Föld és Szabadság, 1946 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1946-01-06 / 1. szám

9 A­sxescatisnghox Ófa, szabadtság, hadd nézzünk szemedbe! (Ha sokáig vártunk rád eped­ve. Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged. Egyetlenegy igaz istenséged. Te vagy őrünk, a többi mind bálvány, Mely leroskad, eg­y ideig állván. S mégis, mégis, számkivetve voltál,, Mint a gyilkos Kain bujdokoltál. Szent nevedet bitóra szegezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bújdosásod. Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Óh, tekints ránk fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömlátástól, Szaporodjék szemed sugarától De, szabadság­, mért halvány az orcád? Szenvedésed emléke száll hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtől félted? Ne félj semmit, megvédünk . . . csak egy szót, Csak emeld fel, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírból éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell küzdeni . . . kísértő lelkeinkkel! Petőfi Sándor Folytatjuk­­... Hét esztendeje, hogy papánkat betiltották a­zok az országveszejtők, akik a n­a­gyar né­­pet kiszingallatták a nitveri M­ém­étors­zágnak, azután pedig háborúba vitték. Az Imrédyek és a Bárdossyak... Aki­k fölött már ítélt a Népbíróság is, meg a dolgozó nép is. Ezek az urak azt hitték, hogy uralmuk örökké tart, ha erőszakkal elhallgattatják azt a lapot, mely Magyarország akkor legelnyomottabb társadalmi osztályának, a mezőgazdaságban dolgozó népnek volt bátorhangú szószólója. Ez volt a Föld és Szabadság. Emlékezhet­tek rá, hogyan nevelte, buzdította, szervezte a föld népét; milyen bátran, rendíthetetlenül követelte a földreformtól, a földmunk­ásság emberi jogainak elismerését. Küzdöttünk az elnyomatás és kizsákmányolás, az igazságta­lanság és népbutítás ellen. És ez a küzdelem akkor nem is volt eredménytelen, mert amit azóta megszereztünk: a föld, a szabadság, az általános titkos választói jog és a társadalmi megbecsülés, mind ennek a harcnak az ered­ménye. Most újra itt vagyunk, hogy folytassuk azt, amit hét évvel ezelőtt a Föld és Szabad­ság hasábjain abba kellett hagyni. A réginek tiszta folytatása lesz ez a lap. A régi embe­rek csoportosulnak körülötte, a szociáldemo­krácia sok ezer és tízezer új harcosával, számban, erőben, harci készségben megerő­södve és megnövekedve. Mert ne higgyétek, Elvtársak, hogy most már ölbetett kézzel nézhetjük az eseményeket. A mi időnk most érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor itt van a lehetőség a fölemelkedéshez. A földbirtok­­reformot végrehajtottuk. Ezután következnie kel a mezőgazdasági reformnak. Ez az utóbbi sokkal nagyobb feladat elé állít ben­nünket. De ha ezt sikerül jól végrehajtani, ez a földműves nép gazdasági megerősödésé­hez vezet, ami előfeltétele annak, hogy a földművelő nép tömegei politikai téren is döntő tényezők legyenek. Ez hozza meg majd számára a teljes felszabadulást Ezután is igazság marad az a régi igazság, hogy rajtunk csak az összetartó igyekezet se­gíthet. És az, ha minél többet és jobbat tu­dunk kihozni az ősi magyar földből. Nem ba­romi munkával, hanem tudással, szorgalom­mal, okos üzleti számítással, a technikai esz­közök és a mezőgazdasági tudomány minden ágának észszerű felhasználásával és szövet­kezéssel. Kell, hogy a földmíves nép a maga osztályából­, társi­l«, ki ,vehetőit, kik meg­tanítják tömegeiket. hogy a társadalmi fel­­emelkedéshez a tanulás, a tökéletesedésre való törekvés, az összetartás, a kötelesség­­tudat és a felelősségérzet vezet. Ezeket a nemes erényeket akarjuk mi fej­leszteni népünkben. Kötelességünknek érez­zük ezt, mert adósai vagyunk fajtánknak, a magyar­­parasztságnak. Adósai vagyunk azon a jogcímen, hogy közülük valók va­gyunk. Ez kötelez bennünket arra, hogy most, amikor nem áll törekvéseink útjában sem zsarui ár, sem cenzúra, hirdessük nekik a szociáldemokrácia igazságait. Mert hamis­ság és népcsalás azt mondani, hogy a Szociál­demokrata Párt csupán az ipari munkásság pártja. Az igazság az, hogy a Szociáldemo­krata Párt létezése óta mindig az összes dol­gozók pártja volt s így a földmunkásság ön­tudatra ébresztése terén is úttörő munkát végzett és nagy áldozatokat hozott. Ezért akarjuk a szociáldemokrácia zászlaja alatt szolgálni továbbra is a magyar parasztság és földmunkásság nagy ügyét. S azért is, mert meggyőződésünk, hogy