkinek sem tartozunk köszö­nettel, hogy visszakaptuk egy kis részét annak, amit soha nem tud­tak volna tőlünk elvenni, ha szö­vetségeseink nem úgy „védtek volna meg“ bennünket, mint ahogy tették! Nem tartozunk sen­kinek köszönettel azért sem, mert sokkal többet követelünk, mint amit kaptunk. Előtérbe nyomult egy irányzat, amely szerint Magyarország le­gyen csak agrárállam, lássa el Németországot olcsó hússal, zsír­ral, búzával és vásárolja meg drágán a német iparterméket. Hogy azután ez a tisztára agrár­­állam hogyan tudja majd eltar­tani ezt az óriási bürokráciát, az más kérdés. Ez az ország a füg­getlenségéért évszázadokon ke­resztül hosszú és nehéz harcoka­t folytatott és ezalatt hozzászokott ahhoz, hogy jobban ragaszkod­jék a függetlenséghez, erősebben éljen benne a függetlenségi gondolat, mint más népekben. Erre a függetlenségi gondolatra ma kétszeresen szükség van! A munkásság az ígéretek helyett cselekedeteket vár a kormány­tól. Adjanak rendes munkabére­ket, szállítsák le az öregségi biz­tosítás korhatárát 60 évre és ne szökjenek meg az interpelláció elől, ha erről van szó, hanem valósítsák meg a szociális ígére­teket. Az államnak a mai költség­­vetési keret mellett igazán juthat 3—4 millió pengője a dolgozó em­berek számára is. Véget kell vetni a lakásuzsorának megfe­lelő építkezéssel, gondoskodjanak anyavédelemről, a teljes vasár­napi munkaszüli­ntről, a mezőgaz­daságban a­ kötelező betegségi, baleseti és öregségi biztosításról. Meg kell valósítani, mégpedig a legsürgősebben, a földbirtok­­reformot,­ meg kell szüntetni azt az igazságtalanságot, amely ma már egyedül Magyarországon van meg a földbirtokmegoszlás tekintetében, meg kell szüntetni a hitbizományokat és az egyházi mam­­m­u­t b­i­r­tokok­a­t is. Termé­szetesen a zsidó nagybirtokokat is meg kell szüntetni, de ez nem szolgálhat mentességül a többi nagybirtok számára. (Za­jos taps.) Ha a nagybirtok mindig arra hivatkozik, hogy a föld csak egy-másfél százalékot jövedel­mez, akkor ezt a jövedelmet meg kell adni a nagybirtokosok első generációjának, a következő nem­zedék pedig tanuljon meg dol­gozni és munkából megélni. Végre le kell számolni azzal a frázissal, hogy zsidók vezetik a munkásságot. Elkészítettük a ma­gyar munkásegyesületek vezető­ségeinek statisztikáját; eddig 3000 vezetőségi tag adata van együtt. Előreláthatólag ez a szám még szaporodik. Megállapítot­tuk, hogy ebből a háromezerből nem egészen tík volt a zsidó ve­zetőségi­ tagok arányszáma. Ne hangoztassák ezt az ostoba le­gendát, de egyébként is — semmi közük hozzá. (Percekig tartó he­lyeslés és taps. — Fölkiáltások: „Ostoba kötekedés és semmi egyéb!“) Akik pedig felelős pozí­ciókban vannak, figyeljenek ébe­ren arra, mi történik körülöttük és mi történik idebent. („Ügy van! Ügy van!“) Mert egyáltalán nem olyan biztos, hogy azok az irányzatok maradnak felül, amelyek most odafent olyan nagy kegyben ál­lanak. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de a jelek azt mu­tatják és a történelem nem egy­szer megmutatta már, hogy a fák nem nőnek az égig. („Úgy van! ügy van!“) És minden dik­tatúrás irányzat előbb-utóbb össze kell hogy emöljék. Az ilyen változás hol simán ment végbe, hol nem egészen simán. (Óriási taps.) Nem lehet tudni, hogy a világpolitika kavargó esemé­nyeiben milyen változás érlelő­dik, de úgy bizonyos: a magyar nép a Duna medencéjében !a­ FÖLD ÉS SZABADSÁG n. oldal

Next