a szociáldemo­krácia győzelme egyet jelent a földmívelő nép teljes felszabadulásával. Meg vagyunk róla győződve és hisszük, hogy velünk jönnek mindazok, akik részesei voltak annak a dicső nagy harcnak, amelyet annak idején a legsötétebb elnyomás és üldö­zés alatt folytattunk a nép ellenségeivel szemben a földmunkásság igaz ügyéért. Biz­tosan hisszük, hogy nemcsak olvasói, hanem munkatársai is lesznek lapunknak mind­azok, akiket bármilyen szálak fűznek az ősi magyar földhöz és annak népéhez. De első­sorban azokra számítunk, akik ott élnek, dolgoznak és verejtékeznek a magyar róná­kon, a lankás dombok és hegyek lejtőin, völgykatlanaiban vagy a homokos buckákon. Ezzel a dolgos tömeggel akarjuk létrehozni a teljes együttműködést. Ez az összefogás lesz a biztosítéka annak, hogy a lapunk cí­mében levő két szót: a Föld és Szabadság nem puszta jelszó lesz már, hanem élő való­ság, amelyért érdemes volt a jobb jövő re­ményében küzdeni, szenvedni és áldozatot hozni. (1j) A földreform után Az évezredes per eldőlt a 600/1945. sz. mi­niszterelnöki rendelet megjelenésekor. A rendelet végrehajtása azonban sokkal na­gyobb nehézségekbe ütközött, mint a kibo­csátása. Csak­ a végrehajtás során tűnt ki hogy mennyire hiányos. Később azonban, a végrehajtás során a végrehajtás legfel­sőbb szerve, az Országos Földbirtokrendező Tanács (OFT) igyekezett a hiányokat pó­tolni. Ez a törekvés azonban nem mindenkor si­kerülhetett, mert az Országos Földbirtok­­rendező Tanács ugyan hozhatott hézagpótló intézkedéseket, de végeredményben m­égint csa­k a végrehajtó szerve volt a törvénynek, és így nem változtathatta meg a törvény­­ alapvető rendelkezéseit, így történhetett­­ meg, hogy sok helyen éppen azok a föld­munkások nem részesültek a földreform ál­dásaiban, akik évtizedeken keresztül életet, vért áldoztak és a legsúlyosabb üldöztetést szenvedték el a földreform megvalósítá­sáért. Magyarországon közel félszázad óta az al­földi nagy parasztvárosok és a „Viharsarok“ földmunkásai harcoltak a földreformért. Nem kétséges, hogy ezeknek a vidékeknek a földmunkásai azért voltak mindenkor „föld­­osztók“...m­ert .nem állt­­megfelelő földterület­­át­renyer­tetésükre, amelyen bérmun­kások­ként elhelyezkedhettek volna. A földhiány tette őket „földosztókká“! Harcoltak a föl­dért, mert minden vágyuk az volt, hogy végre egy darabkáját az országnak maguké­nak mondhassák . . . Magyarországon a nagybirtok igazi ha­zája a Dunántúl volt. A dunántúli földmun­kásság nem vett részt a földmunkásmozgal­­makban, mert a nagybirtokokon munka­lehetőséget és — ha alacsony színvonalon is —, de megélhetést talált. Az új demokra­tikus rendszernek elsősorban azoknak a gaz­dasági megerősödését kellett volna elősegí­tenie, akik legtöbbet harcoltak a demokrá­ciáért és a földreformért. Mégis, mivel köz­ségenként, illetve vármegyénként állították fel a földreform végrehajtó szerveit, az tör­tént, hogy ahol sok a föld, így elsősorban a Dunántúlon, azok jutottak területekhez,­­ akik mindenkor a reakció leghűségesebb tá­mogatói és kiszolgálói voltak. Ezzel szemben az Alföld exponált helyein a juttatás rész­ben túl kicsiny volt, részben pedig tízezres tömegek maradtak ki juttatásból. A rendelet ugyan megemlékezik a telepí­tésről is, de mivel a helyi földigénylőbizott­­ságok és vármegyei földrendező tanácsok bírálták el a juttatás mértékét, helyenként olyan magas juttatásban részesítették az igénylőket, hogy alig maradt valamelyes terület a telepítésre. A Dunántúlon az Or­szágos Földbirtokrendező Tanács számtalan esetben kénytelen is volt a juttatás mértékét leszállítani, mert a legtöbb helyen a maxi­mális 15 holdat juttatták, sőt sok esetben a juttatás a 29—30 holdat is elérte, ellentétben­ a rendelet célkitűzéseivel. Ezideig mintegy huszonötezren jelentkez­tek az Alföldről áttelepítésre, ez azonban nem tükre a tényeleges helyzetnek, mert a legtöbb igénylő nem hajlandó áttelepülni. Másik nehézség volt a termelési szempon­tok megőrzése, így tehát a rendelet szerkesz­tőinek elsősorban arra kellett törekedniök, hogy az adott lehetőségek között a saját bir­tokhoz jutás reményében az igénylők minél több területet megmunkáljanak, mert a nagy­birtokosok szinte kivétel nélkül elmenekül­tek, irányítás nélkül hagyták a birtokaikat, sőt, ha módjuk volt rá­, még az instrukciókat is átvitték nyugatra. Kétségtelen, hogy­ a kisajátítás, elkobzás és

Next